3,5 milliárd dollárt hazudott vagyonához Trump, hogy adókedvezményeket kapjon – polgári peres eljárás indul
A volt elnök hazugsággal nem csupán adókedvezményekhez, hanem kedvezőbb hitelekhez is hozzá tudott férni.
A volt elnök hazugsággal nem csupán adókedvezményekhez, hanem kedvezőbb hitelekhez is hozzá tudott férni.
A portál szerint Magyarországon az ügy következtében sérült a sajtószabadság és ezért fordulnak Strasbourghoz.
A néhai Philip Paxson cslaádja azért perli a Google-t, mert az utat, ahol a férfi meghalt, nem jelölte meg lezártként a Google a Térkép alkalmazásban. Pedig az ott lévő híd még 2013-ban leszakadt, és azóta sem javította meg senki.
Csigalassúsággal halad a BKV Zrt. és az orosz metrókocsikat hivatalosan felújító, a valóságban újragyártó orosz Metrowagonmash MWM közötti per – írja a Népszava. A fővárosi közlekedési társaság 2019 februárjában adta be keresetét, mivel az orosz cég nem volt hajlandó megfizetni a BKV által milliárdos kötbért.
A csatorna azért perelte be a független képviselőt, mert többek között azt állította, hogy Németh Sándor, a csatorna tulajdonosa Mészáros Lőrinc szomszédja.
93 millió dollárt, azaz körülbelül 33 milliárd forintnak megfelelő összeget fizetne a Google, hogy rendezzen egy több évre visszanyúló ügyet, amelyben helymeghatározási gyakorlata miatt került szembe Kalifornia állammal.
Persze nem a mostani Indexét, hanem még a 2014-es verzióét, amelyik megírta, hogy Áder János állítólag katonakorában azért volt fogdán, mert részegen lövöldözött.
A győztes fél már januárban a kasszához vonulhat, bezsebelve a bíróság által megítélt milliárdokat.
Joób Márton korábban Botka László frakciójában politizált, onnan azonban a vádemelés miatt kizárták. Botka Lászlóék szerint azóta összejátszik a Fidesszel.
A Backstreet Boys énekese ellen két másik per is folyik hasonló vádak miatt. Szerinte a nők összeesküdtek ellene.
A norvég világbajnok és az őt váratlanul legyőző amerikai csodagyerek lezárta az egy éve tartó csalási vitát, amely felzaklatta a sakkvilágot – írja a BBC.
Egyetlen darabot sem sikerült azóta eladni belőlük.
A képeken olyan hamburgereket mutatnak a vásárlóknak, amelyekben arányaiban legalább kétszer akkora a húspogácsa, mint a valóságban.
Zsebbe nyúl az Apple, és meglehetősen mélyen: elkezdi kifizetni azt az 500 millió dollárt, amelyet megszavazott a bíróság az úgynevezett batterygate károsultjainak.
A brazil pilóta egy szándékos, később hatalmas botrányt okozó baleset eltusolására hivatkozik.
Legalábbis az egyik bíró ezt pedzegette egy most nyilvánosságra került februári meghallgatás dokumentációja szerint.
A szerencsétlenül járt nő azt állítja, az életkedvét is elveszítette a baleset miatt.
"Nem kellene neki" - tanácsolta Trump a közösségi oldalán a tanúnak.
Ég és föld, de inkább: élet és halál a különbség a most zajló két nagy per, a Donald Trump és az Alekszej Navalnij elleni eljárás között. Vélemény.
Az oknyomozó portál közérdekű adatigényléssel fordult a kabinetirodához annak érdekében, hogy megismerhesse a levél tartalmát, illetve az arra érkezett kínai válaszokat. Ezt azonban a tárca nem volt hajlandó kiadni nekik, arra hivatkozva, hogy az iratok „döntés megalapozását szolgáló adatokat” tartalmaznak.