Egy tanár 14 évnyi bérét költi el a kormány, hogy fényezze magát, amiért részben uniós pénzből bért emelt a pedagógusoknak
A “történelmi” béremelésről mindenkinek tudnia kell.
A “történelmi” béremelésről mindenkinek tudnia kell.
Uniós forrásból is finanszírozzák annak az uniós programnak a kommunikációs kampányát, aminek része a tanárok béremelése.
Úgy látszik, némi késéssel a kormány is rájött, hogy az eddigi döntések nem voltak egyértelműek.
Mellőzhetik az iskolaigazgatók véleményét a fizetésrendezésnél. Az állami fenntartó részletszabályokra vár.
A szakszervezeteket nem tájékoztatták, és a rendeletben sincs benne, de a minisztérium szerint a 24 ezer szakképzési oktató ugyanazt a béremelést kapja, mint a pedagógusok.
A szakszervezetek szerint nem kizárt, hogy kaphatnak ők is bizonyos mértékű emelést, de erről még semmilyen pontos információjuk nincs.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról is beszélt, hogy egyelőre megjósolhatatlan, hogy Orbán a februári brüsszeli csúcson is kimegy-e kávézni.
Tovább akarja szűkíteni a kormány az autonómiát, és valótlant állít a teljesítményértékelési terveiben – figyelmeztetnek a pedagógus-szakszervezetek. Jelezték azt is, még várják, hogy a Belügyminisztérium megossza velük a belengetett oktatási béremelés részleteit.
Benyújtotta a pedagógusok azonnali, 45 százalékos béremelésének fedezetét megteremtő költségvetési törvénymódosító javaslatát a Párbeszéd frakcióvezetője. Szabó Tímea megjelölte, honnan vegyék el az ehhez szükséges 285 milliárd forintot.
Kormánydöntés még nincsen a kérdésben.
Jövő szeptemberre 3,5 százalékos béremelést irányzott elő a kormány a pedagógusoknak.
Neves magyarországi középiskolák igazgatói a pedagógustársadalom nevében nyílt levelet írtak a kormánynak, melyben újra felteszik a kérdést, hogy miért kell ismét módosítani a köznevelési törvényt, amely hosszú távra garantálta volna a pedagógusok méltó társadalmi elismerését.
A Figyelő szerint intézmény-összevonások várhatók a központi és területi igazgatásban: 3-5 százalékos leépítés jöhet. Pedagógusbér-emelésre biztosan lesz pénz és az egészségügyben is várható minimális bérrendezés.
Visszakérte az állam a pénzt azoktól a gyógypedagógusoktól, akiknek szeptemberben megemelték a fizetését – írja a 444.hu.
Országos átverésnek tartja az MSZP a Fidesz pedagógusbér-emelési programját – közölte az ellenzéki párt szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Ha a bukott baloldalon múlik, állásuk sincs a pedagógusoknak - ígyy vágott vissza a Fidesz az MSZP-s képviselőknek, akik szerint a Fidesz oktatáspolitikai hibáit a pedagógusbér-emelés sem fedi el.
A szocialista párt szerint a köznevelési törvény teljes körű életbe lépése zárt és merev iskolarendszert hoz létre, a Fidesz oktatáspolitikai hibáit pedig a pedagógusbér-emelés sem fedi el a hétfőn kezdődő tanévben.
Hiába kértük olvasóink segítségét, nem bukkantunk a 800 ezer forintot kereső pedagógusra, akit az államtitkár emlegetett. A beérkezett levelekből azonban kirajzolódik, hogy nemcsak az extrém magas bérrel rendelkező igazgatóknak van okuk tartani az új rendszertől, rosszabbul járhatnak az egyetemet végzett, szakvizsgázott tanárok, a rendszeresen túlórázó pedagógusok is, ráadásul eddig az önkormányzattól is kaptak némi kiegészítést. A részmunkaidős pedagógusoknak még a matematika sajátos, kormányzati értelmezése is gondot okozhat.
Egyetlen éjszaka alatt megfordult a legújabb Hoffmann–Pokorni-csata állása: a fideszes szakpolitikusok visszavonták az előző este még támogatott módosító indítványokat. A Jobbik név szerinti szavazást kért az egyik javaslatról, de hiába: végül mégis lesznek olyan tanárok, akiknek csökkenést hoz a fizetésemelés.
Az általános emelés ellenére is csökkenő tanári fizetésekről szólt a hétfő késő esti vita Hoffmann Rózsa és Pokorni Zoltán közt. A Fidesz alelnöke és társai azt akarják megakadályozni, hogy az új rendszerben bárki rosszabbul járjon, míg az államtitkár szerint ilyen garanciákra nincs pénz. A bizottságban a fideszes javaslat győzött, a zárószavazás viszont csak kedden délelőtt lesz.