#rezsicsökkentés

Fülke: „A katatörvény egy gumicsont, hogy elfelejtsük a rezsicsökkentés végét”
 

Fülke: „A katatörvény egy gumicsont, hogy elfelejtsük a rezsicsökkentés végét”

A kormány három nap alatt elfogadott egy törvényt és egy intézkedéscsomagot, amely tökéletesen szembemegy az eddig sokat emlegetett „családok védelmével”. De miért kellett a katához így, és ennyire rövid idő alatt hozzányúlni, és kiolvasható-e a sorok között, hogy eljött a rezsicsökkentés vége? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk közéleti podcastunk legfrissebb adásában.

hvg.hu hvg.hu





Huszonhét éve építgeti sikeresen a Fidesz azt, amibe most belemart
 

Huszonhét éve építgeti sikeresen a Fidesz azt, amibe most belemart

Egy rendszerváltás utáni példátlan megszorításnak köszönheti a Fidesz, hogy a kilencvenes évek közepén ellenzéki pártként erőre kaphatott. A Horn-kormány nevéhez kötődő, de máig emlegetett Bokros-csomag éppen a fideszes marketingnek köszönhetően nőtt túl önmagán, majd vált a Fidesz csodafegyverévé: politikai démonná. Ennek hatására került ki a Fidesz szótárából a “megszorítás” mint kifejezés, és így lett Orbán és csapata a családok és a magyar emberek védelmezője. Az energiaválságba belebukott rezsicsökkentés ennek az évekig épített identitásnak az egyik legfontosabb szimbóluma.

Dezső András Dezső András










A Kutyapárt bulival indított, majd lezárta az Erzsébet hidat - és ezt ígéri minden estére
 

A Kutyapárt bulival indított, majd lezárta az Erzsébet hidat - és ezt ígéri minden estére "a kormány bukásáig"

Az Erzsébet híd pesti hídfőjéhez hirdetett tüntetést csütörtök délutánra a Magyar Kétfarkú Kutya Párt. A rendezvény piknikezésnek indult, aztán a tiltakozók elfoglalták a hidat. A buszok más útvonalon járnak. A rendezvényen felszólalt Márki-Zay Péter, aki szombatra civil nagygyűlést hirdetett meg a Jászai Mari térre. Kövesse azt eseményeket a hvg.hu élő tudósításával.

hvg.hu hvg.hu

Elég főzni, mosni és felkapcsolni a lámpát ahhoz, hogy egy család máris emelt rezsit fizessen
 

Elég főzni, mosni és felkapcsolni a lámpát ahhoz, hogy egy család máris emelt rezsit fizessen

Villámgyorsan a piaci áramárat fizetők között találhatja magát egy család pazarló fogyasztási szokások nélkül is. Számoltunk egy sort, milyen energiahasználattal lehet a 210 kWh-s havi határérték fölé kerülni, és arra jutottunk: egy négytagú családban művészet alatta maradni, de egy egyedülállónak is komolyan spórolnia kell, főleg ha hozzászokott az elmúlt két évben ahhoz, hogy otthonról dolgozzon.