Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Egyéves lemaradásban van a BKK az elektronikus jegyrendszer bevezetésével, ráadásul semmit nem árulnak el a több tízmilliárdos beszerzésről – írja a Népszabadság.
Egyéves lemaradásban van az elektronikus BKV-jegy bevezetése – írja a Népszabadság keddi számában.
Idén februárban – a tervezettnél egy évvel később – lezárták a beszerzési eljárás előminősítési szakaszát, jelenleg az ajánlattételi szakasz van folyamatban. A közbeszerzést eredetileg 2013-ban tervezték lezárni, ez után indulhat majd a jegyrendszer három évig tartó bevezetése.
A lap szerint a konc igen nagy: a beruházás összköltsége 67,7 millió euró – 20,4 milliárd forint –, amelyhez 54,2 millió euró – 16,3 milliárd forint – hitelt biztosít az EBRD, a fővárosi önkormányzatnak négymilliárd forint önrészt kell előteremtenie.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kérdéseiket azzal hárította, hogy a beszerzési eljárással kapcsolatos információkat a hitelt folyósító Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) jóváhagyása nélkül nem közölheti. Azt viszont leszögezték, hogy hamarosan lezárják a tendert, és kezdődhet a megvalósítás – írja a Népszabadság.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.