Felfújták a járdára, hogy átverik a turistákat a bulinegyedben, elvitték őket a rendőrök

Az akcióval arra akarták felhívni a figyelmet, hogy a főváros kedvelt szórakozó központjában lehúzzák a turistákat, átverik őket – többek között azzal, hogy hamis kábítószereket árusítanak.

  • hvg.hu hvg.hu
Felfújták a járdára, hogy átverik a turistákat a bulinegyedben, elvitték őket a rendőrök

„Ma ismét megjelent néhány felirat az utcában dél körül, ami a kamu drogkereskedésre és a turisták lehúzására, átverésére hívja fel a figyelmet. A rendőrök hamar kiszálltak, és Danit, valamint Bencét, akiket a Kazinczyban jól ismernek sokan, vádolják ezeknek felfújásával, és be is vitték őket a kapitányságra. Szomorú dolog, hogy a rend őrei, ahelyett, hogy a drogkereskedőket állítanák le, és ilyen szempontból koncentrálnának délután és este az utcára, olyanokat fegyelmeznek és visznek be, akik itt dolgoznak évek óta, és sokat tesznek ezért a helyért!”

Ezt írta szerdán közösségi oldalán a Kazinczy utca.

Az Index hozzátette, a rendőrök a Szimpla két alkalmazottját vitték be. Molnár Bencét, a hely kommunikációs vezetőjét, valamint a bulinegyed éjszakai életének rendbetételéről szóló Night Embassy of Budapest projekt vezetőjét, Német G. Dánielt. Egyébként kréta alapú festékszóróval akcióztak.

A rendőrség is beszámolt az esetről. átadjuk nekik a szót. Átadjuk nekik, illetve az MTI-nek a szót:

„BRFK: több mint 50 helyen rongálták meg a járdát festékszóróval Erzsébetvárosban

Több mint 50 helyen rongálta meg festékszóróval a járdát Erzsébetvárosban két férfi szerdán; az elkövetőket elfogták - közölte a rendőrség a honlapján.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint az erzsébetvárosi térfigyelő központba 11 óra 10 perckor érkezett bejelentés, hogy két férfi festékszóró flakonnal a VII. kerületi Kazinczy utcában több helyen is angol nyelvű feliratokat fújt a járdára.

A rendőrök a két férfit tetten érték, elfogták és előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket és kezdeményezték bíróság elé állításukat. Rongálás megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást ellenük. A két férfi szabadlábon védekezik.

A feliratokkal okozott kár értéke csaknem 500 ezer forint - közölte a BRFK.”

(Kép: Facebook)