Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#rejtély

Rovó Attila hvg360

Húsz évig keresték az anyát, aki lelépett a kislányával. Most kiderült, egészen más történt, mint hitték

Susan Carter éppen egy csúnya gyermekelhelyezési vitában volt a volt párjával, még meg is fenyegette a férfit, hogy nem látja többé a lányát, majd az anya és a tízéves közös gyerek egyszer csak eltűnt. Az FBI emberrablás miatt kezdte keresni az anyát, felkerült a Most Wanted listára is, majd – két évtized után – nemrég bejelentették a nyomozók, hogy átkutattak egy házat, és találtak valamit, ami mindent megváltoztatott. Az ügyet bonyolítja, hogy aki sokat tudhatott az ügyről, az demens lett, a gondozója pedig szóba állt a sajtóval, majd pár napra rá meghalt.

Rovó Attila hvg360

A rokonait kezdte keresni DNS-es családfakutatással, híres gyilkossági rejtélyt oldott meg vele

A „Dűnék Hölgyét" 1974-ben ölte meg valaki, a holttestét Bostontól nem messze, egy homokos tengerparti részen, törölközőre fektetve találta meg egy arra járó gyerek. A nyomozók hiába próbálták, évtizedeken keresztül még csak azonosítani sem tudták a halottat, nemhogy a gyilkosát megtalálni. 2010-ben ettől teljesen függetlenül egy nő beküldte a DNS-mintáját az akkor felfutóban lévő családfakutató-szolgáltatások egyikének. A szálak 2022-ben értek össze, véletlenek sorozata után kiderült, hogy ki a halott, a napokban pedig a rendőrség 49 év után lezárta az ügyet azzal, hogy megnevezte a gyilkost.

1 2 3 4 5
Utolsó másodperces góllal kapott ki a magyar kéziválogatott, Horvátország elődöntős a vb-n

Utolsó másodperces góllal kapott ki a magyar kéziválogatott, Horvátország elődöntős a vb-n

Könnyebb lesz Új-Zélandon munkát vállalniuk a digitális nomádoknak

Könnyebb lesz Új-Zélandon munkát vállalniuk a digitális nomádoknak

Lengyel Bulcsú az első magyar, aki leúszta az antarktiszi jégkilométert

Lengyel Bulcsú az első magyar, aki leúszta az antarktiszi jégkilométert

Spórolós, megúszós receptek, amikkel az egyetemisták is változatosan étkezhetnek

Spórolós, megúszós receptek, amikkel az egyetemisták is változatosan étkezhetnek

Kolumbia államfői gépet bocsát rendelkezésre az Egyesült Államokból kiutasított illegális bevándorlók szállítására

Kolumbia államfői gépet bocsát rendelkezésre az Egyesült Államokból kiutasított illegális bevándorlók szállítására

Verseny a jövő légi dominanciájáért: Kína előrelépett, az USA önvizsgálatot tart

Verseny a jövő légi dominanciájáért: Kína előrelépett, az USA önvizsgálatot tart

Saját cégeinek adta bérbe luxusjachtjait Roman Abramovics, hogy ne kelljen befizetnie több millió fontnyi adót Ciprusban

Saját cégeinek adta bérbe luxusjachtjait Roman Abramovics, hogy ne kelljen befizetnie több millió fontnyi adót Ciprusban

Látványosan oldalazik Maybachok között a Huawei über luxusautója – videó

Látványosan oldalazik Maybachok között a Huawei über luxusautója – videó

Lázár már pont nem tulajdonos a Divatcsarnokban, ahol az arab befektetők a Mini-Dubaj értékesítési pontját nyitják

Lázár már pont nem tulajdonos a Divatcsarnokban, ahol az arab befektetők a Mini-Dubaj értékesítési pontját nyitják

A címlapról ajánljuk