Nem is gondolná, miről árulkodik a pupillája alvás közben
Amerikai kutatók egérkísérletekkel bizonyítottak egy érdekes összefüggést a szem pupillájának apró mozgásai és az agy emlékraktározó mechanizmusa között.
Amerikai kutatók egérkísérletekkel bizonyítottak egy érdekes összefüggést a szem pupillájának apró mozgásai és az agy emlékraktározó mechanizmusa között.
Az alvás maga a pihenés, amikor a szervezet is regenerálódik – úgy tűnik azonban, hogy ez nem teljes egészében igaz. Egy friss kutatás ugyanis rávilágított, hogy az agy még ilyenkor is meglepően aktív marad, legalábbis erre lehet következtetni a pupilla változásaiból.
Norvég és japán pszichológusok egy újfajta optikai csalódást vizsgáltak, ami az emberek túlnyomó többségéből ugyanazt a reakciót váltja ki.
Nem csupán a fény mennyiségét, hanem számszerűsíthető információkat is érzékel az emberi szem pupillája – összegezték megfigyeléseiket a Firenzei Egyetem kutatói.
Fontos dimenziók veszhetnek el az emberi kapcsolatokból a járvány miatti kötelező távolságtartás okán – hangsúlyozzák azok a szakemberek, akik az utóbbi években új fénybe helyezték a pupilla szerepét a kommunikációban.
A svéd márka új fejlesztése elsősorban biztonsági és kényelmi funkciókat szolgál.
Pupilláink a számunkra vonzó személy láttán kitágulnak, így kétségbevonhatatlanul jelzik a szexuális irányultságunkat – ez derül ki amerikai kutatók tanulmányából. A Cornell Egyetem kutatói 325 önkéntessel erotikus videókat nézettek és infravörös lencsékkel mérték pupillájuk tágulását.
A szem a lélek tükre, mondják. Egy új tanulmány azonban arra a következtetésre jutott, hogy ha nem is lélek, de az agy némileg megismerhető a pupillákból.
Német, ausztrál és amerikai kutatóknak részben sikerült a szem pontos megfigyelése alapján olvasniuk a gondolatokban.