#rock




A hiphop vagy a Beatles a király?
 

A hiphop vagy a Beatles a király?

A hiphop komolyabb hatással volt a könnyűzenére, mint a Beatles és a Stones, adja hírül a Guardian. Persze, hogy brit tudósok vizsgálták ezt a kérdést is, és persze, hogy sokan vitatják a kijelentést.

hvg.hu hvg.hu


Tovább gördül az Omega-botrány
 

Tovább gördül az Omega-botrány

Mihály Tamás – ellentétben Kóbor Jánossal – úgy gondolja, amíg egy produkció nevében benne van az Omega név, addig az őt is érinti, mint a zenekar tagját.

hvg.hu hvg.hu


Van magyar sikerrecept, csak kell hozzá
 

Van magyar sikerrecept, csak kell hozzá "valami"

Új lemezzel jön ki a Budapest Bár és az éppen második generációját is bejelentő Rájátszás, tíz éve játszott először a Kispál és a Borzzal a Csík zenekar. Mi ebben a pláne? Az elmúlt évek popkulturális sikertörténeteiről van szó, melyek – úgy tűnik – hasonló mintázat alapján működnek. Az új hullámokat látva megnéztük azt is, mi a megfejtés.



Műbalhé a baszusgitárosé, de a koncert nem is lesz igazi Omega-buli
 

Műbalhé a baszusgitárosé, de a koncert nem is lesz igazi Omega-buli

Mihály Tamás nagy port kavart azzal a bejelentéssel, hogy nem vesz részt korábbi társaival a felcsúti koncerten, de ő ebben a projektben soha nem is vett részt és nem is értett vele egyet. A Pancho Arénában nem is Omega-koncert lesz, hanem tulajdonképpen egy ezzel a névvel marketingelt „alprojekt”.

hvg.hu hvg.hu

Szülinapot tart Hobo
 

Szülinapot tart Hobo

Két és fél órás születésnapi koncertre készül az idén 70 éves Földes „Hobo” László és Bandája a Budapest Parkban, május 2-án.

hvg.hu hvg.hu


Ozric Tentacles lemezbemutató az Akváriumban
 

Ozric Tentacles lemezbemutató az Akváriumban

Lemezbemutatóval egybekötött űrutazásra invitál az Ozric Tentacles az Akvárium Klubba április 29-én. Az instrumentális zenében utazó együttes stílusa igen széles skálán mozog: az ambient, a groove és a dub elemei keverednek a pszichedelikus rockkal, ezzel szinte egy földöntúli egyveleget létrehozva.

hvg.hu hvg.hu

„Bevallom, néha reménytelennek látom a helyzetet”
 

„Bevallom, néha reménytelennek látom a helyzetet”

Tizenhat éves korától színpadon van, számos műfajban kipróbálta magát, épp tíz éve jelent meg az első, gyereknek szóló lemeze, amit azóta még három követett. Most Japánba készül a Karády-műsorával, de az ottani zeneakadémián a magyarországi világzenéről is előad majd. A roma származású, balliberális anyukától és a radikális jobboldali édesapjától kapott igencsak ellentétes értékeket másfél évtizedébe került feldolgoznia magában. A zenéből él, de lakást vagy autót nem tudna magának venni. Interjú Szalóki Ágival.

Németh Róbert Németh Róbert