Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#postás

MTI Itthon

Állítják, nem lesz fennakadás, mert a hivatalnokok postáskodnak

Semmilyen fennakadást nem okoz az ügyintézésben és semmilyen hátránnyal nem jár a járási és kormányhivatalok dolgozóinak a nyugdíjasoknak szánt karácsonyi utalványok kézbesítése - mondta Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár.

hvg.hu Itthon

Ön szerint miben mesterkedik ez a furcsán viselkedő postás? - videó

Két héten át videóztak Óbudán egy postást, aki a kocsijával minden hétköznap megáll egy postaládánál, de mégis csak hetente egyszer üríti ki a leveleket. Helyette vizel, perceken át áll a kocsival, és csak a postaládán lévő cédulát cseréli ki. De vajon mi értelme ennek az egésznek?

Torontáli Zoltán Vállalkozás

Posta? Már nincs, de útba esik jövet-menet a takarékszövetkezet

Brutálisan nagy játékteret ad a kormány arra, hogy a vidéki postákat be lehessen zárni, és a takarékszövetkezetekhez át lehessen tenni a szolgáltatást. Már az első körben is ezer postás munkahelye a tét, de bárhol lehet a vége, akár minden második magyar településen is megszűnhet a posta.

MTI Vállalkozás

Itt vannak a levelei, most pedig kérem a fűnyírót!

Fűnyírást is vállalnak a finn postások a jövőben a hagyományos postai küldemények kézbesítésén kívül. A finn állami posta, a Posti erre a nyárra vezeti be kísérletképpen a fűnyírást, amelyet önként vállalnak a munkahelyükért aggódó kézbesítők.

Torontáli Zoltán Gazdaság

Egyszer majd drón csönget a postás helyett

Már nem kell sok idő ahhoz, hogy az interneten megrendelt árut ne a postás, hanem egy drón juttassa el a címzetthez. A világ egyik vezető cégének boszorkánykonyhájában jártunk, hogy megnézzük, hol tart a fejlesztés. Kudarcot és meghökkentő technikai megoldásokat egyaránt láttunk.

hvg.hu Gazdaság

Itt szívatják a polgárt, külföldön hozzá igazodik minden

Olvasóink nagy erőkkel osztották meg a sok érthetetlen, logikátlan szolgáltatást és beruházást, amikkel a pokolba kergetik őket. A postára és az autópálya-elzárásokra nagyon ki vannak bukva, de kaptak bőven a kéményseprők, sőt felbukkant néhány további állampolgár-szívatási technika is. Nincs azonban veszve minden, arra is kaptunk példát, hogy hogyan élhet együtt a kukásautó az álmos polgárokkal.

Torontáli Zoltán Gazdaság

Lehet más a posta – nyolc ötlet, amiről mi álmodni sem merünk

Elmentünk a világ egyik vezető postai-logisztikai társaságának boszorkánykonyhájába, és megnéztük, mit forralnak ott. Drónokat reptetnek, Google-szemüvegben járkálnak, figyelik az influenzajárványt, és azon gondolkoznak, hogy a postás hogyan tudná a címzett autójának csomagtartójába kézbesíteni a küldeményt. Ha eddig azt hitte, hogy a logisztika száraz és unalmas, akkor nagyot tévedett. Bemutatunk nyolc olyan kísérletet, ami már a közeljövőben alaposan átírhatja a játékszabályokat – persze valószínűleg csak a magyar valóságtól pár kilométerrel nyugatabbra.

MTI Gazdaság

Milliárdokat szórtunk el borravalóra és hálapénzre

Tavaly 8,4 milliárd forint borravalót és 8,3 milliárd forint hálapénzt adtunk ki a kezünkből, utóbbi legnagyobb részét, 4,1 milliárd forintot a kórházi orvosok kapták - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból.

hvg.hu Itthon

Rosszul jártak, akik nyilatkoztak az Átlátszónak Újszentivánon

Vizsgálatot indítottak az újszentiváni postásnő ellen, aki nyilatkozott az Átlátszó.hu-nak a Csongrád megyei falu állítólagos fantomlakóival kapcsolatban. Több forrás szerint olyan szerbekről van szó, akik csak azért tették le a magyar állampolgársági esküt, hogy ezzel uniós állampolgársághoz jussanak. A helyi polgárőrség vezetője sem járt jól: a nyilatkozat után a polgármester etikai eljárást kezdeményezett ellene az Országos Polgárőr Szövetségénél egy 2007-es sörpad ügyében.

MTI Itthon

Felfüggesztettet kapott a pénzzel meglógó debreceni postás

Gyorsított eljárásban, jogerősen egy év nyolc hónap, végrehajtásában négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Járásbíróság azt a debreceni postást, aki küldeményekkel és pénzzel eltűnt, majd Budapesten fogták el – közölte a hajdú-bihari főügyész pénteken az MTI-vel.

MTI Itthon

Fotók: Elkapták a pénzzel menekülő debreceni postást

Hétfő délután Budapesten fogták el azt a postás, akinek a meglógásáról szerdán tett bejelentést főnöke. A debreceni férfi a rábízott pénzzel és küldeményekkel tűnt el. Sikkasztással gyanúsítják, elfogása után fotók is készültek róla.

1 2 3 4 5
Rakétarendszerek, veteránok és hagymakupolák – képeken Putyin győzelem napi parádéja

Rakétarendszerek, veteránok és hagymakupolák – képeken Putyin győzelem napi parádéja

Régebbi az androidos telefonja? Akkor most gyorsan nézze meg a Beállítások menüt

Régebbi az androidos telefonja? Akkor most gyorsan nézze meg a Beállítások menüt

A britek egyezhetnek meg először Trumppal a vámok csökkentéséről

A britek egyezhetnek meg először Trumppal a vámok csökkentéséről

Növelte az eredményét a Mol az első negyedévben

Növelte az eredményét a Mol az első negyedévben

Már javában készült az ellenzéket háborúpártizó kampányra a CÖF, amikor Szalay-Bobrovniczky Kristóf szakított a békementalitással

Már javában készült az ellenzéket háborúpártizó kampányra a CÖF, amikor Szalay-Bobrovniczky Kristóf szakított a békementalitással

Részegen fogdosta női kollégáit egy bulin, ezért nyomozás folyik az Országgyűlési Őrség egyik volt alezredese ellen

Részegen fogdosta női kollégáit egy bulin, ezért nyomozás folyik az Országgyűlési Őrség egyik volt alezredese ellen

Pánik üzemmódba kapcsoltak a Firefox-csapatban a Google ellen hozott ítélet miatt

Pánik üzemmódba kapcsoltak a Firefox-csapatban a Google ellen hozott ítélet miatt

Már jobb a helyzet, de még rengeteget kell tanulnunk: így lehetünk felelős állattartók

Már jobb a helyzet, de még rengeteget kell tanulnunk: így lehetünk felelős állattartók

A Fideszt nem hatják meg a háborúban elrabolt ukrán gyerekek

A Fideszt nem hatják meg a háborúban elrabolt ukrán gyerekek

A címlapról ajánljuk