#pályázat


Második kör jön a Vígszínház igazgatói pályázatán

Új pályázatot ír ki a főváros a Vígszínház vezetői posztjára, a megbízatás azonban csak másfél évre szól majd – így döntött csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés.A pályázati felhívás az Emberi Erőforrások Minisztériumának honlapján jelenik majd meg. Továbbra sem tudni, miért csak másfél évre választanak igazgatót.


Az NFÜ véletlenül kiküldte egy pályázatának megoldókulcsait

A Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség munkatársa elnézett egy excel táblát, és véletlenül kiküldte a fiatal vállalkozóknak szóló pályázat megoldókulcsait is. A hiba 1400 pályázót érint, a hivatal azt ígérte, hogy emiatt senkit nem fog hátrány érni az elbírálás során.




Száz évvel visszamentünk az időben a Hortobágyon – Nagyítás-fotógaléria

Nem csak a betyárnak öltözött hagyományőrők idézik fel az előző évszázad Hortobágyának hangulatát, a tüntetésük oka is egy Móricz-novellába illene: gyanús földügyleti pályázatok kapcsán olyan gazdáktól vették el a legeltetéshez bérelt földet akiknek 600 birkája van, míg olyanoknak jutott bőséggel, akiknek tucatja sincsen. A demonstráció előtt a Patkó Csárdában találkoztak a betyárok.


Index: 10 milliárdos támogatást vont vissza az NFÜ

Visszavont 10,3 milliárd forint uniós pályázati támogatást az NFÜ, miután a megbízott cégek 9-10 hónapja késtek a szélessávú hálózati fejlesztések megkezdésével – írja az Index. A nyertesek listája egyébként már februárban gyanút keltett.


Vállalkozókat szívatott meg az NFÜ

Két hónappal a lezárása után változtatott a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség egy pályázat feltételein. Arra hivatkoznak, hogy túl sok a jelentkező, ezért a kijelölt keretet, majdnem 600 millió forintot vállalkozók helyett inkább közcélú intézmények kapják. Akik jó pályázatot adtak be, azoknak azt ígérték, hogy várólistára teszik őket, és ha lesz valahonnan pénz, abból majd adnak nekik – derül ki a 444.hu cikkéből.



Ötletpályázatot írtak ki a római-part fejlesztésére

A Római-parttal kapcsolatos víziókról, a terület városon belüli, távoli jövőben betöltendő lehetséges szerepéről és funkciójáról szeretne képet kapni az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) a Római-part 2100 elnevezésű pályázat kiírásával. A terveket november 4-ig várják.



Balázs Péter pályázata: „A stílus maga az ember”

Balázs Péter szerint talpra kell állítani a Vígszínházat, amely „minden derűs magyar polgár színháza kell hogy legyen” – egyebek mellett ez derül a szolnoki direktor pályázatából, amely a Népszabadság birtokába került. A dolgozat mottója az, hogy „A stílus maga az ember”, és Balázs Péter nem akarta nyilvánosságra hozni, sőt a lap információi szerint zárt ülést kért a csütörtöki ügyvezető-választásra a fővárosi közgyűlésnél.



Az ég és az űr legcsodásabb pillanatai - Nagyítás-fotógaléria

Két magyar versenyző – Francsics László és Éder Iván – is bekerült a legjobbak közé a brit Királyi Obszervatórium és a Sky at Night magazin által meghirdetett ''Astronomy Photographer of the Year'' fotópályázaton. A díjazott művekből Greenwichben rendeztek kiállítást, mely csütörtökön nyílt meg és február 23-ig tekinthető meg. Nézze meg a hvg.hu-n a legjobb képeket.




Elnéptelenedés ellen pályázott 22 település

A helyi közösségek erősítése, illetve a meglévő lehetőségek jobb kihasználása révén fordítaná meg az elnéptelenedő falvak romló társadalmi, gazdasági folyamatait a kormány, egyelőre mintegy 850 millió forintból - írta péntek számában a Magyar Hírlap, amely szerint a keretösszegre huszonkét település adott be pályázatot.



Kommunista megoldásra készül a kormány?

Beszállhat az állam az uniós pályázatírásba, és a pályázóknak ingyen nyújtaná a szolgáltatást. A cél a forrásfelhasználás gyorsítása és hatékonyságának növelése, valamint a pályázatíró cégek korrupciójának visszanyesése. Pályázatírói vélemények szerint ez kommunista ötlet, és a kormány csak az irányítása alá tartozó fejlesztési ügynökség korrupciós ügyeit ellensúlyozná a piaci szereplők megvádolásával.


Civil szervezeteknek írt ki pályázatot az Emmi

Fogyatékossággal élő embereket segítő civil szervezeteknek írt ki pályázatot 113 millió forintos keretösszegben az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) - jelentette be a tárca család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.