Vélhetően orosz megbízásból szabotázsra készülő ukrán férfiakat tartóztattak le Németországban és Svájcban
A gyanúsítottak már a támadás tesztelési fázisában tartottak, nyomkövetővel ellátott csomagokat küldtek ukrajnai címekre.
A gyanúsítottak már a támadás tesztelési fázisában tartottak, nyomkövetővel ellátott csomagokat küldtek ukrajnai címekre.
Iránba küldött három csipogót a Hezbollah átvizsgálásra, Netanjahu szerint egy nap alatt kiderült volna, hogy robbanóanyag van bennük.
Pár nap alatt elkapták.
Az idős asszony fiával és annak élettársával élt a házban. Ők ugyan még ki tudtak menekülni, de a nő életét már nem lehetett megmenteni. A rendőrség emberölési kísérlet gyanúja miatt indított nyomozást.
Az ország védelmi minisztere a ciszjordániai terrorelhárító műveletek fokozására adott utasítást.
„Ez nem terrorcselekmény, hanem ébresztő” – írta a robbanásban életét vesztett katona.
A nyomok arra utalnak, hogy a 37 éves Matthew Livelsberger követhette el a robbantást.
Egy Telegram-forrás szerint az Igor Kirillov altábornagy ellen elkövetett merénylet helyszínén a hatóságok sokáig nem kerítették el a területet, szabadon bámészkodhattak a járókelők.
Igor Kirillovot azzal vádolták meg, hogy felelős az Ukrajna elleni vegyifegyver-támadásokért.
A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium tájékoztatása szerint előre tervezett tűzszerész tevékenységről van szó, amely a hét közepéig tart.
A helyi egyházközösség aggódik amiatt, hogy kár keletkezhet a szállodától nem messze található templomban.
Egyelőre nem tudni, ki volt az elkövető, de elképzelhető, hogy a Liberális Párt egyik tagja. Az is kérdéses, hogy magányos elkövetőről van-e szó.
Valerij Trankovszkij korábban több ukrán város rakétázására is parancsot adott.
Egyre feszültebb a viszony a két ország között.
Ez rövid időn belül a második robbantásos incidens a környéken, de a rendőrség egyelőre nem lát kapcsolatot a két támadás között.
A nő szerint Cristiana Bársony-Arcidiacono fenyegetéseket is kapott.
Az eszközöket állítólag megvizsgálták, ezért nem is gyanították, hogy robbanószer lehet bennük.
Hszu Csing-kuang közölte, hogy pert indít a budapesti székhelyű BAC ellen, mivel a Gold Apollo áldozatnak tekinti magát az ügyben.
Elrettentés, erőfitogtatás, megelőző csapás vagy provokáció – latolgatják elemzők a libanoni Hezbollah ellen személyhívók, majd kézi rádiós adóvevők felrobbantásával elkövetett példátlan izraeli támadások célját. A „miért most?” kérdésre sincs egyértelmű válasz, hacsak az nem, hogy Izrael a gázai háború helyett immár sokkal inkább az északi frontra tekint. A hvg360-nak izraeli extábornok és volt amerikai külügyi helyettes államtitkár is értékelte a történteket.
A sejtések közül most valószínűbbnek tűnik, hogy külön robbanószert csempésztek a személyhívókba.