#Oroszország




A földbe álltak az orosz kísérleti rakéták

Négyszer tesztelték Oroszország új, állítólag végtelen hatótávolságú rakétáit, ám a nukleáris hajtóművelt felszerelt eszközök egyszer sem működtek megfelelően: az egyik negyven kilométert repült, de olyan is akadt, amely csak nyolc kilométerig bírta.


Az oroszok fizették a német szélsőjobbosok moszkvai útját

Német lapjelentések szerint egy titokzatos orosz szponzor pénzén repült tavaly magánrepülőgépen Moszkvába az Alternatíva Németországért (AfD) három vezetője, köztük az akkori pártvezér Frauke Petry. Ez az első bizonyíték arra, hogy Moszkva pénzelte az AfD-t.





Nem volt túl baráti Merkel és Putyin találkozója

A szíriai válságról, az iráni atomalkuról, valamint az Északi Áramlat II. gázvezetékről tárgyalt Szocsiban Angela Merkel és Vlagyimir Putyin. A találkozó aligha lehetett túl jó hangulatú, a német kancellár ugyanis bírálta az orosz elnököt: a berlini vendég szerint nem érvényesül Oroszországban a sajtó- ás kulturális szabadság, s Moszkva még mindig beleavatkozik a kelet-ukrajnai válságba. Ukrajna ügyében azért sikerült némi előrelépést elérni.




Ezért akarhatták megölni Szergej Szkripalt

A korábbi jelentésekkel ellentétben Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettősügynök nem is élt visszavonult életet: a Nagy-Britanniában élő kém rendszeresen tartott előadásokat nyugati titkosszolgálatoknak, illetve egyetemistáknak, s lehet, hogy ezért akarták őt megölni márciusban, feltételezhetően orosz ügynökök.



Putyin nem akar újra elnök lenni

Vlagyimir Putyin orosz államfőnek nem áll szándékában újabb elnöki mandátumot betölteni a mostani hatéves időszak 2024-es lejárta után – jelentette be a Kreml.