Segítség nélkül hagyta a WizzAir a magyar utasokat Párizsban
Egy utas beszámolója szerint "szélnek eresztették az embereket, hogy menjen mindenki isten hírével".
Egy utas beszámolója szerint "szélnek eresztették az embereket, hogy menjen mindenki isten hírével".
hvg.hu
Sikeresen teljesítette első repülését az Airbus első olyan repülőgépe, amely a keskenytörzsű repülőgépek közé tartozik, de hosszú távú járatok teljesítésére fejlesztették ki.
hvg.hu
A kormány emberére akadt a Ryanair nagyszájú vezérében, de az ír milliárdos a kiskapuk keresésében is verhetetlen, a piac pedig szent és sérthetetlen a szemében. Mit érdemes tudni a hvg.hu-nak adott keddi exkluzív interjújában Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterről keresetlen módon nyilatkozó Michael O’Learyről?
Az új foglalásoknál fölösleges keresni a jegyenkénti plusz 3900 forintot a Ryanair és más fapados légitársaságok áraiban, de ez nem azt jelenti, hogy az új magyar adót ne építenék be az utazás költségébe. A fapadosok árképzési logikája miatt ráadásul az utasok számára az extra adónak nem is az lehet a legkellemetlenebb következménye, hogy megdrágul az utazás, hanem az, hogy törlik a járatot - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
Bank360
A szerződési feltételekben szerepel, hogy minden kormányzati adót áthárítanak az utasokra, még akkor is, ha a foglalásuk után vezették be. Nem Magyarország az első, ahol ezt szinte azonnal meg is tették. Magyarországon viszont azonnal ráküldte a kormány a cégre a fogyasztóvédelmet.
hvg.hu
Tíz eurót szed be utasonként a légitársaság.
hvg.hu
Hiperszonikus repüléssel kezd el kísérletezni az a cég is, amelyik összerakta a világ legnagyobb repülőgépét.
hvg.hu
A Beta Technologies repülőgépe New Yorkból indult, és egészen Arkansasig jutott. Ez idő alatt összesen hat államot érintett.
hvg.hu
Késik a gépe? Törölték a járatot, vagy fel sem engedtek rá? Nem azt a szobát kaptuk, amiről szó volt? Hirtelen drágább lett a társasutazásunk? Nem kell annyiban hagynunk! Fogyasztóvédőkkel igyekeztünk összeszedni, hogy turistaként mire figyeljünk oda, milyen jogaink vannak, hova fordulhatunk, ha pórul járunk utazás, nyaralás közben.
hvg.hu
Mindkét pilóta elszundíthatott az ITA New York-i járatán. A kapitányt kirúgták.
hvg.hu
A NASA marsi helikoptere április 8-án teljesítette azt a repülését, amivel két rekordot is beállított.
hvg.hu
A Rolls-Royce hajtóműveivel felszerelt English Electric Lightningot olyan volt irányítani a pilóták szerint, mint egy nyereggel rendelkező rakétát.
hvg.hu
A fapados légitársaság már most a koronavírus-járvány előtti teljesítményének 140 százalékán pörög, de itt nem állna meg: a Wizz Air több tucat új gép vásárlását tervezi, köztük olyan repülőket is, melyek 8 órás utak teljesítésére is alkalmasak.
hvg.hu
A brit Gravity Industries ezúttal az angliai hegyimentőknek segíthet.
hvg.hu
Mack Rutherford nővére eredményét döntené meg.
MTI
MTI
hvg.hu
Repülni nem, ahhoz kapcsolódva szinte minden mást lehet majd a metaverzumban, ígéri az Emirates. A légitársaság jelezte: soha nem látott, teljes körű virtuális élményt fog kínálni utasainak a repülőgépbe beszállástól a célállomáson lévő hotel szobájának kilátást is figyelembe vevő kiválasztásáig. Mindez nemcsak virtuális lesz, hanem állítólag nagyon is valóságos.
Miután rosszul lett Florida felett egy kisgép pilótája, annak utasa volt kénytelen átvenni a kormányt. Az illetőnek fogalma sem volt arról, hogyan kell vezetni a gépet, de a légiirányítás segítségével épségben sikerült landolnia.
hvg.hu
A klasszikus turistaosztály fölé célzott kabinosztályt vezet be járatain az Emirates. Az Arabian Travel Market 2022 utazási szakkiállításon leleplezett Premium Economy ízelítőt ad a Business osztály luxusérzetéből.
A kínai mérnökök egy speciális algoritmus segítségével oldották meg, hogy az általuk fejlesztett drónok ne a GPS-koordinátákra támaszkodjanak.
hvg.hu