Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Nem kíván a továbbiakban sem résztvenni pártpolitikában.
Bajnai Gordon a Facebookon cáfolta, hogy a Momentum színeiben visszatérne a poltikába.
Fekete-Győr András, a Momentum elnöke mondta azt csütörtökön, hogy szokott Bajnai Gordon volt miniszterelnökkel egyeztetni. Bajnai azt írta, hogy "azóta nagy kört futott a sajtóban az ebből kreált klikkvadász hír, miszerint “Bajnai visszatér a politikába, a Momentum színeiben”. Ez így viszont már nem igaz."
A posztban azt is leírta, hogy 2014 óta külföldön dolgozik egy nemzetközi cég egyik vezetőjeként, civilként, azóta aktívan támogatja azokat, "akik hitelesen küzdenek Magyarország polgári, európai jövőjéért, az országot 10 éve maga alá gyűrő maffiakormány leváltásáért."
Azt is hozzátette, ezért segítette Karácsony Gergő főpolgármesteri kampányát, illetve ajánlotta az EP-kampányban nyilvánosan Jávor Benedeket, Molnár Csabát, Dobrev Klárát, Donáth Annát, Újhelyi Istvánt.
Hozzáállásomban nincs és nem várható változás: a pártpolitikában nem tervezek részt venni, viszont az általam régóta sürgetett ellenzéki összefogás hiteles szereplőit, ha ezt igénylik, mindenkor támogatni fogom. Ezen túlmutató politikai ambícióim nincsenek
- írta.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.