Origo: problémás embereit küldi Orbán az országjárásra
Az országjárástól nemcsak a kormány megítélésének javulását, de a Fidesztől elpártolt vagy elbizonytalanodott szavazók visszaszerzését is várja a miniszterelnök az Origo szerint.
Az országjárástól nemcsak a kormány megítélésének javulását, de a Fidesztől elpártolt vagy elbizonytalanodott szavazók visszaszerzését is várja a miniszterelnök az Origo szerint.
hvg.hu
Komoly konfliktus lesz a Fidesz-frakció és a kormány között, mert a parlamenti képviselők ragaszkodnak a kisvállalkozók körében népszerű eva megtartásához. A hvg.hu információi szerint jelentős lobbierők mozdultak meg a kormánypárti képviselőcsoportban, hogy leszavazzák a kormány ötletét, sőt a frakcióvezető, Lázár János is kész szembemenni a gazdasági minisztériummal és a miniszterelnökkel.
hvg.hu
Már elkészült az a törvénytervezet, amely alapján a kormány áttekintené, hogy az elmúlt évtizedek kitüntetettjei közül „kik váltak érdemtelenné” az állami díjak, így a Kossuth-díj viselésére. Orbán Viktor a múlt héten azt mondta a parlamentben, hogy nem a „rasszista szamárságokat” beszélő Kertész Ákos ügye a legfontosabb, a kommunista diktatúra kitüntetéseit is felül kell vizsgálni. Nem lesz könnyű dolga a kormánynak: 1948 és 1953 között több mint kétezer Kossuth-díjat osztottak ki írók és költők mellett politikusoknak és sztahanovista munkásoknak, bányászoknak.
Ha a görög válság eszkalálódik, a forint árfolyama teljesen elszállhat. Ez a bankrendszert roppanthatja meg, míg az államadósság finanszírozásának esetleges problémái magát a magyar államot - olvasható a Véleményvezér blogon.
hvg.hu
Hegedűs István, a rendszerváltás utáni első ciklusban volt fideszes képviselő, aki szerint egykori pártja alapvetően nem konzervatív, hanem populista. A Fideszből 1994-ben kilépett Európa-ügyi szakértő úgy véli, nem elvetendő egy, az LMP által javasolt „perverz koalíció” a Fidesz ellen 2014-ben, ám még korai volt nyilvánosságra hozni az ötletet. Interjú.
Szegő Péter
A Szabadság Kör alapító tagja nyílt levelet intézett a társaságot vele együtt létrehozó Gulyás Gergelyhez, Hankiss Ágneshez és Szájer Józsefhez, amelyben értetlenségét fejezi ki, hogy az idei Jogtipró-díjat miért Daniel Cohn-Bendit, és miért nem Orbán Viktor kapta.
Elek István
Fellélegeztek a piacok, miután Európa vezetői megállapodtak Görögország rendezett csődjéről, a bankok konszolidálásáról és az euró mentőcsomag bővítéséről. Ennek ránk nézve közvetlen következménye az lett, hogy a piacok kiszúrták, melyik ország a térségünkben a legsebezhetőbb. A héten megkezdődött a jövő évi adótörvények vitája: valósággal tobzódunk az újabbnál újabb adóötletekben. Eközben pedig a kormányzat a devizahitelesek még nagyobb körének kínálna megszabadulást a hitele devizakockázatától. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
hvg.hu
Az Orbán-kormány a jelek szerint újrajátssza a Gyurcsány-kabinet agóniáját. A szereplők változtak, a művészi eszközök ugyanazok.
