hvg.hu: Gondoltad volna annak idején, hogy a testvéreddel közösen jegyzett szám, a Sky and Sand után pár éven belül már magad is egy nemzetközileg ismert, és igen csak elfoglalt DJ leszel?

Fritz Kalkbrenner: Persze, hogy nem. Elképzelésem sem volt erről. Azt reméltem, hogy talán lesz 4 bulim egy hónapban – az már milyen tök jó lehet. Gondoltam, hogy annyiból talán már meg lehet élni. Kicsiben indultam neki, apránként. És igazából nem nagyon volt célom, hogy menő DJ legyek. Ez csak úgy jött. Elkapott a flow. Először még az tűnt fel, hogy ez egy kemény hónap volt. Aztán végül átestem egy kemény éven is. Most pedig ott tartok, hogy nagyjából 130 fellépésem van évente. Ez még simán belefér és kezelhető. Azért, mert nem egyszerre, hirtelen szakadt rám, hanem ahogy mondtam apránként. Ha a 10 évvel ezelőtti helyzetemből csöppentem volna ebbe a maiba, akkor biztos, hogy összeomlottam volna. Szóval nem nagyon volt ilyen értelemben fordulópont az életemben. Nem volt olyan, hogy egyik nap felébredtem és rádöbbentem, hogy hűha, milyen sok minden van körülöttem! Persze, ma már azért annyival komolyabban gondolom, hogy nem szeretném, ha ez az út véget érne.

F. K.: 2008 körül jött el, amikor felfogtam, hogy mostantól ebből fogok megélni. Akkoriban szabadúszó újságíróként dolgoztam Németországban - nagyjából az ottani, BBC-hez hasonló helynek dolgoztam be. Mellette pedig zenélgettem. Aztán valahogy 2008 őszén fogtam fel, hogy egyébként 3 hónapja már semmit nem csináltam újságíróként. Akkor kezdődött el fejben is, vagyis tudatosan az, ami ma is tart.

hvg.hu: Nem hiányoznak néha azok a napok? Kicsit lazább, újságírós idők….

F. K.: Bizonyos értelemben. De szerintem mindenkivel előfordulhat az, hogy kellemes érzéssel gondol vissza a karrierje korábbi szakaszaira. Én is emlékszem, mennyire mások voltak még azok a bulik, ahol alig voltak páran. Legalábbis a mostaniakhoz hasonlítva. Néha eszembe jut, hogy mennyire jó lenne megint egy-egy ilyen kisebb klubbulit csapni. Ne érts félre, imádom ezeket a nagy fesztiválokat, a nagy színpadokat. Csak időnként felötlik bennem. De hát teljesen természetes az, hogy alkalmanként pont arra vágyna az ember, ami nincs. Ilyenek vagyunk. Ez tök rendben van.

hvg.hu: De ez még nem nosztalgia?

F. K.: Nem, dehogy! Néha ezek csak úgy eszembe jutnak, de teljesen tisztában vagyok azzal - és valóban így is gondolom -, hogy a jelenlegi a legtökéletesebb helyzet, amiben csak lehetek.

hvg.hu: Nem mondanám általánosnak, hogy a producerek saját maguk éneklik a dalaikat. Ráadásul élőben. Nem volt ez ijesztő először?

F. K.: Jaj, dehogynem! Főleg eleinte. De többé már nem az. Tulajdonképpen már egész jól elvagyok ezzel. De az első alkalom is már vagy 13 éve történt. Nagyon kemény volt. Nem igazán tudtam, hogyan kezeljem jól. Akkoriban egy kedves DJ barátommal, DJ Sky-jal dolgoztunk Berlinben. Felvettünk néhány dalt csak úgy próbaképpen. Igazából én csak helyettesítettem a vokálokat. Felénekeltem, aztán úgy voltam vele, hogy majd lecseréljük valaki más hangjára. Úgyhogy mondtam is a barátomnak, hogy persze, hogy tudok segíteni ebben. Aztán úgy alakult, hogy egyszer csak ott álltam egy stúdióban egy mikrofon előtt. Akkor fogtam fel, hogy mi a fenét is csinálunk tulajdonképpen. Néztem is rájuk nagy szemekkel, hogy nem tudnának-e esetleg egy picit magamra hagyni a stúdióban. Valahogy így kezdődött. 2004 körül.

hvg.hu: Ha visszagondolsz a 10 évvel ezelőtti zenéidre, akkor milyen érzés fog el? Vállalhatók még?

