Orbán: „Fel kell készülnünk a kiskakaséktól jövő fizikai erőszakra”
A miniszterelnök szerint ha Csehországban megtámadták „Babis barátunkat”, akkor abból egyenesen következik, hogy a tiszások is erőszakos akciókat terveznek.
A miniszterelnök szerint ha Csehországban megtámadták „Babis barátunkat”, akkor abból egyenesen következik, hogy a tiszások is erőszakos akciókat terveznek.
HVG
Az izraeli kormányfő védelmi kabinetjében sem szavaztatott az újabb tűzszüneti javaslat elfogadásáról, és azt állította, hogy az amerikai elnök sürgette, hogy tárgyalások helyett teljes erő bevetésével zárja le a konfliktust.
hvg.hu
A nemzetgazdasági miniszter arra reagált, hogy a bíróság törölte a fővárosnak decemberben elrendelt azonnali jogvédelmet.
HVG
A nemzetközi cégcsoport megtalálta, melyik magyar esemény reprezentálhatja jobban reklámjában az európai értékek magyarországi érvényesülését.
Áramlopással vádolja a fideszes tiszafüredi polgármester Magyar Pétert, a Magyar Nemzet azt állítja, már folyamatban van a szabálysértési eljárás. A Tisza Párt lapunknak azt mondta, nem kaptak erről értesítést.
HVG
A Tisza Párt elnöke rövid, sejtelmes üzenetben tudatta, hogy ott lesz a Fidesz szezonnyitó rendezvényén.
HVG
Viktor Orbán is typing…
HVG
Van kovácsoltvas csigalépcső, kosfej szobor a kandallón, már csak a könyvek hiányoznak.
HVG
A magyar miniszterelnök szerint a cseh populista párt vezetőjét és volt miniszterelnököt ellenfelei démonizálták.
HVG
Ez a köztársasági elnök, Sulyok Tamás határozatából derült ki, amit Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter ellenjegyzett.
Az ügyben nyomozás indult.
HVG
Egy nappal korábban az Ukrajnának nyújtandó katonai támogatásról zajlik majd egyeztetés.
HVG
Nem ez az első eset, hogy a Monty Python egyik alapítója reagál a magyarországi viszonyokra.
HVG
Orbán Viktor adriai repülős útjáról, nyaralásáról és jachtbérléséről beszélt Schmidt Mária.
HVG
Nem tudni, hogy mikor tudnak ismét elindulni a hajók Barcelonából.
HVG
Az orosz elnök korábban is beszélt arról, hogy háborút a konfliktust kiváltó ok megoldásával lehet lezárni, az viszont ezúttal nem egyértelmű, hogy csak Ukrajna kimaradására akar garanciát, vagy a szintén korábban már felmerülő, 1997-es állapot visszaállítását szabta a béke feltételéül.
HVG
HVG
MTI
Az országban egy hete tartanak a zavargások. A tüntetés sorozatot a tisztviselők megemelt fizetése robbantotta ki, és egy motoros futár halála után eszkalálódott a helyzet. Vasárnap este az elnök bejelentette, hogy a katonaság is be fog avatkozni a fosztogatás és a zavargások visszaszorítása érdekében.
HVG
Miután szerinte Bidenék elcsalták a 2020-as elnökválasztást, Trump most lépésről lépésre szigorítaná, ki hogyan szavazhat az USA-ban.
HVG
A képviselő a szerinte pofátlan és hazug orbáni cáfolatokra reagál „Pusztaverszáj” terveivel és újabb fotókkal.
HVG
Az Európai Bizottság elnöke és a lengyel kormányfő együtt ment neki Putyinnak, mondván: „engedmények” vagy „finom játékok” révén diplomáciai áttörést nem lehet nála elérni.
HVG