Orbán a török házelnököt fogadta
Orbán Viktor a török parlament elnökével tárgyalt - közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda.
Orbán Viktor a török parlament elnökével tárgyalt - közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda.
MTI
A kormányfő szerint 2020-ra jön el a Fiatalok Kánaánja, amikor minden kivándorolt haza akar majd jönni. De ha újraválasztását eközben látványosan a nyugdíjasok támogatására alapozza, ki hiszi ezt el neki? - teszi fel a kérdést a Véleményvezér blog.
hvg.hu
Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mond a Magyar Rektori Konferencia (MRK) mai ülésén, a fennállásának századik évfordulóját ünneplő Debreceni Egyetemen.
MTI
A Nemzeti Együttműködés feje legyengült már annyira, hogy ne jelentsen igazi veszélyt Európára. Ugyanakkor sebzett vadként önmagára, a hazájára nagyon is veszélyes.
Papp László Tamás
Milyen mentális állapotban van Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc? Erről faggattuk a parlamenti képviselőket.
"Dühíti a rablóvezér Orbánt", hogy "az IMF képviselőinek nincs kedvük olyasvalakinek pénzt adni, aki folyamatosan sértegeti őket" - hangzott el a német WDR rádió ötös csatornáján hétfő este. A rádiós kommentárról a Hetivalasz.hu számolt be.
hvg.hu
Yona Metzger azért imádkozik, hogy a miniszterelnök "továbbra is sikerrel vezesse országát méltósággal, megértéssel és bölcsességgel".
MTI
Vargha Tamás fideszes képviselőt kedden nevezi ki Áder János a Honvédelmi Minisztérium államtitkárává Simicskó István helyébe, aki viszont Czene Attilát váltotta az Emmi sportért felelős államtitkári poszton.
hvg.hu
Fantasztikus videókontentet hozott a hétvége.
Orbán Viktor kormányfő is beszédet mond a Magyar Rektori Konferencia (MRK) keddi ülésén, a Debreceni Egyetemen - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfőn az MTI-vel. A rektorok tanácskozásának fő témája a felsőoktatási intézmények finanszírozása és gazdálkodása lesz.
MTI
Orbán Viktor a világ egyik legmerészebb reformere, akitól sokat lehetne tanulni - mondja Igor Janke, a magyar miniszterelnökről megjelenő lengyel könyv szerzője. Az újságíró szubjektív, de tisztességes könyvet ígér, mely rámutat Orbán hibáira is, például a minden pályázatot megnyerő magáncégekre és az érthetetlen kommunikációra.
Dalra fakadt Orbán Viktor pénteken Pap Géza etyeki pálinkafőzdéjében, egy hivatalos programon. A Blikk szerint a kormányfő háromféle pálinkát is megkóstolt.
hvg.hu
A miniszterelnök szerint ha pártja megnyeri a 2014-es választást, hat év múlva Magyarország olyan hely lesz, ahová a külföldre vándorolt összes magyar fiatal haza akar majd térni.
MTI
Adócsomag, Orbán berlini látogatása, nyugdíjtervek, devizakötvény-kibocsátás. Megkezdődött az áthangolás, a magyar délibáb kézzelfogható közelségbe került az EU és a Nemzetközi Valutaalap számára. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
hvg.hu
Az MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnök szinte minden társadalmi csoportnak hazudott, amikor korábban olyan ígéreteket tett, amelyeket később nem tartott be. Török Zsolt szóvivő vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján arra szólította fel a kormányfőt, hogy „fejezze be a hazudozást”.
MTI
Az új földtörvény teljes egészében véget vet a külföldiek földvásárlásának, visszaszerzi "a zsebszerződéssel kilopott földet", megvédi a termőföldet a spekulánsoktól és a bankároktól is, és korlátozza a nagybirtokot - mondta a miniszterelnök szombaton a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) ifjúgazda-tagozatának kongresszusán.
MTI
Orbán Viktor miniszterelnök avatta fel Etyeken Melocco Miklós Isten, áldd meg a magyart elnevezésű szoborkompozícióját - olvasható a Fidesz.hu pénteki tudósításában.
MTI
Orbán Viktor szerint a 27 tagállamból álló Európai Uniónak odaítélt Nobel-békedíj annak az eszmének kijáró elismerés, amely megmutatatta, hogy lehet a két világháború által megtaposott területeken békés egymás mellett élést kialakítani.
MTI
Orbán Viktor csütörtöki berlini látogatásáról beszámolót közölt pénteki számában a Die Welt és a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német konzervatív lap, a baloldali Berliner Zeitung, a liberális Tagesspiegel, a Der Spiegel című hetilap internetes kiadása és a Handelsblatt című üzleti lap.
MTI
Nem nehéz észrevenni a Véleményvezér blog szerint, hogy Orbánnak mi tetszene a leginkább: ha megmaradna vizionárius vezetőnek, mert a menedzselés nem az ő erőssége. De eddig is ezzel próbálkozott, sikertelenül.
hvg.hu