Van, aki a gomboktól fél, más attól, hogy élve eltemetik – fóbiatörténelem Nobellel, Orwellel és Scarlett Johanssonnal

„A partnerem természetes illata korábban felkeltette a vágyamat, de ma már hányni tudnék tőle”

– panaszkodott egy Facebook-csoport hölgy tagja, akiből számos sorstársához hasonlóan a koronavírus okozta szaglászavar a szagoktól való szélsőséges ódzkodást, szakszóval ozmofóbiát váltott ki. De a Covid–19-világjárvány más kényszeres viselkedéseket is felerősített. A karantén alatti hosszas be- és elzártság egyesekben a nyilvános terektől és a társas kontaktustól való kóros félelmet (agorafóbiát), illetve túlzott zajérzékenységet (fonofóbiát) alakított ki, a fenyegető fertőzésveszély pedig az arra fogékonyaknál a szennyeződésektől való rettegésben és állandó tisztálkodási vágyban (mizofóbiában) kulminálhatott. De – szintén „karanténörökségként” – sokaknál alakult ki kényszeres gyaloglási vágy, azaz dromománia is.

Ez is kiderül abból a kötetből, amely az emberi félelmek és vágyak, más szóval a társas vagy magánmegszállottságok különleges áttekintését adja. Kate Summerscale brit újságíró Fóbiák és mániák – A világ története 99 rögeszme tükrében című összeállítása (magyarul az Athenaeum gondozásában jelent meg) az „ép elméjű ember őrületeit” mutatja be, a lexikonszerű felsorolást kultúr-, kór- és terápiatörténeti keretbe helyezve.

Kate Summerscale: Fóbiák és mániák – A világ története 99 rögeszme tükrében

Athenaeum

Egyszerre ijesztő és reménykeltő tény, hogy a különféle felmérések szerint az emberek több mint 7 százaléka él át élete során valamilyen fóbiát, és a többségükön viszonylag egyszerűen lehetne segíteni – ha szakemberhez fordulnának. Kiderült az is, hogy a specifikus – például valamilyen konkrét tárgytól, helyzettől, állattól való – kóros rettegés sokkal gyakoribb a gyermekeknél, mint a felnőtteknél, és a nők általában jóval hajlamosabbak indokolatlanul félni valamitől, mint a férfiak. Viszont az életkor előrehaladtával mindkét nemnél jelentősen csökken a fóbiások aránya.

E különös megszállottságok elnevezését az Egyesült Államok egyik alapító atyájának, Benjamin Rushnak köszönheti a tudomány, aki 1786-ban tanulmányt írt a témában. Korábban a fóbia szót csak testi betegségek tüneteire használták, mániaként pedig társadalmi divatjelenségeket jelöltek – írja Summerscale, Rush azonban úgy döntött, hogy

„a fóbiát a képzeletbeli gonosztól való félelemmel vagy egy valós dologtól való indokolatlan rettegéssel fogom azonosítani”.

A 18 fóbiát és 26 mániát azonosító névadó jellegzetes figurája volt kora orvostársadalmának. Miközben szentül hitte, hogy az érvágás hasznos terápiás eszköz, és úgy vélte, a feketéket ki kell (és lehet) gyógyítani „örökletes bőrelszíneződésükből”, több területen úttörőnek számított. Elsőként írta le például a dengue-lázat; a szegények részére olcsó patikát alapított, a mániásokat munkaterápiával kezelte, bűnös eltévelyedés helyett pedig betegségnek tekintette a függőségeket, köztük az alkoholizmust.