A kormány mellett az utóbbi időben többször kiálló énekes elmondta, a háborús helyzet miatt aludni sem tudott, de a Fidesz politikája azért meg tudja nyugtatni.
A két szervezet szerint a magyar közmédia forrásként használja az orosz propagandát, máskor pedig kritika nélkül közlik az orosz dezinformációs üzeneteket.
A gazdasági szankciókat szépen lassan megérzi Oroszország, de a háború gondolata egyelőre csak azokat érinti, akik képesek tájékozódni a helyzetről – ami a putyini propaganda mellett szinte lehetetlen küldetés. A hvg.hu Oroszországban élő, illetve orosz fiatalokkal beszélgetett a háború hatásairól.
Az orosz közvélemény túlnyomórészt vevő arra, hogy a „náci vezetés” alatt álló Ukrajna támadást tervezett Oroszország és Fehéroroszország ellen. Nehéz átlátni a mindent elárasztó állami propagandán, és veszélyes szembemenni vele.
A kormány árstop-intézkedései legfeljebb ideiglenes sebtapaszt kínálnak az infláció ellen, cserébe rendkívül károsak, költségüket részben már rövid távon a lakosság fizeti meg. A plusz jövedelemjuttatások ideig-óráig segítenek a háztartásoknak kigazdálkodni a magasabb árakat, ám hozzájárulnak az árak gyorsuló emelkedéséhez. A jegybank szerint a kormány intézkedései mindössze egy százalékponttal fékezik az elszálló inflációt.
Borsa Miklós néhány éve még az M1 munkatársa volt, de elege lett. Ma kerékpárversenyeket szervez, kisebb filmes szerepeket vállal, tanít, és, mondta, sokkal jobb az élete.
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje szerint Orbán és médiája rémhírterjesztést és közösség elleni uszítást követett el, amikor róla híreszteltek valótlanságokat.
Egy azóta leállított Telegram-csatornán koordinálták az akciót. Azt nem tudni, honnan jött a pénz, de milliós követői táború netcelebek is részt vettek az akcióban.
„Magyarországon ma nincs demokrácia és nem lesz szabad választás. Ha az lenne, nyolcvan százalékkal váltanánk le Magyarország ezeréves történelmének legkorruptabb bűnözőit” – mondta a vasárnap este a közmédia székháza előtt tartott tüntetésen Márki-Zay Péter. Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje és a többi felszólaló mind azt követelte, hogy az MTVA és a KESMA fejezze be az orosz propagandát, és engedje be az ellenzéki politikusokat. A választás tétje szerintük az, a kelethez és Vlagyimir Putyinhoz tartozunk-e, vagy Európához.
De csak azért, mert abban kampányidőszakban az ellenzéket szidta, ahogyan egyébként a kormány társadalmi célú hirdetésnek mondott plakátokon is rendre megteszi.
A valóságtól tökéletesen független párhuzamos világot ismerhetnek meg az oroszok: az állami médiában alig esik szó arról, hogy a szakadár területeken túl is háború zajlik, de ha igen, arra is elképesztő magyarázattal szolgálnak a hírműsorok.