F. K.: Persze, hogy sokat változik a szerzeményeid minősége, ahogy bővülnek a lehetőségeid is. Régen mondjuk nem tudtam elvonulni egy stúdióba session zenészekkel. Ugyanakkor régebben meg sokkal koncentráltabb, nyersebb volt nem csak a munkamenet, hanem ebből kifolyólag a végeredmény is. Sokkal karcosabb, de egyúttal hatásosabb, erőteljesebb számok születtek. Hiszen most csomót el lehet szöszölni. Ide kérnék szépen még egy kis vonósszekciót, oda valami mást, ilyen háttérénekest, amolyan hangszereket és így tovább. Közben a sok lehetőség között nem szabad elfelejteni az alapokat, amire mindez épül. Valahogyan meg kell találni az egyensúlyt és át kell emelned valamit a régi, nyers lelkesedésből is. Időnként elvész ez az egyensúly és már egészen olyan, mintha egy egész zenekarral dolgoznék együtt és nem egy elektronikus zenei produkción. Az is lehet egyébként, hogy öregszem…. Neeem, ez csak hülyeség!

hvg.hu: Attól nem féltél sosem, hogy esetleg előfordulhat az, hogy nem fogod tudni, mi legyen a következő lépés, vagy mondjuk egyenesen nem is lesz következő?

F. K.: Előfordulhat ilyen is, ez benne van. Szerencsére az elmúlt években minden elég simán ment. Legalábbis az előző három lemeznél. Főleg, ha azt nézzük, hogy mondjuk, az első albumodba beleteszed a fél életedet, a másodikra pedig van egy éved. Kis túlzással, de nagyjából így volt ez nálam is. A harmadik lemezemnél egy kicsit aggódtam azért. Ott már féltem attól, hogy önmagamat fogom csak ismételni. Vannak, akik ezt csinálják és ez teljesen helyén van így. De én nem akartam ilyen helyzetbe kerülni – anélkül, hogy bármi rosszat is mondanék az önismétlésről. Én inkább mindig azon járatom az agyamat, hogy valami újat találjak. Új hangszert, új hangzást, bármit. Most is azzal kell szembenéznem, hogy mekkora kihívást jelent és milyen trükkös előre lépni, megújulni a korábbi munkáimhoz képest. Közben meg túlgörcsölni sem szeretném ezt az egészet. Talán mégis csak az lenne a jobb, ha egy kicsit visszavennék és visszalépnék. Fene tudja!

hvg.hu: Ráadásul közben egyfajta nyomás is nehezedhet a vállaidra. Hiszen most már van egy elég komoly közönséged, akik várnak valamit tőled.

F. K.: Ja, ez igaz. Na, nekik egy újabb teljesen instrumentális album talán kiábrándító lenne. Ki tudja? Néha nem árt az, ha szakítasz a közönségeddel. De, ahogy mindig úgy most is számít az egyensúly. Oké, ha visszalépsz, de nem teheted meg, hogy teljesen kiábrándító legyél a közönséged számára. Ha mondjuk, előállnék egy teljesen absztrakt instrumentális lemezzel, akkor az ilyen lenne. Nincs is tervben.

hvg.hu: Ez az egyensúly a lelkedről és Fritz Kalkbrennerről, mint kereskedelmi termékről szól?

F. K.: Nyilván számít ez is, de nem ez a cél, ez az egész nem erről szól. Nem tol senki semmilyen irányba. Továbbra is egy független előadó vagyok. Nincs egy cég mögöttem, amelyiknek van valamilyen fő iránya, amelybe próbálna engem is terelgetni. Nem merülnek fel olyan kérdések, hogy mondjuk nem gondoltam-e egy trip-hop, vagy rap albumra. Továbbra is a saját magam útját járhatom. E nélkül nem is menne, eltűnne a szenvedély. Hál’ Istennek azt csinálhatom, amit szeretek.

hvg.hu: Mit gondolsz, ki vagy te: egy producer, egy énekes, vagy zenész?

F. K.: Elsősorban egy producer vagyok, aki egyébként énekel is.