Újrázhat a Semmelweis Egyetem rektora
Szél Ágostont, a egyetem jelenlegi vezetőjét választotta rektorjelöltnek a Semmelweis Egyetem szenátusa szerdai ülésén.
Szél Ágostont, a egyetem jelenlegi vezetőjét választotta rektorjelöltnek a Semmelweis Egyetem szenátusa szerdai ülésén.
Bölcskei Gusztávot bízta meg a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektori feladatainak ellátásával, a Tiszántúli Református Egyházkerület január 24-én megalakult új elnöksége: Fekete Károly püspök és Adorján Gusztáv főgondnok.
Schmitt Pál volt köztársasági elnök az életkora miatt nem pályázhat az önállósult Testnevelési Egyetem (TE) rektori posztjára - írta az Index.
Mocsai Lajos pályázik a szeptemberben önálló intézménnyé váló Testnevelési Egyetem rektori posztjára – írja a Népszabadság. A lapnak ezt a magyar férfi kézilabda-válogatott kapitánya erősítette meg, aki 1978 óta tanít a Testnevelési Főiskolán, és docensi fokozata van.
Egyórás beszédben búcsúzott el hétfő éjjel Ascher Tamás, a Színház-és Filmművészeti Egyetem leköszönő rektora. Elmondása szerint a folyamatosan változó felsőoktatási politika szinte kifosztotta az egyetemet.
„A rendelkezésünkre álló irattári nyilvántartás szerint a jelzett személy nem szerzett oklevelet a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán” – ezt válaszolta Jávor Benedeknek címzett levelében az Óbudai Egyetem rektora a zöldhatóság főigazgatónak diplomájával kapcsolatos kérdésre. A Párbeszéd Magyarországért társelnöke Tolnai Jánosné azonnali felmentését kérte az önéletrajzára vonatkozó valótlanságok miatt.
Abszurd tüntetéssel az abszurd rektori rendelet ellen – így lehet legjobban jellemezni a kaposvári hallgatók strandpapucsos demonstrációját, amelyen mintegy 20 egyetemista és félszáz médiamunkás vett részt. A fiatalok szerint a beázó előadótermek nagyobb problémát jelentenek az egyetemen, mint a nem megfelelően öltöző tanulók.
Torma András egyetemi tanár lesz a Miskolci Egyetem rektora – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön az MTI-vel.
A Miskolci Egyetem (ME) szenátusa Torma Andrást, az állam- és jogtudományi kar dékánját javasolja az egyetem rektori posztjára - közölte az intézmény.
Földesi Péter professzor, a győri Széchenyi István Egyetem (SZIE) hivatalba lépett rektora hétfőn, első rektori munkanapján azt hangsúlyozta, hogy a nyitott egyetem szellemisége jegyében vigyék be a világot a győri Széchenyi István Egyetemre a felsőoktatási intézmény munkatársai, hiszen a tudományos, szellemi autonómia nem jelenthet elszigetelődést a város, a régió iparától, társadalmától.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora a Magyar Hírlapnak nyilatkozott. Szerinte a forráselvonások az egyházi intézményeket is sújtják. A Pázmány kiemelt státusát az egyetem "széles körű hazai és nemzetközi kapcsolati hálójának" is tulajdonítja.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) rektora szerint legalább másfél havi fenntartói forrás hiányzik az intézmény "normális működéséhez".
Rektorokat nevezett ki Áder János köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök - olvasható a Magyar Közlöny keddi számában.
Pályázatot hirdet a Miskolci Egyetem rektori posztjára a nemzeti felsőoktatásról és a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény alapján az emberi erőforrások minisztere, a pályázati kiírás pénteken jelent meg - közölte az egyetem.
Átmenetileg a rektorhelyettes irányítja a Miskolci Egyetemet, miután Balog Zoltán miniszter múlt héten egyik jelöltet sem terjesztette fel kinevezésre. A miniszter szerint hiába támogatta a szenátus nagy többséggel Illés Béla dékánt, az egyetemnek vezetési és gazdálkodási tapasztalattal rendelkező vezetőre van szüksége. A tárca ezért hamarosan új pályázatot ír ki, amit gyorsított tempóban bírálnak el – írja az Index.
A Magyar Rektori Konferencia (MRK) nem tartja elfogadhatónak a rektorválasztás eljárásának jelenlegi törvényi szabályozását, azt, hogy a rektorjelölt személyéről nem a szenátus dönt. A Magyar Rektori Konferencia egyhangúlag kéri a szabad rektorválasztás biztosítását, ezzel egyidejűleg támogatja a Fenntartói Testület létrehozását.
Balog Zoltán olyan jelöltet készül kinevezni az egyetem rektorának, aki a szenátus rektorválasztó ülésén a szavazatok alig egyharmadát kapta meg, azaz alulmaradt jelölttársával szemben – hívta fel a figyelmet az Együtt–PM szövetség.
Ha egy kormánytöbbség pillanatnyi politikai érdekei mentén nagyon gyakran változtatja egy ország a törvényeit, vagy az alkotmányt, akkor felmerül a kérdés, hogy érvényesül-e még a jogállamiság – mondta a hvg.hu-nak a John Shattuck, a CEU rektora. Bill Clinton egykori emberi-jogi államtitkárával (aki hosszú éveket töltött korábban közép-európai országokban) az emberi jogok helyzetéről, a terror elleni harcról, a drón háborúról, és a magyar kormányt ért amerikai kritikákról is beszélgettünk.
Mellár Tamás, a KSH volt elnöke megerősítette, hogy ő is elindul a PTE jövő évi rektorválasztásán - írja a Dunántúli Napló.
Hárman indultak a győri Széchenyi István Egyetem rektori tisztségére kiírt pályázaton. Az intézmény szenátusa március 4-én dönti el, melyiküket támogatja - írta csütörtöki számában a Kisalföld.