hvg360: Villámgyorsan megváltoztatták a kata szabályait, majd a kormány bejelentette, hogy változik a rezsicsökkentés is, átlagfogyasztás felett a piaci árat kell majd fizetni. Az intézkedés részletszabályai nem ismertek. Mitől más a mostani helyzet, mint 2006-ban volt, amikor Gyurcsány Ferenc a választások megnyerése után az ígéreteivel szemben hozott radikális megszorító lépéseket?
Somogyi Zoltán: Egy fontos pillér hiányzik: most nem annyira markáns és szervezett az ellenzék, mint akkor volt. 2006-ban a kialakult elégedetlenséget a szervezett ellenzék építette fel és támogatta. Orbán Viktor Fidesz-elnökként már a választások után hangoztatta, hogy a kormány hazudik, majd Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bele is futott a hazugságbeszédbe. Most nincs ilyen tudatos ellenzéki építkezés, de felépülhet abból a helyzetből, amiben most van.
hvg360: Ráadásul akkor nem volt háború, most viszont van, tehát másnak mondható az Orbán-kormány motivációja a döntéseknél, mint Gyurcsányé volt.
S. Z.: Ez az egyik értelmezése a helyzetnek, és így tálalja a kormány is. Erre viszont az ellenzék mondhatja, hogy a háborúra csak egyharmad részben lehet visszavezetni a legutóbbi kormányzati intézkedéseket, egyharmad-egyharmad részben viszont a választás előtti költekezés, illetve a sokkal korábban meglódult infláció és pénzromlás az ok, amit a kormány nem fékezett meg időben.
hvg360: De nem jogos a háborúra mutogatni?
S. Z.: De, jogos. Borzalmas, ami történik, és kihat egész Európára. De nézzünk meg például egy másik értelmezést: nincs még egy olyan európai valuta, ami úgy romlott, mint a forint. Ha ezt az értelmezést is hallani szeretnénk, akkor ellenzéki politikusok hadának kampányszerűen kellene erről beszélnie, olyan csatornákon keresztül, amiken eljutnak a választókhoz.
hvg360: Közvélemény-kutatási adatokat nem látunk még, de ön szerint az emberek mennyire érezhetik most magukat átverve?