Az olasz kormány eltörölte a pártok állami finanszírozását
A parlamenti pártok költségvetési támogatásának eltörléséről döntött pénteken a római kormány, a rendelkezés hatvan napon belül emelkedhet törvényerőre.
A parlamenti pártok költségvetési támogatásának eltörléséről döntött pénteken a római kormány, a rendelkezés hatvan napon belül emelkedhet törvényerőre.
Ismét szabadságvesztésre ítélte az augsburgi tartományi bíróság Karlheinz Schreiber fegyverkereskedő-lobbistát, a konzervatív CDU 1999-ben kirobbant pártfinanszírozási botrányának kulcsfiguráját. A német-kanadai kettős állampolgárt 2010-ben nyolcévi szabadságvesztésre ítélték, de a szövetségi legfelső bíróság új eljárás lefolytatását rendelte el.
Három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetné a párt- és a kampányfinanszírozás szabályainak megsértését a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció. Nemrég éppen Gyurcsány beszélt arról, hogy az MSZP-be, amikor a párt elnöke volt, olyan helyről is jöttek pénzek, amelyről jobb nem tudni.
A Fidesz azért szállt ki az utolsó pillanatban a párt-, és kampányfinanszírozást megreformáló törvényjavaslat tárgyalásából, mert Orbán Viktor nem akarta, hogy pártján belül más is belelásson a pénzügyek kezelésébe – legalábbis ezt mondta Gyurcsány Ferencnek az befolyásos szocialista politikus, aki érdeklődött a Fidesznél. A Demokratikus Koalíció elnöke azt mondta a hvg.hu-nak: a pártok saját pénztárnokaik túszai, és még a pártelnökök sem tudják pontosan, honnan érkeznek a milliárdok a kampányhoz.
Az MSZP a párttörvényben engedélyezetten gazdálkodott - közölte az Állami Számvevőszék, miután Gyurcsány Ferenc nemrég arról beszélt: jobb, ha nem tudjuk, honnan kapott pénzeket egykori pártja.
A parlament kormánypárti többsége elfogadta azt az MSZP-s módosító javaslatot, amely megengedné, hogy mégis kapjanak működési támogatást a pártok választási években, azaz jövőre is.
Visszafogottan költekeztek a pártok tavaly, a jövő évi választásra gyűjtenek.
Meglepő „támogatókat” kapott Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc szervezete: a kormánypárti oldalon formálódó pártfinanszírozási tervek juttathatják a mainál kedvezőbb helyzetbe az MSZP-vel szemben az exminiszterelnökök politikai alakulatait.
Tizenkét órás kihallgatása után nem emelt vádat Nicolas Sarkozy ellen az a bordeaux-i vizsgálóbíró, aki a volt államfő 2007-es elnökválasztási kampányának állítólagos illegális finanszírozását vizsgálja - közölte csütörtök este Thierry Herzog, az exelnök ügyvédje.