Egy vezér- és tekintélyelvű rendszerben a kontraszelekciónak folyamatosan működnie kell. Mindig szükség lesz sikeres végrehajtókra és alvezérekre, s azokat mindig le kell pöckölni onnan, ahová a sikeresség felemelte őket, mielőtt a magasságos vezért túlságosan megközelítenék.

Erre a pöckölésre különbözőképpen lehet reagálni. Simicska Lajos kipróbálta az egyik lehetőséget, és kudarcot vallott. Lázár János most egy másikkal próbálkozik, és a pakolászásáról készített, a Facebookon terjesztett videójával jelezte, merre tart és merről érkezik majd vissza, ha eljön annak az ideje.

Ez a jelzés a következő elemekből állt:

– Igyekezett megerősíteni, hogy kommunikációs hatékonyság, hatóképesség tekintetében valóban Orbán közelébe emelkedett, s az övénél emberközelibb kommunikációs stílust képvisel, miként képviselt a sajtótájékoztatóin hosszú éveken át.

– Kiemelte az általa vezetett Miniszterelnökséghez kapcsolódó stáb hatalmas méretét, minőségét és e karhoz való szoros kötődését. Jelezte, hogy potenciálisan van neki jelentős saját bázisa. 42 ezer embert értelmezett a maga csapataként, s erről a csapatról állította, hogy a kormány legerősebb részévé tették az ő részlegét.

– Kivette magát a következő ciklus kormányzati felelősségéből, mondván, nem országos ügyekkel, hanem a körzetének és általában a polgároknak az ügyeivel fog foglalkozni.

/Ehhez vegyük hozzá a videón kívülről, hogy a frakció hátsó sorába, a kormánytagoktól legtávolabb lévő helyre, a backbencher pozíciójába helyezte magát, továbbá utalt arra, hogy ő még csak 43 éves, és sok év múlva sem lesz túlságosan öreg. Aki utánanéz, tudja, hogy Lázár három ciklussal fiatalabb Orbánnál./

Hangsúlyosan utalt

– Bánffy Miklósra,

– valamint saját politikai krédójaként Kossuth Cassandra-levelére, kivált ama levél két utolsó bekezdésére.

Wikipedia

A két történelmi utalásról:

1. Bánffy Miklós rövid külügyminiszteri pályája után kivált a politikai elitből, abból a minisztériumból, melynek légkörét emlékiratai szerint borzalmasan avíttnak érezte, és pár évvel később letelepedett Erdélyben, elvonult szűkebb pátriájába, és ott nevezetes társadalom-fenntartó gazdasági, kulturális, iskolai kezdeményezésekkel szolgálta a helyi társadalmat, majd "jobb időkben", amikor Erdély (fele) visszatért, ő is visszatért a nagypolitikába. (Más kérdés, hogy ott aztán sokra nem jutott.)

2. A másfél évszázaddal ezelőtt, a kiegyezés küszöbén a távolból, a száműzetésből a nemzet vezetőjéhez, Deák Ferenchez írott Cassandra-levél két utolsó, bekezdése ez: "Ne vezesd hazánkat oly áldozatokra, melyek még a reménytől is megfosztanának! / Tudom, hogy a Cassandrák szerepe hálátlan szerep. De Te fontold meg, hogy Cassandrának igaza volt!” (Cassandra/Kasszandra görög mitológiai királylány, akinek jóslatait figyelmen kívül hagyták.)

Ilyet csak annak lehet írni, aki a hazát vezeti. Akkor Deák vezette, most Orbán. A Cassandra-levél írójának is, címzettjének is volt elképzelése arról, hogy a nemzetközi viszonyok mit tesznek szükségessé és lehetővé Magyarország számára. 

Kossuth Lajos úgy látta, hogy a birodalmak korának és azon belül a Habsburg császárságnak vége. Magyarország, ha annak keretei között marad, vele vész. Létre kell hozni a térség nemzetállamainak szoros szövetségét (a Dunai Konföderációt), hogy az európai ellensúlyt képezhessen a magyar forradalmat eltipró Oroszországgal szemben.

Deák Ferenc ellenben meg volt arról győződve, hogy az az Oroszország, amely 1849-ben a térség hatalmi egyensúlyának fenntartása végett megmentette az osztrák császárságot, továbbra is meg fogja és meg tudja védeni ezt az egyensúlyt a Habsburgok birodalmával együtt, tehát Magyarországnak nincs más lehetősége, mint hogy az Oroszország által meghatározott erőviszonyokhoz alkalmazkodjon, annak vesse alá magát.

Az orosz pólushoz igazodjunk vagy az ellenpólust erősítsük? Ez (volt) a kérdés. Lázár sejtheti, hogy ez olyan kérdés lesz, amely megoszthatja Orbán táborát, amikor majd (még jobban) kiélesedik.

