Lehet, hogy Trumpot kell szidnunk, ha drágul a benzin
Három és fél éves csúcsra ugrott a tőzsdéken az olajár, miután az amerikai elnök bejelentette, hogy felmondja az iráni atomalkut és visszaállítja a szankciókat Teherán ellen.
Három és fél éves csúcsra ugrott a tőzsdéken az olajár, miután az amerikai elnök bejelentette, hogy felmondja az iráni atomalkut és visszaállítja a szankciókat Teherán ellen.
hvg.hu
Még nem tudni, mikor kezdődik a kitermelés.
MTI
A valószínűleg sérült olajtartályokból származó anyag a helyiek szerint hosszú ideje szivárog a talajból Csepelnél. A vízügyi főigazgatóságnál azt mondták, a szennyezés mértéke olyan kicsi, hogy az nem kimutatható. A probléma bár régóta fennáll, mivel az igazgatóság nem hatóság, elmondásuk szerint intézkedni sem tudnak.
hvg.hu
A Reuters forrásai szerint a tengeren töltöttek át kőolajat vagy olajtermékeket orosz tankerekből észak-koreaiakba. Lehet, hogy minderről az orosz állam nem is tudott.
MTI
A francia gazdasági minisztérium égisze alatt működik egy különleges szervezet, amely a nemzetközi terrorizmus pénzügyi forrásait próbálja felderíteni. A Tracfin nevet viselő testület most tette közzé legfrissebb jelentését. Ami több mint aggasztó.
hvg.hu
Az új elnök, a régi, meg a lánya. Három meghatározó szereplő Angola politikai és gazdasági életében. De kié a pénz, kié a hatalom?
Benda László
A kormány bejelentése arról, hogy kőolajat és folyékony gázt vásárolnának Nigériából, éppen olyan, mint a közös, magyar-iráni nukleáris miniatomreaktor-építési projekt: jól hangzik, csak a megvalósíthatóság tele van bökkenőkkel.
Az ország költségvetési bevételeinek 70 százalékát adja a kőolaj, az állami kőolajcég élén állt mostanáig az előző elnök lánya.
hvg.hu
Növelte az idei és a jövő évre vonatkozó globális olajkereslet-várakozását a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) a hétfőn kiadott szokásos havi jelentésében.
MTI
Egy mexikói bűnszövetkezet vezetőjét akkor ölték meg, amikor éppen plasztikai műtétet hajtottak végre rajta.
hvg.hu
A Brent olajfajta hordónkénti ára több mint két éve először 60 dollár fölé emelkedett péntek délután.
MTI
A világ legnagyobb olajkészletével rendelkező Aramcót vinnék ki a börzére.
hvg.hu
Technikai recesszió Szaúd-Arábiában: a pénzügyi világválság óta először az ország gazdaságának teljesítménye két egymást követő negyedévben is csökkent. A királyság az alacsony olajárakkal küszködik, vállalkozásai pedig nehezen tudnak megbirkózni a gazdasági reformokkal.
MTI
Az amerikai külügyminiszter szerint Kínának érvényesítenie kellene a nyersolaj-szállítási embargót Észak-Koreával szemben.
MTI
Dzsiddában, Szaúd-Arábia gazdasági fővárosában végképp egymásra talált a dinamikusan fejlődő Kína és az alacsony olajár miatt pénzügyi problémákkal küzdő Szaúd-Arábia.
hvg.hu
Kilenc nagy olajprojektről folynak titkos tárgyalások az orosz Rosznyefty és a venezuelai állami olajvállalat között- értesült a Reuters hírügynökség. Venezuela olajkincse a legnagyobbak között van a világon, de az állam mégis a csőd szélén táncol, miután az olajárak mélyrepülésbe kezdtek a globális piacon.
hvg.hu
Baj lett a konyhában a forró olajból, többen füstmérgezést kaphattak.
hvg.hu
Fogadjunk, hogy mindnyájunknak lenne egy tuti tippje, hol érdemes sorba állni a legjobb lángosért. Vannak közmegegyezésen alapuló kultikus helyek, de várhatnak ránk nagy felfedezések utcasarkon, strandon, piacon, csak menjünk az orrunk után.
hvg.hu
Hétfőn emelhetik ki a hajót, a baleset okáról egyelőre nincs hír.
hvg.hu