Orbán Viktor kiposztolta Facebook-oldalára Alessio Rastani brit "bróker" BBC-nek adott interjúját. Az üzletkötő a sokkoló őszintesége miatt elhíresült interjúban arról beszél, hogy arra vár, hogy meggazdagodjon a válsággal. Később kiderült, a férfi nem bróker.
hvg.hu
A nemtetszikarendszer.blog.hu-ra szerda délután került ki egy nyílt levél, amiben nyilvános vitára hívják Orbán Viktort a szerkesztők. Deutsch Tamás a Facebookon üzent, hogy ő szívesen részt venne egy nyilvános beszélgetésen, majd lófaszozás kíséretében követeli az elmaradt választ.
hvg.hu
Ez a valóságról tudomást nem vevő, új gondolatoktól elzárkózó rendszer persze előbb-utóbb komoly gondokhoz vezet. Aztán amikor kiderül, hogy nagyon nagy baj van, mert mégsem sikerült a magyar csoda, akkor jön a kapkodó egyenlegkiigazítás, ami rendszerint nem épül másra, mint a kormányzat számára amúgy is látható adózók terheinek további növelésére.
Tallián Miklós
Egy év próbaidőre felfüggesztve egy év börtönre ítélte a Nógrád Megyei Bíróság pénteken azt a pásztói férfit, aki tavaly ősszel ittasan kétszer is betelefonált a Hír Tv-be, és fenyegetésekkel követelte Orbán Viktor miniszterelnök távozását.
MTI
Történelmi sikernek nevezte Orbán Viktor a kedvezményes végtörlesztést az MR1-Kossuth Rádiónak adott interjújában. A miniszterelnök a szerdai EU-csúcsról is beszélt.
hvg.hu
"Cudar idők jönnek Magyarországra", a kormány "dilettáns és felelőtlen" gazdaságpolitikája miatt az embereknek brutális megszorításokra kell felkészülniük - mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke csütörtökön Szegeden. Ez a megszorítási sorozat hasonló lehet ahhoz, mint amilyet a Gyurcsány-kormánynak 2006-ban kellett bevezetnie – mondta a pártelnök.
MTI
Magyarországon új gazdasági modell van kialakulóban, amelynek a munka, az emberi erőfeszítéssel létrejövő értékteremtés az alapja - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a százötvenezredik Széchenyi Kártya és az első Agrár Széchenyi Kártya átadása alkalmából rendezett ünnepségen, a Parlamentben.
MTI
Nyílt levélben hívják nyilvános vitára Orbán Viktort a Nem tetszik a rendszer?! elnevezésű tüntetés szervezői, az Egymillióan a magyar sajtószabadságért képviselői.
hvg.hu
Orbán Viktor elleni merényletterv ügyében vizsgálódik a Központi Nyomozó Főügyészség. Az eljárás konkrétan rágalmazás és zaklatás miatt folyik egy Facebook-bejegyzés miatt, amely a miniszterelnök lelövésére „buzdított”.
hvg.hu
Hamarosan az Országgyűlés elé kerül a magyar bankrendszer újraszabályozását célzó jogszabálytervezet - közölte Orbán Viktor az uniós csúcstalálkozó után adott nyilatkozatában, amelyet csütörtökön tettek közzé a miniszterelnök Facebook-oldalán. A kormányfő szerint valami tönkrement az európai bankrendszerben.
MTI
Sérülékenyebbé vált az ország a dilettáns gazdaságpolitika miatt és ezért már nem csak Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert kell hibáztatni, egyértelmű, hogy Orbán Viktor a hibás – jelentette ki az MSZP elnöke a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában. Mesterházy Attila közölte, Orbán Viktor alkalmatlan a válság kezelésére.
hvg.hu
Megállapodtak az uniós vezetők az európai bankok feltőkésítésének szabályaiban - közölte szerda este Brüsszelben újságírókkal Orbán Viktor miniszterelnök. Herman Van Rompuy, a tanács elnöke szerint a megállapodás helyreállítja az európai bankszektor iránti bizalmat. Angela Merkel és Nicolas Sarkozy személyesen tárgyal a bankok érdekképviseleti szervének, a Nemzetközi Pénzügyi Intézetnek (IIF) a szakembereivel annak érdekében, hogy megállapodás szülessen a görög adósságleírás mértékének és módjának kérdésében.
MTI