Van olyan iskola, ahol vezetői utasításra kell rögzíteni a KRÉTA-ban, hogy a diákok milyen vallásúak
Azt a Belügyminisztérium is elismerte, hogy ez érzékeny adatnak minősül, és a szülők jogszerűen megtagadhatják a választ.
Azt a Belügyminisztérium is elismerte, hogy ez érzékeny adatnak minősül, és a szülők jogszerűen megtagadhatják a választ.
A Tisza Párt elnöke arról beszélt Szegeden, nem állítja, hogy kolbászból lesz a kerítés, vagy minden magyar haza akar majd jönni külföldről, de lehetséges jobb országot teremteni.
Iskolabezárásokra készül az Orbán-kormány, de a kis létszámú, jellemzően leszakadó térségekben található intézményekre csak az önkormányzati választás után kerülne lakat.
A Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium nyugalmazott igazgatója szerint önmagában erőtlen a pedagógustársadalom, a tiltakozó karinthys és kölcseys tanárok kirúgása pedig jól mutatja: ennyi elég volt ahhoz, hogy a tanárok értsenek a retorzióból. Árendás Péter 1989-ben lett az Illyés igazgatóhelyettese, később igazgatója. Arról is beszélgettünk vele, mitől volt „kegyelmi állapot” a rendszerváltás első néhány éve, és miként élte meg az Orbán-kormányok központosítását.
November 22-e a magyar közoktatás napja, erre időzítve szerveznek flashmobot az oktatáspolitikával elégedetlen diáktüntetők a Belügyminisztérium épülete elé.
Megkezdődött az Egységes Diákfront alternatív népszavazása: ha már igazi népszavazást nem lehet tartani, így szeretnék megmutatni a diákok, hogy mennyire sokan állnak mögöttük.
A pedagógus, aki 2008 óta dolgozott az iskolában, egy magánintézményben folytatja.
A dolgok jelenlegi állása szerint ez annyit jelent, hogy a tanárok fizetése így is értéktelenebb lesz évről évre, hiszen a tíz százalékos emelés továbbra is alatta van az inflációnak.
A felszólalók között Puzsér Róbert megnyitotta a „Nemzeti Közmunkásképző” tanévét, a kirúgótt pedagógusok egyike, Palya Tamás pedig arról is beszélt, mindig lehet rosszabb a helyzet.
A felháborodás immár olyan hangos, hogy az Orbán-kormány nem hagyhatja figyelmen kívül. Ám ezúttal is úgy van, mint a legtöbbször, amikor valami félremegy: a hatalom a nemzetközi környezetet, elsősorban az EU-t teszi felelőssé a bajokért. Lapszemle.
Az Index névtelen informátorai szerint intelligens migrációról van szó.
A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hosszú interjút adott oktatásügyről, rendészetről, családtámogatásról és az egészségügyről, de azt nem tudni, hogyan fog átalakulni például a kórházi ellátás január 1-től. Holott az újévvel hatályba lépő egészségügyi törvény nagyon komoly változásokat hoz a betegellátásban.
Négy oldalon keresztül tették fel kérdéseiket a szegedi oktatási tiltakozásokat szervező tanárok a tankerületi központ igazgatójának. Aki sok mindenre nem válaszolt, de így is kiderült pár érdekes adat.
Egyéni szinten több ezer forinttal magasabb havi fizetéseket, a nemzetgazdaság számára pedig gigantikus nyereséget jelent, ha jók egy országban az iskolák. Sok közgazdász próbálta számszerűsíteni, pontosan mekkora összegekről van szó, és azt is megállapították, a tanárok fizetésemelésén kívül másra is szükség van.
Élőlánccal, hídfoglalással állnak ki a pedagógusokért és az oktatásért a pedagógusok világnapján.
Az ENSZ felmérése szerint a legszegényebb országok iskoláinak több mint felében nincs ivóvíz.
Ciklusok óta politikai okokból halogathatja a kormány a tervet, hogy kis vidéki iskolák felső tagozatait összevonja. Most azonban maga az oktatásügyet átvevő miniszter vetette fel: nézzék meg, kell-e ennyi iskola. A hvg360 kérdésére közölték, Pintér a köznevelés területén is megfogalmazta célkitűzéseit, a vonatkozó terveknek nyáron el kell készülniük. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint most a sok kényszerhelyzet változást hozhat, Setényi János oktatáskutató biztos abban, hogy a tárca hamarosan előáll egy racionalizálási tervvel.
Hamarosan megalakul az új kormány, amelynek a kiújuló sztrájkfenyegetettség árnyékában az oktatásügy helyzetét előbb-utóbb kezelnie kell. Érdemes-e lázadniuk a pedagógusoknak, mi megvalósítható követeléseikből? Szakértőkkel beszéltük át, mik azok a legfontosabb intézkedések, amelyeket a régi-új kormánynak mindenképpen meg kellene lépnie.
A szülők nem akarták, hogy egyházi iskola legyen a zuglói Jókai Mór általános iskolából.
A Budapesti Piarista Gimnázium egyik tanára „szakmai hibát” követett el az igazgató szerint azzal, hogy fizikaórán bemutatta a diákoknak a 444.hu egyik filmjét. Egy szülő panaszolta be.