Egész jó helyezést kapott a budapesti reptér egy közönségszavazáson
A top 10-be ugyan nem sikerült bekerülni, de így is egész jó értékelést kapott.
A top 10-be ugyan nem sikerült bekerülni, de így is egész jó értékelést kapott.
Ahogy az autózást, úgy az utasszállító repülők világát is alaposan átalakíthatja az elektromos meghajtás. A fejlesztés már elkezdődött – idehaza is.
Philadelphiába is indul közvetlen légi járat Budapestről, erre keresnek dolgozókat.
A Lufthansa bejelentette, hogy 700 junior pilótát és 600 kapitányt vesz fel a következő években.
Az automatizált működésű apró légkavaróktól a házhoz szállítási szolgáltatások hatékonyságának jelentős javulását várják.
A Google most magyar felülettel is elérhetővé tette két szolgáltatását, amelyek segítségével egyszerűbbé és kényelmesebbé válik az utazásszervezés.
Nem ad be ajánlatot a csődeljárás alatt álló olasz Alitalia megvételére, bár korábban a maga közölte, hogy érdeklődik iránta.
Az érintett utasokat e-mailben értesítik, de azt egyelőre nem közölték, hogy mely járatok nem indulnak majd el.
Három cég között osztják el a fizetésképtelenséget jelentett cég darabjait.
Erős oldalszéllel kellett megküzdeniük a pilótáknak (no meg az utasoknak) a legnagyobb holland repülőtéren.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Stratolaunch nevű repülő, amely szó szerint akkora, mint két másik.
Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség már nem ajánlja a légitársaságoknak, hogy arra menjenek.
Az Icelandair kifejezetten a hosszú utakat akarta feldobni, mivel egy felmérésből kiderült, az utasok többsége rettentően unatkozik a reptéren vagy a fedélzeten.
Mindenről kérjen számlát, legyen kitartó, és tartsa észben, hogy nem önnek kell bizonyítania a légitársaság hibáját – ezt tanácsolják a fogyasztóvédők annak, akinek törlik a gépét. Arra azonban érdemes felkészülni, hogy nem fogja minden pénzét visszakapni.
Egyetlen városba sem utaztak annyian Lutonból és Charleroi-ból, mint Budapestre.
Nagyon ritka helyzetbe keveredtek a Delta Air Lines egyik járatának utasai és személyzete. A hurrikánba kerülő utasszállítónál talán csak az a ritkább, amikor óriási szakértelemmel sikerül kikeveredni minden idők második legnagyobb erősségű forgószelének karmaiból.
A gép Glasgow-ból indult volna, de egy éjszakát késett.
Az elmúlt időszakban leginkább csak a Delta Air Lines botrányairól lehetett hallani, a cég azonban május óta tesztelt egy olyan fejlesztést, aminél egyszerűbb beszállási módot nem tudunk elképzelni.