Magyar pálinkát ihatnak a vietnámiak
Vietnamba exportálja pálinkáit a Bolyhos Pálinkafőzde, az első, ezer literes szállítmányt április első hetében indította útjára az újszilvási családi vállalkozás.
Vietnamba exportálja pálinkáit a Bolyhos Pálinkafőzde, az első, ezer literes szállítmányt április első hetében indította útjára az újszilvási családi vállalkozás.
Több mint 400 féle párlat közül válogathatnak majd a résztvevők május 15-18. között a Belvárosban megrendezendő Budapesti Pálinkafesztiválon, amelyen az idén a körte a főszereplő. Itt kóstolhatja meg a közönség a hazai pálinkafőzdék párlatainak házasításából született Év Körtepálinkáját, és számos különlegességet. Nem maradnak el a körtés ételek, édességek sem.
A Fidesz felszólítja az új kormányt, hogy védje meg Brüsszeltől a magyarok jogát az adómentes pálinkafőzéshez – közölte Hoppál Péter szóvivő. A pálinka ugyanis kultúránk része – magyarázta.
Idén tavasszal Pálinkafesztivál hozza hangulatba a Belvárost, május 15-18. között ugyanis ismét a Városháza Parkban nyitja meg kapuit a rendezvény. A régi-új helyszínre költöző fesztiválon közel 30 kiállító vesz részt, ezúttal is a legjobb hazai párlatokat kínálva. A fesztivál egyik kuriózuma Magyarország pálinkafőzdéinek közös blendje, az Év Körtepálinkája lesz.
A Fidesz elkötelezett a magyar pálinka mellett, és a magyar vidékkel együtt bízik abban, hogy az Európai Bíróság április 10-én igazságos és életszerű ítéletet hoz, nem veszi el a magyaroktól a szabad pálinkafőzést
Április 10-én hirdet ítéletet az Európai Bíróság a házi pálinkafőzés adómentessé tétele ügyében.
A pálinka nem véletlenül vált hungarikummá, ugyanis olyan hagyomány megtestesítője, amely fontos eleme a magyarság kultúrájának - mondta az államtitkár a Destillata 2014 díjátadóján.
Nemzeti italboltok jöhetnek a választások után, és az élelmiszerboltokban csak a sör és a bor maradhat – a piacon sokan erre számítanak, és kormányzati körökből is ezzel egybecsengő információk érkeznek, ami alapján az ötlet nem tűnik légből kapottnak.
Ittasan randalírozott a Marcali Kórházban, majd a rendőrökre támadt egy férfi.
Különleges pálinkás bonbonokkal rukkolt elő közösen egy magyar pálinkaház és egy csokoládékészítő.
Van egy jó hírünk: biztonságosan fogyaszthatjuk a pálinkáinkat. Legalábbis addig, amíg nem kell valamibe belekapaszkodnunk. Ugyanis a forgalomban levő pálinkáknak mindössze 7%-ával kapcsolatban merült fel valamilyen kifogás a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) legutóbbi laboratóriumi vizsgálata során.
Március 7-ig nevezhetnek a pálinkaházak a Pálinka Ország kóstolóra, a megmérettetés eredményeként május elejére létrejöhet a pálinkakiválóságok könyve – jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, a Hungarikum Bizottság elnöke.
Több mint 15 millió liter pálinka főtt tavaly a bérfőzdékben az adóhatóság adatai alapján, adót azonban mindössze 13 ezer liter után kellett fizetni – olvasható a csütörtöki Napi Gazdaságban.
A Magyar Nemzet információja szerint az Európai Bíróság rövidesen ítéletet hoz a szabad pálinkafőzés miatt Magyarország ellen indult kötelezettségszegési eljárás ügyében.
Talpra állítják a magyar gazdaságot – ígérte a Fidesz–KDNP 2010-es kormányra kerülésekor. És kétségtelen, egyes területeket fenekestül fel is forgattak. Sok esetben azonban mindez igencsak vitatott eredménnyel járt. Ráadásul megannyi olyan intézkedés is történt, amiről szó sem volt a kormányprogramban, a 7 százalékos növekedési álomból pedig 2 százalék körüli GDP-bővülés lett – négy év alatt.
Csökkenő értékesítés, változatlan dobogósok a prémium kategóriákban – ez jellemezte 2013-ban a magyarországi szeszpiacot. Bár a 2012-es statisztikákkal ellentétben tavaly a prémium kategóriás italok forgalma is csökkenő tendenciát mutatott, a keserűhöz, a pálinkához és a skótok tüzes vízéhez ragaszkodunk.
Bevallásos alapon kell majd az otthoni pálinkafőzés nyomán jövedéki adót fizetni Romániában, mivel a bukaresti kormány azt tervezi, hogy beszünteti a lepárló berendezések hatósági zárolásának gyakorlatát - közölte vasárnap a Mediafax hírügynökség.
Valószínűleg a világ legrégebbi, a 9. századból származó pálinkafőzőjét találták meg építési munkálatok során Bulgáriában.
A Rézangyal merészen választott, mert egy lányban találta meg azt a fiatalt, aki fél éven keresztül a legnagyobb partiarcként terjesztheti a pálinkát.
Körtéből párolják a 2014-es év pálinkáját: a tavasszal debütáló, különleges házasításba hét párlatot válogatottak be a szakemberek. A házasított párlatok hagyományát a Budapesti Pálinkafesztivál vezette be három éve. Eddig szilvából, barackból, majd meggyből készítették el az év pálinkáját.