Jogaikat követelő tanárok
Egyre erősödik a tanárok, diákok, szülők tiltakozása, miután az oktatási kormányzat drasztikus lépésekkel próbálja megtörni a jogaikért kiálló pedagógusok ellenállását. Az iskolai akciók összérnek, a mozgalom már az ország mind több részére kiterjed. Kövesse cikksorozatunkban a friss híreket, riportokat, interjúkat, elemzéseket.
„Olyat még nem láttam az elmúlt harminc évben, hogy az Akadémia nyílt törvénysértésre szólítsa föl a kormányt. Ez egy szokatlan dolog. Így is kell kezelnünk” – ennyi volt Orbán Viktor miniszterelnök reagálása az MTA elnökségének múlt év végi, a köznevelés helyzetéről szóló állásfoglalására.
A tudóstestület tagjai az oktatás nyilvánvaló problémáinak felvázolása mellett azt is leszögezték: „Elengedhetetlennek tartjuk az elbocsátott tanárok visszahelyezését eredeti munkahelyükre.” Orbán szerint viszont csak a törvényeket tartják be, amikor a polgári engedetlenség miatt utcára tesznek tanárokat, s „nem választhat a miniszter, hogy ő egyeseknél alkalmazza, másoknál nem”.
A valóság azonban az, hogy miközben több ezer tanár vett, illetve vesz részt a polgári engedetlenségben, közülük eddig tizennégyet bocsátottak el.
Pedig Orbán Pintér Sándor belügyminiszterrel, az oktatási terület gazdájával szemben is azt az elvárást támasztotta, hogy konzultációk helyett szerezzen érvényt a jogszabályi előírásoknak. „Akkor kéne konzultálnia, ha nem akarja betartatni a törvényeket, de akkor nem konzultálnia kell, hanem lemondani” – jelentette ki Orbán. Ez azonban nem más, mint szájhősködés, hiszen több ezer tanár kirúgását – ami ráadásul egy jól körülhatárolható területen okozna pótolhatatlan hiányt, mivel nagy részük budapesti gimnáziumokban oktat – még ő sem merné megtenni. A cél tehát nem egyéb, mint a példastatuálás.