Felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot
A cél, hogy megvizsgálják a kereszténység legszentebb helyét, és felújítsák a jeruzsálemi Szent Sír bazilika kétszáz éves részét.
A cél, hogy megvizsgálják a kereszténység legszentebb helyét, és felújítsák a jeruzsálemi Szent Sír bazilika kétszáz éves részét.
Augusztusig restaurálják a Feszty-körképet, de az ettől még látogatható marad, sőt a munkák egy részét a látogatók előtt fogják elvégezni.
Borzalmas állapotban került elő Jankovits Gyula Libatolvaj című szobra, ami még a második világháborúban rongálódott meg. Letörött a szobor feje és egyik lába, illetve a libák is súlyosan sérültek. Egy végzős restaurátor hallgató dolgozott rajta majd egy évig, így a márványszobrot hetven év után újra kiállították a budai palotában – számolt be a keddi RTL Híradó.
Különleges eljárással tisztítják meg a portól Jackson Pollock amerikai művész 65 éve készült mesterművét, a Number 32-t. A tizenkét négyzetméteres fekete-fehér festményt több hétig tisztogatják az Észak-rajna-vesztfáliai Műgyűjtemény szakértői egy búzakeményítővel dolgozó műszerrel.
Egyiptomban kedden megkezdték Tutanhamon fáraó halotti maszkjának restaurálását, egy évvel azután, hogy annak szakállát karbantartás közben véletlenül letörték, majd epoxival visszaragasztották.
Megtisztították és helyreállították a Trevi-kút középső részét – jelentette be Ignazio Marino római főpolgármester csütörtökön a Twitteren. A kutat megszabadították a műemlék homlokzatát és medencéjét eddig takaró állványzattól.
A restaurátorműhely szakmai titkait, az állatpark és a múzeum kapcsolatát ismerhetik meg, illetve rendhagyó városnéző sétán vehetnek részt azok az érdeklődők, akik ellátogatnak októberben a Múzeumok őszi fesztiváljának rendezvényeire a nyíregyházi Jósa András Múzeumba.
Assisi Szent Ferenc egykori római cellájának helyreállításához és bemutatásához gyűjtenek pénzt ferences szerzetesek. Stefano Tamburo, a San Francesco a Ripa templom őre szerint a munkákhoz 125 ezer dollárra (csaknem 28 millió forintra) lenne szükség. Ebben a templomban fogadták Szent Ferencet 13. századi római tartózkodásai idején.
Restaurálási lehetőséggel egybekötött turistautakat kínál egy múzeum Kínában Hszian ősi városába: maguk a látogatók is közreműködhetnek kulturális és történelmi ereklyék helyreállításában.
Július 18-án megkezdődik a Margit híd szobrainak műemléki helyreállítása. A munkálatok alatt forgalomkorlátozásra nem kell számítani - értesült a HavariaPress.
Jobban károsodott a Kossuth téri Rákóczi-szobor, mint eddig gondolták, így az elszállítása sem ígérkezik egyszerűnek - mondta Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program vezetője kedden.
Bírósági viták késleltetik a római Colosseum helyreállítását. Az olasz közigazgatási bíróság január végére halasztotta a döntést arról, mikor kezdődhet el az ókori műemlék restaurálása.
Hét évtizeddel ezelőtt forgatott, sokáig rejtegetett dokumentum-felvételeket mutattak be Splitben, amelyeken együtt szerepelnek az egykori kommunista hatalom és a katolikus egyház vezetői; a forrásanyagot a Magyar Filmlabor Kft. újította fel.
Nemsokára befejezik a firenzei reneszánsz egyik remekművének restaurálását: a dóm keresztelőkápolnája kapuja, a Paradicsom kapuja szeptember 8-tól látható ismét. A felújítás huszonhét éven át tartott.
Valószínűleg restaurálni kell Kádár Béla Válaszút című festményét, amelyet márciusban loptak el egy budai lakásból. A képet egy másikkal együtt kedden találtak meg a rendőrök a főváros határában, egy bokor tövében - jelentette be Fülöp Valter, Budapest rendőr-főkapitányának bűnügyi helyettese szerdán.
Középkori emlékek semmisültek meg a marosvásárhelyi vár restaurálása közben - közölte a Krónika című erdélyi napilap keddi számában.
Restaurálták Dankó Pista hegedűjét. A legendás hangszer a Móra Ferenc Múzeum néprajzi gyűjteményének kiemelkedő darabja, és csütörtökön meg is szólaltatta Szecsődi Ferenc Liszt-díjas érdemes művész.
Leonardo da Vinci születésének 560. évfordulóját ünneplik a Vinciben és a szomszédos Anchianóban, ahol a reneszánsz művész nemrég restaurált szülőháza található.
Megakadályozná Pompeji világhírű antik emlékeinek második pusztulását az olasz kormány. Mario Monti miniszterelnök és több miniszter négy évre szóló tervet mutatott be csütörtökön a Nápoly-közeli régészeti helyszín restaurálásához. Az Európai Unió már március végén pénzügyi támogatásáról biztosította az olasz kormányt, így a munka hamarosan indulhat.
Restaurálják a Magna Chartát, hogy 2015-re, megírásának 800. évfordulójára megújulhasson a modern demokrácia sarokköveként számon tartott középkori angol dokumentum - jelentették be brit akadémikusok. A hároméves restaurálás alatt próbálják megfejteni, hogy János király, aki a dokumentumot jegyezte 1215-ben, tényleg olyan megátalkodott szörnyeteg volt-e, mint amilyennek a Robin Hood-legendából ismerjük.