Lengyelország területén zuhant le egy katonai drón
Az ország védelmi minisztere szerint orosz provokációval állnak szemben.
Az ország védelmi minisztere szerint orosz provokációval állnak szemben.
Tanulságos hétköznapi történet: hogyan lesz fideszes uszítás a főpolgármester és a Pride ellen egy jó szándékú kezdeményezésből és az azt meghekkelő ellenzéki törpepárt akciójából.
A miniszterelnök nemcsak a választásokra szóló osztogatást kezdte el, hanem példátlanul súlyos provokációra készül a szexuális kisebbségekkel és a civilekkel szemben. Miért más ez a radikalizálódás, mint az eddigiek, és mi az az új tényező a korábbi időszakhoz képest, ami reményre, de aggodalomra is okot ad?
„Pontosan ez az, amit a kijevi rezsim szeret, és néha nem riad vissza attól, hogy ezt tegye” – mondta a Kreml szóvivője.
A kormánypárti médiában körbefutott az „agresszív és obszcén” Magyar Péter híre, akiről videó is készült egy szórakozóhelyen, ahonnan kidobták. Azt ő is elismerte, hogy hibázott, de szerinte nem igaz, hogy nőket zaklatott, és direkt provokációt emlegetett. A rendőrség nyomozást indított.
Elvittek több világító bóját a két ország határát képező Narva folyóról. Az észt miniszterelnök szerint Oroszország “félelmet és nyugtalanságot akar kelteni azzal a céllal, hogy bizonytalanságot szítson országaink társadalmában”.
Varga Judit volt férje belső rendőrségi forrásokra hivatkozva állítja, hogy a hatalom szervezkedik a tüntetés megzavarására.
Tajvan szerint Kína (megint) provokál.
Több ország is provokációnak tartja Itamar Ben-Gvir akcióját, amely veszélyt jelenthet a zsidók és a muszlimok körében is szentnek tekintett helyszínt érintő szabályozásra.
Az orosz külügyminiszter szerint vannak is olyan politikusok, akik készek is bekapcsolódni „ebbe az őrületbe”.
Fehérorosz települést lőttek az orosz harci gépek, hogy így rángassák bele Minszket az Ukrajna elleni háborúba – állítja az ukrán légierő vezérkara.
Az Egyesült Államok haditengerészete rutinműveletnek, Kína viszont provokációnak tartja, hogy szombaton egy amerikai hadihajó – tavaly november óta először – áthajózott a Tajvani-szoroson.
Autóba rejtett pokolgép robbant a szakadár területen, aminek függetlenségét Vlagyimir Putyin orosz elnök pont hétfőn este ismerte el.
Úgy látszik, Kína egyre jobban szeretné provokálni Tajvant, melynek védelmi övezetébe szombaton összesen 39 harci repülő hatolt be.
Menczer szerint provokáció azt kiemelni, hogy Benedek Tiborról előbb neveznek el közterületet Olaszországban, mint itthon.
Az M1 szerint nem véletlen, hogy a nagy összhang a sajtóban, mert a momentumos Cseh Katalin szinte azonos stílusban és módon ostorozta a közmédiát.
Mitch McConnell reméli, hogy biztonságosan zajlik le Joe Biden beiktatása.
Az augusztusban megmérgezett orosz ellenzéki politikus azt állítja, lebuktatta az életére törő különítmény egyik tagját, aki ezt ráadásul maga vallotta be. Az orosz nemzetbiztonság szerint erről szó sincs.
Több konfliktus is próbára tette már a novemberi tűzszüneti megállapodást.
Nyolcvan éve, 1939. szeptember 1-jén tört ki a második világháború, az emberiség történetének eddigi legpusztítóbb fegyveres konfliktusa.