Néhány óra alatt talánra puhult Orbán Viktor határozott nemje az euróövezeti országok pénteken hajnalban született megállapodására. Reggel még mindenki úgy értette, Nagy-Britanniához hasonlóan Magyarország is határozottan elutasítja, hogy csatlakozzon a költségvetési önrendelkezést megnyírbáló új EU-paktumhoz. Később Orbán Viktor már azt mondta, nincs felhatalmazása arra, hogy döntsön, mivel ez a lépés a nemzeti szuverenitást is érinti, ezért az Országgyűlésnek meg kell vitatnia.

Nem teljesen világos, hogy ezzel a magyar kormányfő kifarolt az elutasító álláspontjából, vagy arról szó se volt, és az Európai Tanács értette félre. Hiszen elsőre Dániát és Bulgáriát is a megállapodást elfogadó országok közé sorolták, majd kiderült, hogy ők is parlamenti jóváhagyást kérnek, ami eredetileg csak a svédek és a csehek álláspontja volt. Legalábbis az ülés után kiadott hivatalos közleményben így szerepelt.

Akárhogyan is volt, az eredmény felől nézve a helyzet egyértelmű: a kormány egyelőre nemet mondott arra, hogy költségvetési politikáját alárendelje a kialakulóban lévő, szigorúbb uniós elveknek, illetve annak, hogy az EU közvetlenül beleszólhasson a magyar költségvetésbe.

Nemzetközi szerződések parlamenti megerősítése

Vannak erős érvek Orbán Viktor álláspontja mellett, hogy a fiskális szuverenitás feladásáról az Országgyűlésnek kell dönteni. Eltekintve persze attól, hogy az elutasító magyar álláspont nagyon nem szerencsés az ország pénzügyi sérülékenysége miatt, és az sem mellékes, hogy januárban éppen az Európai Uniótól (és  az IMF-től) kérünk majd pénzügyi védőhálót, hogy ne álljon le teljesen a magyar államadósság piaci finanszírozása.

Orbán Viktor visszanéz. Van Rompuy legnagyobb sajnálatára

AP

A kormányfő álláspontja mellett felhozható például az, hogy politikailag a nemzetközi ügyekben – a téma jelentőségére tekintettel – egy kormánynak mindig joga van arra, hogy azt mondja: a parlament megerősítését kéri, még akkor is, ha erre jogilag nem is lenne köteles.

Kende Tamás nemzetközi jogász azonban a konkrét tárgykörben is levezette a hvg.hu-nak, miért jogos a kormányfő követelése. Az uniós jogi ügyekben a szerződések lisszaboni módosítása létrehozott egy olyan lehetőséget, amelynek köszönhetően a tagállamok az Európai Tanácsban egyszerűsített eljárással módosíthatják az unió politikáit. Ez az egyszerűsített eljárás azonban csak akkor alkalmazható, ha nem kell magát az uniós alapszerződést is módosítani, és megvan ehhez az egyhangú támogatás. A konkrét esetben – a brit (és talán a magyar) távolmaradás miatt – ez az egyhangúság hiányzott.

Parlamenti igen kell

Emiatt a tagállamok egy külön kormányközi megállapodást kívánnak kötni a fiskális együttműködés elmélyítésére, amely külön egyezményként egészítené ki az uniós alapszerződést. Ennek a megállapodásnak – amelynek a tervezetét heteken belül kidolgozzák, és amelyet márciusban terveznek aláírni – a megkötéséhez majd szükséges lesz az Országgyűlés engedélye (megerősítése), mivel az érinti az ún. törvényhozási tárgyakat. Vagyis a törvény meghozatalát vagy módosítását teszi szükségessé.

Azaz ezt a megállapodást – tartalmától függően – valóban csak azzal a felfüggesztő feltétellel lehet aláírni, hogy Magyarország kötelezettségvállalásához az Országgyűlés hozzájárulása kell majd. Ettől csak akkor lehetne eltekinteni, ha ezt a hozzájárulást előre beszerezték – ez esetünkben nem történt meg.

Így Kende Tamás szerint, mivel a költségvetési politikák össszehangolása feltehetően jelentős mértékben felülírná például az államháztartási törvényt, jogos a kormányfő felvetése, amikor az Országgyűlés megerősítését kéri.

Sarkozy hajnali tájékoztatóján. Tévedések végjátéka

AP

A fentiek után Kende szerint érdekes, hogy az Európai Tanács ülés forgatagában, amikor a magyar kormányfő arra hivatkozott, hogy a márciusban megkötendő szerződés elfogadtatásához a parlament megerősítése kell majd, akkor azt miért értette úgy a Tanács apparátusa és a fél világsajtó, hogy a magyar kormány – a brittel együttműködve – meg kívánja vétózni a fiskális együttműködési tervet.

Az euróországokra van szabva

Furcsa lenne, ha aláírná ezt a paktumot egy olyan ország, amely nincs az euróövezetben, miután ez a megállapodás kifejezetten az euróországokra van szabva – nyilatkozta Fredrik Reinfeldt svéd kormányfő az AP amerikai hírügynökségnek.

Az MTA Politikatudományi Intézet (PTI) egyik név nélkül nyilatkozó munkatársa szerint is érthetőek a nem övezeti tagországok vezetőinek az esetleges fenntartásai, ami mögött a mag- és perifériaországok (Észak vs. Dél) közötti gazdasági különbségek bújnak meg.

A fejlettségbeli különbségek, másrészt az eltérő növekedési ciklusok is más-más fiskális politikát kívánnak meg, mint ami az azonos adottságú övezeti országoknak megfelelő. Márpedig az, hogy csak nagyon szűk korlátok között lehessen a költségvetési politikán keresztül élénkíteni a gazdaságot, a kevésbé fejlett európai országoknak nem érdeke – vélte forrásunk.

Európai léptékű büdzsére lenne szükség

Legalábbis mindaddig biztosan nem, amíg nincs egy olyan nagy összeurópai költségvetés, amelyen keresztül ezeket a fejlettségbeli különbségeket csökkenteni lehetne. A PTI szakértője szerint az EU jelenlegi költségvetése, amely a tagországok által összesen megtermelt nemzeti összterméknek mindössze egy százalékát forgatja vissza támogatáspolitikába, erre nem alkalmas. Szerinte ugyanis ehhez legalább 30 százalékos európai szintű újraelosztásra lenne szükség.

A szakértő szerint ugyanez igaz egyes övezeten belüli országokra is: pont azért, mert  a déli országok eltérő fejlettségi szinten vannak a magországoktól, a versenyképességi hátrányukat egy egységesen szigorú fiskális környzetben nem tudják csökkenteni – ez a rendszer a németek gazdasági versenyelőnyét és a déliek versenyhátrányát konzerválja. És pusztán a jelenlegi helyzetben, az adósságuk finanszírozása miatt lehetnek erre rákényszerítve. Az övezeten kívülieknek viszont ez jelenleg nem nagyon éri meg – mindaddig, amíg nincs ehhez szabott összeurópai szintű költségvetési támogatáspolitika.