Magukkal szúrnak ki az oltásellenesek
Tavaly megnégyszereződött a kanyarós megbetegedések száma, főleg a fejlett országokban növekvő oltásellenesség miatt.
Tavaly megnégyszereződött a kanyarós megbetegedések száma, főleg a fejlett országokban növekvő oltásellenesség miatt.
A gyerekek egy százaléka kórházba kerül a bárányhimlő szövődményei miatt.
Meghalt egy ötéves gyermek kanyaróban Munkácson, a megyei gyermekkórházban, ő az első kárpátaljai halálos áldozat a kór ukrajnai terjedésének kezdete óta – adta hírül csütörtökön a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal.
Az influenza súlyos szövődményeinek leginkább kitett, két év alatti kisgyermekeket is be lehet oltani azt követően, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) hat hónapos kornál húzta meg a Sanofi Pasteur új, négykomponensű oltásának alkalmazhatósági határát.
Az anya a bíróságon tagadta, hogy ellenezte volna az oltást.
Itthon a bárányhimlő adja a bejelentett fertőző betegségek felét. Az oltás két részletből áll, és egy másik kötelező vakcinával együtt adnák be.
A korábbiaknál elterjedtebb és "durvább lefolyású" megbetegedésekkel járó influenzajárványra kell számítani az idén – közölte a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke az M1-en.
A neves RYD Education oktatási intézményhálózat érintett az ügyben.
Rétvári Bence teljesen elzárkózott ettől a lehetőségtől.
Gyártási problémák merültek fel, az egész régióban ez a helyzet.
A tavalyinál súlyosabb influenzajárványra kell számítani az idén Európában, ezért a szakemberek mindenkinek azt javasolják, hogy oltassa be magát.
Más rizikócsoportok mellett az idei évtől ingyenesen kaphatnak influenza elleni védőoltást a pedagógusok is – jelentette be Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos csütörtökön Szegeden.
Mindenkit meg akartak büntetni, aki megtagadja a gyerekétől a védőoltást, de az oltásellenes hisztéria hatására csak azokat a szülőket bírságolják, akik az egészségügyi tanácsadásra sem mennek el.
A cél az, hogy az idehaza elérhető védőoltások közül minél több készüljön helyben.
Diszkriminatív és jogsértő a jogvédő szervezet szerint az önkormányzat közegészségügyi köntösbe bújtatott rettegése a menekültektől.
A sárgalábú békákat oltással védenék a kihalástól.
Sok magyar turista is használja az A1-es autópályát, amelynek egy szakaszát lezárták délelőtt a tűz miatt. A fizetőkapuknál óriási volt a dugó.
Honvédségi helikopterekkel is oltanak már, több száz szarvasmarhát biztonságos helyre tereltek, házak nincsenek veszélyben.