Dán külügyminiszter: Oroszország szomszédai joggal tartanak attól, hogy Ukrajna után ők lehetnek a következők
Lars Lokke Rasmussen szerint Oroszország úgy érzi, hogy büntetlenül cselekedhet egész Kelet-Európában.
Lars Lokke Rasmussen szerint Oroszország úgy érzi, hogy büntetlenül cselekedhet egész Kelet-Európában.
HVG
A miniszterelnök arra kérte a Digitális Polgári Kör Facebook-csoportjának tagjait, hogy támogassák a közösségi médiában a műsorvezetőt.
HVG
Náci ruházatban volt-e a Budapesten 2023 februárjában megvert áldozat? Akartak-e nekik súlyos sérülést okozni? Hogy kerül az ügybe a Szikra Mozgalom már régen felmentett aktivistája? Folytatódott az antifatámadások büntetőtárgyalása.
A volt alkotmánybíró, egykori Ab-elnök nem sokáig maradt munka nélkül.
HVG
Többek között Izrael, az Egyesült Államok és az Európai Unió zászlóját is elégették a milánói palesztinpárti tüntetők, majd délután egy csoportjuk a központi pályaudvart kezdte ostromolni.
HVG
Az elmúlt húsz évben nem volt olyan választás, ahol ne lehetett volna tudni, ki fog nyerni - mondta Lakner Zoltán politikai elemző a Telex élő műsorában, a Digitális Polgári Körök szerepéről, és a várható Fidesz-kampányról is beszélt.
HVG
Az elnököt azelőtt kérdezték a témáról, mielőtt elindult volna Charlie Kirk búcsúztatójára.
HVG
A miniszterelnök-helyettes ördögien felépített karaktergyilkosságról beszélt a Szőlő utcai javítóintézet ügyében, Orbán Viktor szerint a jogi lépéseket mindenki ellen megteszik, aki hamis vádakat fogalmazott meg.
Kósa Lajos szerint újra kell gondolni a fegyvertartásra vonatkozó szabályozást, mert több olyan jogszabály is van, ami sérti a közérdeket.
HVG
A sziget kormányfője történelminek nevezte a lépést, és hozzátette: Valletta továbbra is elkötelezett a régió békéje mellett.
MTI
A zéró tolerancia ellenére a kábítószerszabályok további szigorítására kérte a Parlamentet Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés nyitóülésén hétfőn. Napirend előtti felszólalásában európai-orosz tárgyalásokat javasolt, és nemcsak az EU döntéseit szapulta, hanem a kormány sikereit is felsorolta. A rezsicsökkentés alapja az orosz gáz – hangsúlyozta.
A Dunakeszin található villa csaknem egymilliárd forint közpénzből épült.
HVG
Benjamin Netanjahu korábban kijelentette, hogy szó sem lehet egy palesztin államról.
HVG
A csatorna szerint súlyos szakmai hiba történt.
HVG
Magyarországon történelmi hagyománya van annak, hogy a végletesen megosztott politika mögött végzetesen megosztott a társadalom. Politikai változás akkor lesz, ha lesz társadalmi közös nevező.
Csizmadia Ervin
A lehetőség megvan, de nem kényszer – álltja a dékán.
HVG
A gyermekkórház több mint százezer forint értékben fogadott el tisztítószereket a Tisza Párttól.
HVG
Az eseményről egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy Budapesten lesz.
HVG
Egy friss közvélemény-kutatás szerint a magyar társadalom többsége, 56 százaléka szeretne Orbán Viktor és Magyar Péter közötti nyilvános vitát látni.
HVG