Facebook / Lázár János hivatalos oldala

Az Orbán–Simicska-szkizmában is jelentős szerepet játszott az "orosz-kérdés". Simicska a Reutersnek adott interjúját is azért vonta vissza, mert ki akarták hagyni belőle, amit Orbán és az oroszok kapcsolatáról mondott. (Az orosz kapcsolat alakulásáról és annak hatásáról az Orbán–Simicska-viszonyra lásd a 444 cikkét.)

2007. december 27-én Németh Zsolt, az első Orbán-kormány külügyminisztériumának politikai államtitkára, az ellenzéki Fidesz kvázi külpolitikai szóvivője cikket írt a Népszabadságba. Azzal kezdte, hogy külpolitikai tekintetben sokkal szélesebb körű az egyetértés a Fidesz és a kormánypártok között, mint azt gondolják, és fel is sorolja, mi mindenben ért egyet a Fidesz a Gyurcsány-kormány külpolitikájával. "Azonban van egy terület, ahol a viták köztünk folyamatossá váltak: mennyire kell Magyarországnak szorosra fűznie kapcsolatait a putyini Oroszországgal?/…/ Vita a következőkben van köztünk: amennyiben az Európai Unió és a NATO-tagállamainak többségében aggodalmak vannak az orosz jogállami fejlődéssel kapcsolatban, s észlelik a gazdaságban az orosz terjeszkedéssel párhuzamosan a piacgazdaság elveinek sérelmét, tehet-e Magyarország úgy, mint aki ezekről nem akar tudomást szerezni? Igazolhatja-e a pragmatizmus az opportunizmust? A válaszom egyértelműen az, hogy nem. Oroszország stabilizálódott. De ez a stabilizáció két tényezőnek köszönhető: egyrészt Vlagyimir Putyin olyan hatalmi koncentrációt alakított ki, melynek elemei ellentmondanak a demokráciának. Az ellenzék gyengeségét megfélemlítéssel, a médiából való kizárással biztosítják, a gazdasági és politikai ellenfelekkel szemben ismét bevett eszköz a koncepciós jellegű bírósági eljárás. Gyurcsány Ferenc Oroszország-politikáját annyira meghatározza az opportunista elvtelenség, hogy az már veszélyezteti a közös európai fellépést. Néhány nappal az orosz választások után olyan magyar–orosz miniszterelnöki tárgyalást tartani, melyen az EU soros elnökségét adó Portugália aggodalmát kifejező nyilatkozatával ellentétben nem emelünk szót az antidemokratikus tendenciákkal szemben, elvtelenség."

Ez helyénvaló és találó kritika volt, és ha Gyurcsány Ferenc kormányára ráillett, akkor Orbán Viktor kormányára sokszorosan ráillik. Németh Zsoltnak már régen nincs érdemi befolyása semmire, nincs is szava semmiről. Maul halten und weiter dienen (fogja be a pofáját és szolgáljon) – ezzel szenderedett Svejk is édes álomba. Sok Németh Zsolt fogja be a pofáját és szolgál csendesen tovább ott, ahová éppen (félre)lökik.

De a befogott szájakat meg szokta nyitni az idő. Megértük már szájak tömeges nyílását. Lázár János úgy igyekszik pozicionálni magát, hogy ideje érkeztén mögötte nyíljanak azok a szájak.

Németh Zsoltot talán igen, de Simicskát és Lázárt biztosan nem izgatja az Oroszország-politika elvtelensége önmagában. Ők és sokan mások akkor lesznek igazán izgatottak, amikor útkereszteződéshez érvén az orosz és Oroszországhoz kötődő politikai és gazdasági érdekekért jelentős előnyöket kell föláldozni azok közül, amelyek az EU-hoz kötődnek. Ekkor találhat Lázár (és más ambiciózus potenciális utód) alkalmas főtémát a főhatalomért vívott harchoz. Akkor majd Lázár nyíltan is ráidézi Orbánra a Cassandra-levelet: "Ne vezesd hazánkat oly áldozatokra, melyek még a reménytől is megfosztanának!"

Egymást gyengítő pillérekre nem lehet szilárd építményt emelni. A múltból rabolt anyaggal épített önkényuralom statikai gyengeségei egyre inkább kiütköznek majd az előre rohanó időben, és föltétlenül összeomláshoz vezetnek. Kérdés, ki és mi lesz ott azokon a romokon. Aki nagyon szeretné látni már a fényt az Orbán-alagút végén, ne az ellenzék közös tábortüzéről álmodozzon, hanem azt nézze, hol repedeznek, hol repeszthetők tovább az Orbán-rendszer alapjai.