szerző:
Szegő Iván Miklós
Tetszett a cikk?

Itália az európai kultúra egyik legfontosabb központja volt az elmúlt több mint kétezer évben, maga Olaszország mégis csak 150. születésnapját ünnepli idén. 1861. március 17-én a torinói parlament II. Viktor Emánuelt Olaszország királyává kiáltotta ki. Ebben a magyarok szerepe időnként kulcsfontosságú volt, bár azt ritkán hangsúlyozzuk, hogy az olasz egységért vívott csatákban mindkét oldalon feltűntek magyarok, nemcsak a szabadsághős Garibaldi szabadcsapataiban.

Százötven éve, 1861-ben született meg az egységes Olaszország, noha Róma és a szintén fontos Velence még nem is volt része ennek az új államnak. 1861-ben ugyanis az észak-olasz államok többségét tömörítő, egy évben korábban alakult Olasz Királyság olvasztotta be magába a déli területeket, az egykori nápolyi királyságot. Az 1860-as, észak-olasz jellegű Olasz Királyság a piemonti miniszterelnök, Cavour zseniális diplomáciai tevékenysége révén jött létre, a déli területek meghódítása viszont a vakmerő Garibaldi nevével fonódott össze. Az olasz egység megszületését hihetetlen diplomáciai ravaszkodás, árulások, hamis és reális kompromisszumok, valamint véres csaták és igazi szabadságharcosok hősies küzdelme előzte meg.

Tehetségtelen politikusok Ferenc Józseffel az élen

Röviden összefoglalva a másfél évszázaddal ezelőtti politikai tárgyalásokat és katonai eseményeket, rájöhetünk arra, hogy az olasz egység megszületéséhez több korlátolt képességű nagyhatalmi vezető, egy ügyes olasz diplomata, na meg számos vakmerő szabadságharcos szükségeltetett.

Itália az egyesítés előtt
©

A rossz politikusok közé rögtön soroljuk be Ferenc Józsefet, Ausztria teljhatalmú urát, aki az 1848-49-es forradalmak és szabadságharcok leverésekor került a bécsi császári trónra. Ő Magyarországon az 1850-es években a Bach-huszárok révén adminisztratív-diktatórikus uralmat vezetett be, és Olaszországban is igyekezett eltiporni minden függetlenségi vagy demokratikus követelést. Észak-Olaszország jelentős része az 1850-es években még osztrák befolyás alatt állt, vagy - mint például Lombardia és Velence – közvetlenül az Osztrák Császárság irányítását „élvezte”. 

Dél-Olaszországban egy rendkívül konzervatív, és a folyamatokat szintén rosszul irányító Bourbon-dinasztia kormányozta a Nápolyi Királyságot, amely az olasz csizma déli részét és Szicíliát foglalta magában.

III. Napóleon és a zseniális Cavour

A kevésbé korlátolt, de semmiképpen sem nagyformátumú nagyhatalmi vezetők sorában meg kell még említeni a francia III. Napóleont. Ő is kulcsszerepet játszott az olasz egység megteremtésében, de aztán elárulta az itáliai mozgalmat, és igyekezett kihátrálni a korábbi ígéreteiből, ugyanakkor megszerezte Franciaország számára a mai Cote d’Azurt, azaz Nizzát – Garibaldi szülővárosát - és a tőle északra lévő Savoyát.

III. Napóleon
©

Itália egységének megteremtésében azonban az igazi vezéregyéniség nem a francia császár volt, hanem egy kis észak-olasz állam, a piemonti királyság miniszterelnöke, Camillo Benso di Cavour gróf. Piemontot szokás az olasz Poroszországnak is nevezni, a hasonlat azonban sántít. A torinói központú királyság liberálisabb és valamivel demokratikusabb volt ugyanis, mint az évszázadok óta szétdarabolt Itália többi részállama, ami azért a poroszokra nem volt jellemző, főleg ha a nyugatabbi német területekkel hasonlítjuk össze a XIX. században.

Piemontot ugyan katonai szerepvállalása miatt szokták a poroszokhoz hasonlítani, ám ez a kis állam korántsem rendelkezett olyan erős és hatékony hadsereggel, mint a berlini uralkodók és kancellárok. Piemont miniszterelnöke ezért felismerte, hogy nagyhatalmi támogatást kell szereznie az olasz egység megteremtéséhez. Cavour ezért „szállt be” az Oroszország ellen vívott krími háborúba angol-francia-török oldalon (1853-56). Elsődleges célját, hogy Ausztriát belesodorja a háborúba, nem érte el az itáliai politikus. Ferenc József ugyanis elárulta az őt 1849-ben a magyarok ellen megsegítő orosz cárt, és Ausztria nem avatkozott be Oroszország mellett a konfliktusba.

