Még Capri szigetén is havazott
Zord hideg és erős havazás köszöntött pénteken Olaszországra.
Stefano Domenicali, a Forma-1-es Ferrari istálló csapatfőnöke szerint kizárt annak a lehetősége, hogy Monza mellett Rómában is rendezzenek Olasz Nagydíjat.
MTI
Silvio Berlusconi és kormánya alig néhány szavazattal élte túl az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványt. A hírre több ezer fős tömeg gyűlt össze Róma utcáin a miniszterelnök ellen tiltakozva. Eközben Athénban általános sztrájk kezdődött a napokban bevezetett megszorító intézkedések hatására. Az elmúlt napok utcai zavargásai mindkét városban az utóbbi évek legsúlyosabb ilyen eseményei.
unknown
Előre látható erőszaknak nevezte szerdán a Rómában előző nap kirobbant utcai harcokat a La Repubblica című olasz napilap, egyszerre kommentálva a kormány által épphogy megnyert bizalmi szavazást és a tüntetéseket.
MTI
Olaszország 74 esztendős miniszterelnöke kedden hajszállal ugyan, de megnyerte a bizalmi szavazást az olasz parlament mindkét házában. A Zentai Péternek adott interjúban a nagy rivális, a korábbi szövetséges, a Gianfranco Fini által vezetett Libertá e Futuro (Szabadság és Jövő) ugyancsak jobboldali párt szóvivője mégis úgy véli, Berlusconi politikai karrierjének előbb-utóbb befellegzik.
Zentai Péter
Az előzetes várokozásoknak megfelelően bizalmat szavazott az olasz kormányfőnek kedden délelőtt a szenátus, és igaz, alig néhány szavazattal, de Silvio Berlusconi az olasz képviselőházban is túlélte a bizalmatlansági indítványt. A döntés után utcai összecsapások törtek ki Rómában.
MTI
MTI
hvg.hu
Rekordot dönt Olaszországban a karácsony előtti bolti lopások száma. A Coldiretti termelői szövetség adatai azt állítják, hogy az ünnepekre vásárló olaszokat kleptománia szállta meg.
MTI
Az országúti kerékpáros Lorenzo Bernucci mellett feleségét, Valentina Borgiolit; testvérét, Alessio Bernuccit; édesanyját, Antonella Rossit és apósát, Fabrizio Borgiolit is eltiltással sújtanák.
MTI
866 méter magas "karácsonyfája" van egy olasz városnak.
MTI
Olaszországban az idén 78 esetben ért bántalmazás vagy megfélemlítés újságírókat, kezdve a fizikai erőszaktól a szóbeli fenyegetésig - állítja az a jelentés, amelyet szerzői hétfőn Rómában hoztak nyilvánosságra.
MTI
Hét kerékpárost gázolt halálra egy autó vasárnap Olaszország déli részén, Calabriában.
MTI
Az újabb erős havazás miatt be kellett zárni szerdán Európa több forgalmas repterét, miközben egyre több úton, autópályán alakultak ki kaotikus állapotok. Több helyen rendkívüli hidegeket mértek, és a meteorológusok arra figyelmeztettek, hogy a jövő hétig nemigen lesz enyhülés.
FH
FH
Hírszerző
Szeptemberben elhalasztotta, de most ismét sztrájkot hirdetett az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő játékosok szakszervezete.
MTI
A szervezők keddre hirdették meg a "béníts meg mindent" napot. A becslések szerint akár 50 ezren is részt vehetnek az olasz fővárosban a megmozduláson.
FH
FH
Hírszerző
Multimediális kiállításon mutatja be Leonardo Az utolsó vacsora című remekművének részleteit egy most nyílt kiállítás a Milánó melletti Vigevanóban: a tárlaton a festmény alapanyagait, eszközeit, színeit, technikáit, témáit és szereplőit egyaránt alaposan tanulmányozni lehet.
MTI
James Bond filmekben használt rendszámtáblákat találtak egy poggyászban a rendőrök a római Ciampino repülőtéren. A Kínában feladott, elsötétíthető rendszámok a nápolyi piacra tartottak.
MTI
Összekötőszerepet játszott Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök és a szicíliai maffia egykori főnöke között az az olasz szenátor, akit maffiakapcsolatai miatt ítéltek el Olaszországban - legalábbis erről tanúskodnak bírósági periratok.
MTI
Az Európai Bizottság felszólította Olaszországot, hogy fizesse vissza az uniónak azt a 720 ezer eurót, amelyet a regionális fejlesztési alap támogatásából Elton John brit popsztár nápolyi koncertjére fordított - jelentette be pénteken a bizottság egyik szóvivője.
MTI
Volt barátnője új facebookos ismerőseit nézegetve jutott stresszes állapotba és kapott asztmarohamot egy 18 éves fiatalember - tették közzé pénteken olasz orvosok a The Lancet című rangos orvosi folyóiratban. A fiú ugyanígy felzaklatta volna magát, ha máshol szembesül exbarátnője új társaságával - mondják a szakemberek.
MTI
A szervezett bűnözés világát magyarázza el a legfiatalabb olvasóknak Antonio Nicaso olasz újságíró november közepén megjelent könyve. Az Itáliában élő gyerekek életében a maffia sajnos közeli valóságnak számít.
MTI