Olimpiai bronzérmesek a női pólósok
11-9-re győzték le az oroszokat.
Sorozatban másodszor védte meg a címét a magyar egység.
A magyarok mögött a belaruszok és a lengyelek végeztek.
Közhelyszámba megy már, hogy a tokiói olimpia rendhagyó: a járvány nemcsak időben tolta el a játékokat, hanem a megszokott hangulatot is átkalibrálta. A játékok második hetén szereplő magyar olimpikonok háta mögött sok szempontból embert próbáló versenyek vannak, az érmek és a helyezések mögött pedig sokszor nehéz meglátni az erőfeszítést. Néhány kép segítségével megpróbáljuk megmutatni.
Nem csökkent a különbség Kína és az Egyesült Államok között az olimpiai éremtáblázaton. Magyarország két helyet csúszott vissza csütörtök óta a 15. helyre, legalább három aranyérem kellene az első tízbe kerüléshez.
A Netflix új dokumentumsorozata bemutatja, hogyan küzd a sikerei miatt rá irányuló óriási figyelemmel és depresszióval a 23 éves, négyszeres Grand Slam-győztes japán teniszező, Oszaka Naomi.
Kollégánk, Horn Andrea a helyszínről követi az olimpia eseményeit: szerinte a magyarok okoztak pár meglepetést saját maguknak is.
A kínai állami média interjújától volt hangos az internet, sokan nem értették, miért a házasság az egyetlen dolog, amiről egy nőt kérdezni lehet.
A fehérorosz futónő a repülőtérre tartva határozta el, hogy nem tér vissza hazájába, azóta már a férje is vele van Varsóban, derül ki a sportoló Reutersnek adott interjújából.
Jól szerepeltek a kajakosaink és az öttusázóink, a nap meglepetése karatéban jött, a magyar férfi vízilabda-válogatott a bronzéremért játszhat
A kardigán készítésének folyamatát az egész világ figyelemmel kísérhette, most végre láthatjuk a végeredményt is.
Ma az olimpia nem a sport ünnepe, hanem a buta nacionalizmusé. Ezt a cirkuszt már csak a nemzeti sikerek amorf áhítása tartja életben, és a hozzá kapcsolódó maffia. Vélemény.
Ismét rekordot döntött Tokióban a napi új koronavírus-fertőződések száma: csütörtökön először haladta meg az ötezret, miközben már az egészségügyi rendszer összeomlásától tartanak.
A magyar kajakozó az olimpiák utolsó döntőjét nyerte meg 200 méteren egyesben.
Nagyon szoros versenyen utasította maga mögé a mezőnyt.
Csak a német Florian Wellbrock tudta Rasovszky Kristófnál gyorsabban leúszni a 10 kilométeres távot a Tokiói-öbölben kialakított nyíltvízi pályán.
A kajak-kenusaink ma éremesélyekkel szállnak vízre, a női pólósok a spanyolokkal játszanak a döntőért és elkezdik az olimpiát az öttusázóink is. Rasovszky Kristóf alaposan beindította a napot és ezüstérmet nyert 10 kilométeres nyílt vízi úszásban. Élő közvetítésünk Tokióból.
A nyíltvízi úszók versenyében csak német riválisa tudott előtte végezni.