Ausztria egyedül marad

Oroszország elvesztette ugyan a krími háborút (ami ekkor még nem rendítette meg alapjaiban a hatalmas birodalmat), ám Ausztria elvesztette ezzel az egyik legfőbb szövetségesét: a cárt. Cavour tehát megtette az első fontos diplomáciai lépést az olasz egység felé. Ezek után igyekezett az elszigetelt Ausztria ellen nagyhatalmi pártfogót találni, mert a piemonti hadsereg nem mehetett neki egyedül az osztrákoknak.

Cavour
©

Cavour hamarosan megtalálta a nagyhatalmi ambíciókkal jócskán, de politikai talentummal kevésbé felvértezett francia III. Napóleont. A francia császár megegyezett Piemonttal, hogy Nizzáért és Savoyáért cserében katonailag támogatja Piemontot egy Ausztriával folytatott háborúban – ha Bécs támad. Cavournak ezek után csak Ferenc József hergelésére kellett koncentrálnia, és az osztrák uralkodó bele is esett a csapdába: megindította seregeit a kicsiny Piemont ellen. Csakhogy a francia sereg a vártnál sokkal gyorsabban a harctéren termett, miközben az osztrák fővezér, Gyulay Ferenc gróf nem találta az itáliai csapatokat, amelyeket még a franciák odaérkezése előtt akart szétverni.

Egy tehetségtelen magyar

A franciák az egyik első igazi példát szolgáltatták a vasút katonai célú használatára (már a krími háborúban is volt ezelőtt hasonló akció), és szélsebesen dobták át Itáliába csapataikat. Az osztrákokat két nagy csatában – Magenta, 1859. június 4. és Solferino 1859. június 24. - is legyőzték, vagyis a magyar Gyulay gróf ekkor még nem öregbítette a magyarok katonai jó hírét a frontokon.

Közben Közép-Itáliában az olasz függetlenségi törekvések felerősödtek, és a kisebb hercegségek egymás után csatlakoztak Piemonthoz. A tehetségtelen magyar parancsnokot hiába váltották le a magentai csata után, mert a még tehetségtelenebb Ferenc József vette át a főparancsnokságot, és Solferinónál döntő vereségbe futottak bele az osztrákok.

Ezek után azonban III. Napóleon elárulta az olaszokat: gyorsan különbékét kötött Ferenc Józseffel. A villafrancai megállapodás július 8-án megmentette – egy pár évig – az osztrákoknak Velencét. Lombardiát azonban Franciaországnak adta, amit III. Napóleon Nizzáért és Savoyáért cserében átadott Piemontnak. III. Napóleon – Kis Aladár Olaszország története című könyve szerint – attól tartott, hogy a poroszok, németek támadásra készülnek ellene, ezért nem akarta lekötni csapatait délen, Itáliában. De az sem tetszett III. Napóleonnak, hogy Közép-Itáliában nem az ő emberei kerülnek a kisállamok trónjaira, hanem a kisebb hercegségek és Toscana is inkább egységesen Piemonthoz csatlakoztak.

Az olasz egység magyar hősei

1859-ben tehát a franciák magukra hagyták Észak-Olaszországot, a népmozgalmak és a hatalmi elit azonban együttesen stabilizálni tudta az első egységesebb olasz államkezdeményt: 1860. március 25-én megalakult II. Viktor Emánuel addigi piemonti uralkodó vezetésével az Olasz Királyság, amelynek parlamentje április 2-án ült össze először. Ezzel Cavour és követői meg is elégedtek volna egyelőre, ám ekkor fellépett egy igazi szabadsághős, aki szinte az egész országot egyetlen lendülettel egyesítette: a nizzai születésű, tehát szülővárosát éppen az észak-olasz állam létrejöttével elvesztő Giuseppe Garibaldi.

Türr István

Közben ugyanis megszerveződött Garibaldi legendás szabadcsapata, az „I Mille”, azaz „Az ezrek”. A szicíliai partraszállásuk után csak „marsalai ezreknek”, illetve később „halhatatlan ezreknek” is nevezett vörösinges egység. Ennek a tényleg ezer emberből álló alakulatnak a tagjai közül sokan magyarok voltak, ők 48/49-es szabadsághősök vagy később az olasz mozgalomhoz csatlakozó hazafias érzelmű magyarok voltak, akik az olasz egységtől hazánk felszabadulását remélték. Álmuk nem teljesült, de az egyébként magyarországi német Türr (Thier) István, Tüköry (Spigel) Lajos, Éber (Eberl) Nándor és a bolgár családban született Dunyov István rendkívüli érdemeket szereztek végül az olasz egység kivívásában, de ott volt Teleki Sándor és Frigyesi Gusztáv is Szicíliában. Tüköry Lajos Palermónál törte el a lábát. Amputálni kellett a végtagot – egy magyar orvos végezte a műtétet -, de az operáció után elüszkösödött a seb, nem sikerült megmenteni Tüköry életét. Temetésén a beszédet maga Garibaldi tartotta 1860-ban.

