#Orbán Viktor

Orbán is elment a Matolcsy-könyv bemutatójára

"Együtt értük el a gazdasági sikereket", amelyeket az elmúlt négy évben teljesített az ország - mondta Matolcsy György kedden a Sakk és póker című könyv bemutatóján. A jegybankelnök egyben megköszönte a rendezvényen résztvevő Orbán Viktornak, hogy a 2010-es kétharmados győzelem birtokában mindvégig bátor gazdaságpolitikát folytatott.



Orbán tanácsadója szerint jók vagyunk a kibertámadások kivédésében

Súlyos politikai és gazdasági károkkal járó kibertámadások akadályozhatók meg, illetve jelentősen csökkenthető a potenciális károkozás annak révén, hogy Magyarországon – az Európai Unióban elsők között – már kiépült a támadások észlelői, potenciális célpontjai és a reagálásért felelős szervezetek közötti azonnali kapcsolat – mondta a miniszterelnök biztonságpolitikai főtanácsadója az MTI-nek adott interjújában.


Kaszinót kért Orbántól a siófoki polgármester

A miniszterelnök azt mondta a fideszes Balázs Árpádnak, megfontolják a kérést. Arról is egyezkedtek, hogy legyen egy méltó épülete az önkormányzatnak. Orbán Viktor egyébként az elmúlt év turisztikai eredményeit méltatni ment Siófokra.



"Orbán hirtelen taktikai visszavonulása gyanús"

A TVN24 lengyel hírtelevízió az ukrajnai válsággal, a La Repubblica című olasz újság hetilapja pedig a német megszállás emlékművével, míg a The Epoch Times című, New York-i székhelyű, 21 nyelven elérhető újság a választási reform kapcsán írt Magyarországról.


Átlátszó Orbán oroszellenes álarca

Mérséklődhet az orosz gázfüggőségünk, ezt állította a magyar miniszterelnök az orosz-ukrán krízisről tartott csütörtöki tanácskozás után, Brüsszelben. Az állítást megtámasztó szlovák-magyar gázvezeték építése valóban a végéhez közeledik, és valóban jelent némi alternatívát az Ukrajnán keresztül érkező orosz gázzal szemben. A projekt előtörténete is érdekes, de az sokkal inkább, hogy a szlovákiai beruházás hússzorosát jelentő, magyarországi Déli Áramlat csővezetékébe azért mégiscsak orosz gázt töltenek majd.



Orbán Viktor már Dublinban van

Ma választja meg jelöltjét az Európai Néppárt az Európai Bizottság elnöki posztjára. A dublini kongresszuson felszólal Orbán Viktor magyar miniszterelnök is.


Orbán: Európa lerázná az orosz gázfüggőséget

Oroszország agressziót követett el, amire az Uniónak választ kell adnia, mondta Orbán Viktor Brüsszelben. Szerinte meg kellene teremteni a vízummentes beutazás lehetőségét Ukrajna polgárai számára. Arról is beszélt, hogy az uniós vezetők hogyan szeretnék elősegíteni, hogy Európa ne függjön annyira az orosz gáztól, illetve Magyarország hogyan vásárolhat majd északi-tengeri gázt.


Kik akarták megdönteni Orbán Viktort?

Amerikai és európai bankárok és politikusok fogtak össze 2011-ben a magyar kormányfő megbuktatásáért – legalábbis így látja Matolcsy György korábbi kabinetfőnöke. Wiedermann Helga Sakk és Póker című memoárjában azt állítja, hogy a kész forgatókönyv volt a magyar pénzügyi rendszer összeomlására, amit azonban sikeresen védett ki a kormányzat.


„Orbán Viktor ma a magyar politika legfontosabb összekötő személyisége”

A pozsonyi Új Szónak adott interjújában Török Gábor politikai elemző arról beszélt, még mindig nem lehet teljesen lefutottnak tekinteni a választásokat, bár a közvélménykutatások jelentős Fidesz előnyt mutatnak. Orbán Viktor 25 éve csak azt nézi, mi éri meg neki politikailag, az ellenzéknek nincs saját története, csak annyi, hogy ne legyen Orbán.



Durván berontott a politika a hálószobánkba

Néhány napja került ki annak az osztrák kampányvideónak a magyarosított lenyúlása, amely szerint, ha egy pasiról kiderül, hogy szimpatizál az Összefogással (pardon: csütörtök óta Kormányváltással), akkor a csaja azonnal elviharzik. Tényleg ennyire beleszól a politika a magánéletünkbe? Olvasóinkat kérdeztük, az eredmény lesújtó.



"Időnként Csányiék golfklubjába ülnek be" – Orbán és Mészáros Lőrinc Felcsúton

Orbán Viktor tavaly Felcsúton házat vett 11 millióért, és 2013-ban volt Ráhel lánya esküvője is. A vagyonnyilatkozatában szereplő összegek minderre nem mutattak megnyugtató fedezetet – állítja Ferenczi Krisztina újságíró, aki 15 éve jár Felcsútra az Orbán család gazdagodásának nyomában. Március tizedikén jelenik meg az új könyve, most interjút adott a Magyar Narancsnak, melyben Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester felemelkedéséről is beszél.