Videó: Trump egy női újságíró külsejére tett megjegyzést, majd egy transznemű influenszerhez hasonlította
„Amikor elmegyek, mind csődbe mentek” – szúrt oda Donald Trump amerikai elnök a Fehér Ház tudósítóinak péntek esti vacsoráján.
„Amikor elmegyek, mind csődbe mentek” – szúrt oda Donald Trump amerikai elnök a Fehér Ház tudósítóinak péntek esti vacsoráján.
HVG
„Amiről azt gondoltuk, hogy rossz vicc, arról kiderült, hogy a valóság” – értékelte tusványosi beszédében Orbán Viktor, hogy a tavaly általa megjósolt kétharmados győzelem bejött, csak nem a Fidesznek, hanem Magyar Péteréknek. Pártja történelmi veresége után az új hatalommal szembeni nemzeti ellenállást hirdetett.
Nagyon más volt idén a híres fideszes fesztivál. Takács Péter az üres zsebeit mutatta, és megnevezte Orbán egyetlen hibáját. Bóka János Magyar Péter tévedéseiben reménykedik. Az oroszbarátság már az erdélyieknek is sok volt.
A politikus szerint sok múlik Orbán Viktor volt miniszterelnökön.
HVG
A Fidesz frakcióvezetője mellett többek között Schiffer András és Huth Gergely ült a színpadon.
HVG
A győri polgármester szerint önkormányzati bérlakást is kapott, és jelenleg is élő szerződése van annak használatára.
HVG
Kapitány István közölte, elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását érintő beruházásra készülnek a japánok.
HVG
A válság a Jog és Igazságosság pártban már érett egy ideje.
A lap szerint Orbán Viktor fia „úgy viselkedett, mint egy hadgyakorlatra betévedt filozófus”.
HVG
Az Orbán Balázzsal folytatott tusványosi beszélgetésben Schiffer András is úgy vélte, hogy a Tisza „önkényesen” gyakorolja a hatalmat, de felvetette, ebben a Fidesznek is lehet némi felelőssége. Szerinte a Fidesz és a belőle nőtt Tisza politikai harca a polgárháború irányába visz. Orbán Balázs számonkérést ígérve buzdított közalkalmazottakat a kormánnyal való ellenszegülésre.
Számos munkavállalói panasz érkezett rájuk a miniszter szerint.
HVG
„A háború, az látszik-e onnan fentről?” – kérdezte anno Orbán, ezzel viszont a NASA-val kötött megállapodást sértette meg.
HVG
Tuzson Bence volt igazságügyi miniszter arról beszélt a tusványosi közönségnek, hogy a politikusok ellen elindított büntetőjogi eljárások után a kisemberekre is sor fog kerülni, de a Tisza bukása után mindenkit elővesznek majd, aki az „önkényhez” asszisztált.
Folytatódik a nagy embercsere.
HVG
„Pillanatnyilag úgy érzem magam, mintha egy közel-keleti fúrótoronyparkban dolgoznék, ahol egyszerre nyolcszáz területen fúrunk lefelé, és hol ezt, hol azt találunk” – mondja Kálnoki-Kiss Attila sportállamtitkár, aki szerint „tizenhat évet nem lehet egyik pillanatról a másikra eltörölni”. A HVG-nek beszélt a tao-rendszer felülvizsgálatáról, a Fradihoz kapcsolódó ügyekről és a hazai sportrendezvények jövőjéről is.
Sulyok Tamás a hivatal munkatársainak felkészültségét dícsérte a találkozón.
HVG
A Számvevőszék nem a kormány alá rendelt szerv, így utóbbi nem jogosult a felülvizsgálatra.
HVG
Orbán Viktor és kísérete gyakran a honvédségi Falconnal repült Tusványosra, de előfordult olyan is, hogy magángépet béreltek.
HVG
A japán üzletember csütörtökön Orbán Viktor korábbi miniszterelnökkel is találkozott.
HVG
Bár már nincs kormányon, a Fidesz nem engedi el az általa korábban bőkezűen támogatott autóipart.
HVG