Garibaldi ezer emberével 1860. május 11. és október 29. között, pár hónap alatt gyakorlatilag szétrombolta az idejétmúlt, konzervatív dél-olasz monarchiát, a Nápolyi Királyságot. Előbb a királysághoz tartozó szigetet, Szicíliát foglalta el, majd az olasz csizma orrát, Calabriát hódította meg, később a dél-olasz területek nagy részét szabadították fel a lelkes hazafiak. Persze mindez nem sikerülhetett volna nekik, ha a reguláris haderővel szemben nem csatlakoztak volna hozzájuk egyre nagyobb számban helyi felkelők.

Garibaldi nagyra becsülte a hozzá csatlakozó magyarokat: Türr István egy ideig Nápoly kormányzója is volt a hadakozás közben. Később ő III. Napóleon egyik rokonát vette feleségül. A bánáti bolgár származású Dunyov István egyik lábát is le kellett vágni a volturnói csata után, de ő életben maradt, ezredessé léptette elő Garibaldi. A Milazzónál megsebesült Frigyesi (Frigyesy) Gusztávot őrnaggyá nevezte ki a vörösingesek vezére. Éber Nándor pedig dandárparancsnok lett a felszabadító seregben.

Kompromisszumok és a Dél elmaradottsága

Garibaldi sikereitől azonban az olasz uralmi elit megrémült. Az észak- és dél-olasz politikusok gyorsan kiegyeztek, a demokratikus törekvéseiről ismert Garibaldi pedig átadta a katonai irányítást II. Viktor Emánuelnek, akivel 1860. október 29-én Teanónál találkozott. Innentől kezdve az Olasz Királyság hadereje fejezte be a Nápolyi Királyság elleni utolsó hadműveleteket. 1861 februárjában elesett a nápolyiak utolsó erőssége, Gaeta. Ezután alakulhatott meg az egységes Olaszország március 17-én - II. Viktor Emánuel olasz királlyá való kikiáltásával.

Az egységes állam az észak-olasz és a dél-olasz elit kiegyezésével jött létre. A demokratikus, forradalmi törekvésekkel, Garibaldiék eszményeivel szemben a liberalizmus és az elitista vezetés jellemezte az ország életét, s ez északon nagy gazdasági fellendüléshez vezetett. Délen viszont fennmaradt a nagybirtokok nehezen mozdítható hálózata, amely rendkívüli módon visszavetette a gazdasági és politikai fejlődést.

A Délt felszabadító Garibaldi ellen a konzervatív erők már a XIX. században mozgósították az alvilágot - írta Kis Aladár -, így a szicíliai Maffia és a Bourbonok fő szövetségesei, a nápolyi Camorra már ekkor rendkívül negatív szerepet játszott. Ez a későbbi egységes országban is visszavetette a demokratikus politikai fejlődést. A Camorra egyes tagjait ugyan az 1860-as években üldözni kezdték, és ekkor sokan Amerikába menekültek közülük, azonban a nápolyi bűnszervezet máig fennmaradt, és a szicíliai maffia sem tűnt el a történelem süllyesztőjében.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Jókuti András Gasztro

Gasztroturista: Évszakok és konyhák

Szerzőnk, Jókuti András, a Radiocafé gasztromániás szerkesztője nem főz, viszont imád enni és utazni. Legfeljebb két „világevés” közé beiktat egy léböjt kúrát. Íme a legutóbbi turnék.

„Nem szeretnék, és nem is tudnék a jövőben egy nettó NER-projektben résztvenni” – felmondott a Neokohn főszerkesztője

„Nem szeretnék, és nem is tudnék a jövőben egy nettó NER-projektben résztvenni” – felmondott a Neokohn főszerkesztője

Közel félmilliárdba került eddig a Türk Tanács budapesti irodája

Közel félmilliárdba került eddig a Türk Tanács budapesti irodája

Csak néhány szigetből áll, most mégis a világhatalmi játszmák fókuszába került

Csak néhány szigetből áll, most mégis a világhatalmi játszmák fókuszába került