Az IRA vállalta a felelősséget a londoni és glasgow-i levélbombákért
A brit Sky News hírtelevízió úgy tudja, hogy egy magát IRA-nak nevező szervezettől érkezett bejelentés a gyújtószerkezettel ellátott levelekről.
A brit Sky News hírtelevízió úgy tudja, hogy egy magát IRA-nak nevező szervezettől érkezett bejelentés a gyújtószerkezettel ellátott levelekről.
hvg.hu
Súlyos testi sértés bűntett kísérletének gyanúja miatt nyomoz a rendőrség.
hvg.hu
A két rendőr az épület bejáratánál gyakorolta, hogyan kell előrántani a fegyvert.
MTI
Felmásztak a magaslesre, onnan hívták a rendőröket.
hvg.hu
Jelentős kárt okozó rongálás miatt indult ellene eljárás.
hvg.hu
A Schengen-busz lényegében egy mobil határátkelőhely, aminek segítségével az út mentén is el tudják végezni a rendőrök a határellenőrzést.
hvg.hu
A bíróság perújítást rendelt el, mivel a börtönben ülő Jozef Rohác bérgyilkos azt mondta, ő ölte meg Prisztás Józsefet, és nem Portikék, akiket gyanúsítanak. A rendőrség ezt másképp gondolja.
hvg.hu
Akadnak olyan útszakaszok és közlekedési helyzetek, ahol a túl alacsony tempó jelentheti a legnagyobb balesetveszélyt.
hvg.hu
Egy vecsési ház padlásán fogták el azt a két fiatalt, akik előző héten elloptak egy újszülött pónit Pestszentlőrincről.
hvg.hu
A váci rendőrök egy 23 éves férfit vettek őrizetbe, aki a gyanú szerint Vác, Váchartyán és Őrbottyán területén követett el vagyon elleni bűncselekményeket.
hvg.hu
Egy napilap szerint a rendőrség gumilövedékeket is bevetett a több tízezernyi tüntető ellen.
MTI
Sz. Zsolt ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indítottak büntetőeljárást.
hvg.hu
Szóváltást követően történt az eset, sérelmére.
hvg.hu
A hatóság az állampolgárok segítségét kéri az elkövető és társa azonosításához.
hvg.hu
Kína Csilin tartományában az idén már arcfelismerő rendszert fognak alkalmazni az ittasan vezetők kiszűrésére – közölte csütörtökön a helyi rendőrség.
MTI
Egy szerb lap értesülése szerint egy politikus lett volna a célpontja, a megbízás teljesítéséért 16 millió forintot ígértek neki.
hvg.hu
Bealtatózott pezsgő, agyafúrt és "agyafúrt" rendőrök, egy "húsos teremtmény" - a rendőrség oldalán egy minden ízében Tarantino-filmbe illő történet bontakozott ki.
hvg.hu
Érezték, nem a legjobb ötlet leadni a szolgálati fegyvert a továbbképzésre érkezve.
hvg.hu
Kisméretű, házilagos kivitelezésű gyújtószerkezeteket találtak kedden három londoni helyszínen.
MTI