#rendőrség

Részegen eltörte a rendőr ujját egy miskolci férfi
 

Részegen eltörte a rendőr ujját egy miskolci férfi

Hivatalos személy elleni erőszak bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség azzal a 37 éves férfival szemben, aki pünkösd hétfőn eltörte az egyik intézkedő rendőr ujját.

MTI MTI



Lelőttek két emut Gyarmaton
 

Lelőttek két emut Gyarmaton

Elszabadultak, megpróbálták elfogni őket, de kitörtek – két emuval végzett a rendőrség Gyarmaton, mivel fennállt a veszélye, hogy a madarak agresszívek lesznek.

unknown unknown


Sinéad O'Connor eltűnt, aztán meglett
 

Sinéad O'Connor eltűnt, aztán meglett

Az énekesnőt vasárnap látták utoljára, keresni kezdték, aztán megtalálták, de nem tudni, mi van vele. O'Connor tavalyi öngyilkossági kísérlete óta orvosi megfigyelés alatt áll.

hvg.hu hvg.hu


Moszkva – lövöldözés a temetőben
 

Moszkva – lövöldözés a temetőben

Több ember, köztük egy rendőr is életét vesztette az egyik moszkvai temetőben kitört lövöldözésben. A tűzpárbaj a miatt tört ki, mert a közép-ázsiai és kaukázusi származású munkások nem tudtak megállapodni arról, hogyan osszák fel egymás között a temetőgondozási feladatokat.

hvg.hu hvg.hu










Fotó: Ez a nő lopott a nyíregyházi diszkóban
 

Fotó: Ez a nő lopott a nyíregyházi diszkóban

Egy nyíregyházi szórakozóhelyen 2016. március 19-én hajnalban ellopták egy nő táskáját, benne irataival, pénztárcájával, bankkártyájával és mobiltelefonjával. A biztonsági kamerák felvételeket készítettek a feltételezett elkövetőről.

hvg.hu hvg.hu

7 nap - 7 kérdés: Ki volt Orbán kedvenc rádiós szerkesztője?
 

7 nap - 7 kérdés: Ki volt Orbán kedvenc rádiós szerkesztője?

Ki volt az év nyertese: Mészáros Lőrinc vagy Csányi Sándor? Esetleg Garancsi István? És ha már Mészáros Lőrinc, illetve Felcsút: mit tud az ott egy hete felavatott kisvasútról? Kapásból mondja a választ, ha azt kérdezzük, milyen hosszú lett a kormányfő szeme előtt felavatott pálya? És az megvan, hogy kik koncerteznek ősszel húsz év után ismét Budapesten? Jut eszünkbe: milyen böngészőn olvassa ezt a cikket? Ön szerint ez a legnépszerűbb manapság, vagy már/még nem annyira? Idézze fel a hét híreit, illetve nézze meg, mire emlékszik a hírcunamiból!

hvg.hu hvg.hu

Profin korrupt zsarucsoport működött a Pest környéki autópályákon
 

Profin korrupt zsarucsoport működött a Pest környéki autópályákon

Az ügyészség 12 rendőr és volt rendőr ellen emelt vádat. Kiderült, az egyik Pest környéki autópálya-alosztály dolgozói 2012 óta szervezett formában űzték a korrupciót: még a járőrautó kilométer-számlálóját is megbuherálták, hogy ne tűnjenek fel a pluszkörök. A pihenőkben "itt a piros, hol a piros"-ozó bűnszervezettől rendszeres támogatást kaptak a (nem) intézkedésért.

hvg.hu hvg.hu