Matolcsy György szerint a végtelen erőforrások világa felé haladunk
A jegybank volt elnöke új videójában beszél az aranytartalék növeléséről is, az MNB körüli botrányokra azonban nem jut idő.
A jegybank volt elnöke új videójában beszél az aranytartalék növeléséről is, az MNB körüli botrányokra azonban nem jut idő.
HVG
Gyengült egy kicsit a forint, de még így is erősebb, mint a választás előtt.
HVG
Sokan elfeledkezhettek a gépjárműadóról.
MTI
Így a forint most olyan euró, aminek nem 2 százalék, hanem több mint 6 százalék a kamata.
HVG
A főpolgármester ismét kikelt a szerinte jogtalanul beszedett szolidaritási hozzájárulás ellen, és levélben szólította fel az Államkincstár vezetőjét, hogy 60 napra függessze fel az inkasszót.
HVG
362 forint alá is benézett az euró árfolyama, a dolláré pedig 307 is volt, aztán jött a gyengülés.
HVG
Nyerésben az Opus és a 4iG is. Volt is honnan felpattanniuk, de így is messze vannak régi önmaguktól.
HVG
„Bár egy átlagos költözködésre nem jellemző a luxuscikkek és műtárgyak mozgatása, ha mégis ilyesmit terveznénk, nem lesz egyszerű dolgunk” – írja az Insura.
HVG
Megmozgatja az értékpapírpiacot is a Tisza Párt kétharmados győzelme.
HVG
Az OTP majdnem árfolyamrekordot döntött, de kapós volt a Telekom, a 4iG és a Richter papírja is. A forint is jó formában várja a vasárnapi választásokat.
HVG
Az olajipari cég közgyűlése elfogadta a Mol pénzügyi beszámolóját, a konszolidált nyereség meghaladta a 339 milliárd forintot.
HVG
Az iráni tűzszünet hatására száguldani kezdett a forint, majd pár óra alatt visszagyengült, de újabb néhány órával később ismét látványos erősödésbe kezdett.
HVG
Erősebb a forint, mint az elmúlt hetekben bármikor volt, viszont a tűzszünet bejelentése utáni nagy erősödés a délelőtt közepére eltűnt.
HVG
Száguld a forint, már visszatért szinte pont oda, ahonnan a háború kitörésekor zuhanni kezdett.
HVG
A miniszter rendelete röviddel Gundalf nyilvánosságra lépése után, nem sokkal a választás előtt jelent meg a Magyar Közlönyben.
HVG
Csapi Vivien és Nagy Attila Zoltán a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának ESG Pénzügyek kutatócsoportjából az elmúlt évtizedek országgyűlési választásait követő piaci reakciókat vizsgálták meg.
Csapi Vivien
Csapi Vivien
Nagy Attila Zoltán
Az Európai Bizottság arra figyelmezteti az uniós kormányokat, hogy ha túl bőkezű állami támogatásokkal ellensúlyozzák a cégeknek az iráni háború miatt kilőtt energiaárakat, abból fiskális összeomlás következhet.
HVG
A vasárnapi húzás nem hozott telitalálatos szelvényt.
MTI
Az elmúlt években a biztosítási szektort különadókkal terhelték, majd önkéntes árkorlátozást vállaltak, miközben a politika egyre aktívabban alakítja a pénzügyi piacok működését. Holló Bence, a Magyar Biztosítók Szövetségének elnöke és az NN Biztosító vezérigazgatója szerint a magyar biztosítási piac ma is stabil, de az elmúlt időszak „erején felüli” hozzájárulást várt el a szereplőktől.
A magyarok 60 százaléka saját bevallása szerint legfeljebb 1-2 havi megélhetésre elegendő félretett pénzzel rendelkezik.
HVG