Különleges óriás-repülőgép szállt le Ferihegyen – fotók
Csütörtökön nem sokkal dél után érkezett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre egy – a világ második legnagyobb repülőgéptípusának számító – Antonov An-–24-es.
Csütörtökön nem sokkal dél után érkezett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre egy – a világ második legnagyobb repülőgéptípusának számító – Antonov An-–24-es.
Az állva repüléssel a légitársaságok járatonként mintegy 20 százalékkal több utast tudnának szállítani.
Az Orbis Flying Eye kórház orvosai az elmúlt két évtized alatt – az általuk betanított szakemberekkel – közel 15 millió ember látását kezelték, újra reményt adva ezzel a glaukóma és a hályog áldozatainak.
Az európai légi járatok felénél jelentős késésekre lehet számítani az Eurocontrol európai repülésirányító rendszer brüsszeli központjában történt súlyos számítógépes hiba miatt.
A napokban ismét lecsapott a WannaCry, a zsarolóvírus a Boeing egyik részlegét vette célba.
Rákoshegyen évek óta panaszkodnak az emberek arra, hogy méterekkel a házak felett repülnek el az utasszállítók. Most azért növekedett meg a forgalom, mert felújítás miatt lezárták az egyik kifutópályát. Tavaly is volt hasonló pályazár, akkor azzal nyugtatták a lakókat, hogy 30 évente csak egyszer van erre szükség.
Vontatni kezdték az egyik repülőt, mire a vontatást végző gépből származó füst a hajtóművön át bejutott az utastérbe. A Magyar Nemzet információi szerint pillanatok alatt pánik alakult ki.
Egy húszas éveiben járó fiatal nőt zaklatott, simogatta a combját. A manchesteri bíróság szexuális zaklatás miatt bűnösnek találta a taxisként dolgozó magyart.
Tiltólistások lehetnek a rémhírterjesztők, rendbontók, a társadalombiztosítást nem fizetők, szabálysértők és persze a bűnözők is.
Az Emirates alkalmazottja az arcán és a térdén sérült meg, kórházba szállítását követően nem sokkal elhunyt. Az ugandai légiközlekedési hatóság vizsgálatot indított.
A világ legnagyobb repülőgépeként számon tartott Stratolaunch a Mojave-sivatagban található repülőtéren "száguldozott", és sikerrel vette a teszteket.
Az alábbi videóban szereplő férfi igazi fanatikusa a repülőgépeknek, kiváltképp a Boeing 777-esnek. 10 évvel ezelőtt el is határozta, készít magának egy makettet – papírból.
A hajlítható szárnyak technológiája már eddig is létezett, ám ehhez nehéz hidraulikus rendszerre volt szükség. Most ezek nélkül sikerült elérni ugyanazt az eredményt. A technológiát az utasszállító repülőgépeknél is viszontláthatjuk.
A férfi a vád szerint 70 ezer forintnak megfelelő értékű eurót emelt el egy férfi poggyászából a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
A pilóták üzenetváltásait, valamint a repülési adatokat rögzítő fekete dobozokat már megtalálták, Moszkvában vizsgálják őket a vasárnapi tragédia után – közölte hétfő este az állami légiforgalmi hivatal.
A 65 utasnak és a hatfős személyzetnek nem volt esélye a túlélésre.
Az eset már a landolásnál történt. Szerintük nem történt műszaki hiba.
Talán mondanunk sem kell, mennyire veszélyes, ha egy drónnal valaki egy repülőgép közelébe merészkedik, a jelek szerint azonban mégis van olyan, aki erről még nem hallott. Vagy hallott, csak nem érdekli.
Ha az utakon már nem lehet normálisan közlekedni, akkor irány a levegő! Mutatjuk, hogy pontosan milyen formában.