Az állam indoklás nélkül, két hónapos felmondási idővel megszüntetheti a köztisztviselők munkaviszonyát, akiknek új neve kormánytisztviselő lesz - foglalta össze a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényjavaslatot a fideszes Répássy Róbert kedden az Országgyűlésben.
A Fidesz-KDNP négy képviselője, Kósa Lajos, Navracsics Tibor, Répássy Róbert és Rétvári Bence által jegyzett, Az országgyűlési képviselők választásáról címet viselő törvénytervezet megtartaná az ötszázalékos küszöböt, 211 főben maximalizálná a képviselők számát, eltörölné a területi listákat és parlamenti képviseletet adna a nemzeti és etnikai kisebbségeknek. Ha az egyéni választókerületben a választópolgárok több mint fele érvényes szavazatot ad le, akkor – a szavazategyenlőség kevéssé valószínű esetét leszámítva – eredményes lenne az első forduló, tehát az elsőkörös győzelemnek nem lenne föltétele a győztes abszolút többsége.
Még ebben évben új önkormányzati választást lehetne kiírni Budapesten, ha az Országgyűlés rendkívüli eljárás keretében már hétfőn elfogadná azt a törvénymódosítást, amelyet a Fidesz nyújtott be azért, hogy a Fővárosi Közgyűlés mielőbb feloszlathassa magát – mondta Répássy Róbert, a párt frakcióvezető-helyettese vasárnapi sajtótájékoztatóján.
A Fidesz szerint már nem kell sokat várni a kisebb parlamentre, ha a választók feljogosítják a pártot arra, hogy a törvényhozásban meghozhassa ezt a kétharmados döntést - így reagált Répássy Róbert (Fidesz) Göndör István szerdai tájékoztatójára, ahol a szocialista politikus közölte: a Fidesz nem fogadja el, hogy arányos legyen a választási rendszer.
A Nap TV legszebb hagyományait idéző szocialista-fideszes szópárbajt láthattak az újságírók hétfő délután, nem sokkal Baka András megválasztása után a Parlamentben Répássy Róbert fideszes frakcióvezető-helyettes és Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt frakcióvezetője között. A köztársasági elnök előtte még leplezetlenül kritikus megjegyzést tett a korábbi főbíró tevékenységére.
Alkotmánymódosítást nyújtott be a fideszes Répássy Róbert, amelyben az önkényuralmi rendszerek által elkövetett népirtás tagadását büntetnék; a holokauszttagadás ügyében a szocialisták is kezdeményeztek alkotmánymódosítást korábban.
Répássy Róbert szerint nem lesz együttműködés a jövő évi választásokon a Fidesz és a Jobbik között; a Fidesz frakcióigazgatója erről az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt hétfőn.
A Fidesz szerint nem az alkotmány módosítására, hanem a büntetési tételek szigorítására van szükség ahhoz, hogy az állam garantálni tudja az emberek biztonságát - mondta a Fidesz frakcióigazgatója az Országgyűlésben tartott sajtótájékoztatóján.
A Fidesz úgy döntött, hogy politikusai nem nyilatkoznak a Klubrádióban, és nem fogadnak el tőle meghívást, amíg Kuncze Gábor a rádiónál műsort vezet, és amíg a Klubrádió bocsánatot nem kér a politikus által elmondottakért - közölte Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója.
Akár 50 ezer forintos büntetésre is számíthatnak azok a fideszes képviselők, akik kedden igazolatlanul voltak távol az országgyűlési szavazástól, így két interpellációra adott választ is el tudott fogadni a kisebbségben kormányzó MSZP. Erről Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója beszélt.
A Fidesz országgyűlési képviselője megerősítette a Népszabadság keddi számában megjelenteket, miszerint személyesen kér majd elnézést Szabó Zoltántól, amiért hazugsággal vádolta az Orbán-szőlők ügyében.
A Fidesz arra szólítja fel a Matáv Rt.-t és az OTP Bank Rt-t, hogy hozza nyilvánosságra a miniszterelnök, illetve az uniós pénzekért felelős államtitkár fiának közös cégével kötött szerződéseit.