Kínától kérhetnek rakétákat az oroszok
Egy brit védelmi kutató szerint a Kreml a háború kezdete óta vagy 1000 rakétát lőtt ki az ukránokra és a készlethiány lehet az oka annak, hogy az utóbbi időben ritkultak az ilyen jellegű támadások.
Egy brit védelmi kutató szerint a Kreml a háború kezdete óta vagy 1000 rakétát lőtt ki az ukránokra és a készlethiány lehet az oka annak, hogy az utóbbi időben ritkultak az ilyen jellegű támadások.
Ausztrália felgyorsította a nagy hatótávolságú csapásmérő rakéták vásárlására vonatkozó terveit a növekvő orosz és kínai fenyegetés miatt – jelentette be Peter Dutton ausztrál védelmi miniszter.
A 39B jelű indítóállás környékét összesen négy villámcsapás érte. A rakétának nem lett baja.
A támadásnak nem voltak halálos áldozatai, de súlyos anyagi károkat okozott.
Három ember meghalt a támadásban, a mentők még túlélők után kutatnak.
A NASA egy különleges tudományos vizsgálat miatt irányít rakétákat a sarki fényre.
Az összes kárt illetően egyelőre még csak becslések vannak, pontos számot a hatóságok csak a harcok lezárulta után fognak tudni mondani.
Délután már volt három robbanás, a hírek szerint az oroszok akkor egy ipari parkot támadtak.
Ez jóval nagyobb mennyiség, mint amit korábban kért Ukrajna.
A brit miniszterelnök szerint Putyinnak meg kell buknia és meg is fog.
Okszana Baulina az Insider újságírója volt.
A Kinzsal rendszer rakétáival olyan célpontok is lőhetők, amelyek kétezer kilométerrel arrébb vannak.
A helyi polgármester szerint a rakétákat a közelből indították, így nem maradt idő riadót fújni.
Az SLS és a csúcsára helyezett Orion űrhajó 11 órát utazott, mire elérte a Kennedy Űrközpont 39B jelű indítóállomását. Az a szerkezet se semmi, amin kivitték.
A rakéták tartalmaznak egy kisebb egységet is, ami a szakértők szerint képes megzavarni az ukrán légvédelmi eszközöket.
Az orosz védelmi minisztérium szóvivője szerint a rakéta civileket akart ölni és a kilövéséhez a kijevi vezetés jóváhagyása kellett. Az ukrán katonai szóvivő szerint viszont egyértelmű, hogy a fegyver orosz volt.
Kijevet lőtték reggel az oroszok, szünetelnek az ukrán-orosz tárgyalások, megnyílt a mariupoli menekülő folyosó, házfoglalók másznak be az orosz milliárdosok nyugati villáiba. A háborús helyzet hétfői hírei percről percre.
Oroszország inváziójának kezdete óta 14 ország küldött "biztonsági segítséget" Ukrajnának.
Senki nem vállalt egyelőre felelősséget azért az incidensért, amely során egy használaton kívüli rakétadarab a Holdnak ütközött.
A város egyes részein nem lesz fűtés a támadás miatt.