MTI Itthon

Emmi: Pártpolitikusok gerjesztik a diáktüntetéseket

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint elszomorító, hogy a felsőoktatási képzésekről folyó szakmai tárgyalásokba ismét beavatkozik a pártpolitika, és a hallgatók teljes félrevezetésével olyan demonstrációk szervezését gerjeszti, melyek ellehetetleníthetik a higgadt párbeszédet – ez olvasható a felsőoktatási államtitkárság hétfői közleményében. Azt is írták: „egyetlen szak megszüntetése sem eldöntött kérdés”.

MTI Itthon

Kövér: Új SZDSZ-t szeretnének az amerikaiak

Az Országgyűlés elnöke szerint az amerikaiak célja Magyarországon egy új, az SZDSZ helyébe lépő "kreatúrapárt" megalapítása lehet. Méghozzá logikusan 2018-ra építenék fel az új pártot, hogy ne lehessen kormányt alakítani nélküle a Jobbikkal szemben - mondta Kövér László a Magyar Hírlapnak.

MTI Itthon

Századvég: elhúzott a Fidesz, erősödött a Jobbik

A Századvég decemberben készített közvélemény-kutatása szerint a Fidesz-KDNP tovább növelte támogatóinak arányát az előző hónaphoz képest, és erősödött a Jobbik is, míg az MSZP támogatottsága változatlan, az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció pedig továbbra is a parlamenti bejutási küszöb alatt van. A kutatás eredményei szerint Fodor Gábor új pártja, a Liberálisok 2 százalékon áll a teljes népességen belül.

MTI Itthon

Nem kér a választási kampányból? Így tilthatja le!

A választópolgárok egyetlen nyomtatvány kitöltésével megtilthatják, hogy a 2014-es országgyűlési választások előtt a különböző pártok, jelöltek, jelölő szervezetek személyre szóló kampányüzenetekkel keressék meg.

Csörgő László Nyüzsi

Szekértáborok a magyar ugaron

Merjünk nagyok lenni – szokták mondani. De erre nem csak akkor lenne szükség, ha a kormányzat várja el tőlünk, hanem a magunk okán is.

Hírszerző/FH Világ

Gorbacsovot csábítja az új, orosz ellenzéki párt

Hétfőn négy orosz ellenzéki politikus létrehozott egy új pártot. A RIA-Novosztyi hírügynökség közlése szerint felkérték Mihail Gorbacsovot, hogy csatlakozzon hozzájuk. Az utolsó szovjet elnök jelenleg a hivatalosan be nem jegyzett Oroszország Szociális - Demokratikus Pártja nevű szervezetet vezeti.

MTI Itthon

Navracsics: nem működhet pártpolitikai alapon a közigazgatás

Navracsics Tibor szerint alapvető fontosságú, hogy a közigazgatás ne pártpolitikai alapon működjön; a közigazgatási és igazságügyi miniszter ezt elsősorban a közigazgatás iránti közbizalom szükségességével indokolta az első kormányzati karrierexpón rendezett kerekasztal-beszélgetésen. A szombati budapesti expót megnyitó Nagy Anna kormányszóvivő azt mondta, az állam reformja és a közigazgatás fiatalítása egymásból következik.

Mennyire könnyen javítható az iPhone 12? Itt a válasz

Mennyire könnyen javítható az iPhone 12? Itt a válasz

Milliókat kapott az államtól a Bajkai Istvánhoz köthető vállalkozás üdülőfejlesztésre

Milliókat kapott az államtól a Bajkai Istvánhoz köthető vállalkozás üdülőfejlesztésre

Az autógyárak kibírják a válságot, de a beszállítóik egyre nagyobb bajba kerülnek

Az autógyárak kibírják a válságot, de a beszállítóik egyre nagyobb bajba kerülnek

10 ütős Feldmár-idézet

10 ütős Feldmár-idézet

Koronavírusos gócpont lett Kecskemét a polgármester szerint

Koronavírusos gócpont lett Kecskemét a polgármester szerint

Mészáros és egy 31 éves modell már feltűnt a Citadellánál, kérdés, marad-e a Szabadság-szobor

Mészáros és egy 31 éves modell már feltűnt a Citadellánál, kérdés, marad-e a Szabadság-szobor

A párkapcsolat lehet az egészség titka, ha hiszünk a statisztikáknak

A párkapcsolat lehet az egészség titka, ha hiszünk a statisztikáknak

Kritikus a helyzet Milánóban és Nápolyban, azonnali lezárást sürgetnek

Kritikus a helyzet Milánóban és Nápolyban, azonnali lezárást sürgetnek

A címlapról ajánljuk