#posta

Egyszer majd drón csönget a postás helyett

Már nem kell sok idő ahhoz, hogy az interneten megrendelt árut ne a postás, hanem egy drón juttassa el a címzetthez. A világ egyik vezető cégének boszorkánykonyhájában jártunk, hogy megnézzük, hol tart a fejlesztés. Kudarcot és meghökkentő technikai megoldásokat egyaránt láttunk.




Hiába várják a magyar leveleket Cipruson

A holland KLM légitársaság nem szállítja tovább a postán feladott küldeményeket, így más utat kell keresni. Addig pedig csúsznak a több országból, köztük Magyarországról Ciprusra küldött levelek.






Lehet más a posta – nyolc ötlet, amiről mi álmodni sem merünk

Elmentünk a világ egyik vezető postai-logisztikai társaságának boszorkánykonyhájába, és megnéztük, mit forralnak ott. Drónokat reptetnek, Google-szemüvegben járkálnak, figyelik az influenzajárványt, és azon gondolkoznak, hogy a postás hogyan tudná a címzett autójának csomagtartójába kézbesíteni a küldeményt. Ha eddig azt hitte, hogy a logisztika száraz és unalmas, akkor nagyot tévedett. Bemutatunk nyolc olyan kísérletet, ami már a közeljövőben alaposan átírhatja a játékszabályokat – persze valószínűleg csak a magyar valóságtól pár kilométerrel nyugatabbra.







Németh Lászlóné újraértelmezi a postát

A villanyszámla befizetésétől egyes hivatali ügyintézés elindításán át a hitel- és uniós támogatások igényléséig sokféle tennivalót intézhetnek majd a kistelepülések lakói a postahivatalokban a kormányzati ciklus végére - mondta Németh Lászlóné a Magyar Nemzetnek.