Jön a Boxer Rebellion
November 8-án az A38-on lép fel a kétezres évek brit gitárzenei színterének egyik legizgalmasabb zenekara, a The Boxer Rebellion.
November 8-án az A38-on lép fel a kétezres évek brit gitárzenei színterének egyik legizgalmasabb zenekara, a The Boxer Rebellion.
Daft Punk, Marilyn Manson, The Kiss – néhány olyan zenész és együttes, akik maszkok nélkül nem nagyon szoktak mutatkozni. Tizenöt ilyen popsztárról közölt „húzogatós” fotókat a Buzzfeed.
Kék és zöld foltokkal, megviselt álllapotban lépett színpadra a Ganxsta Zolee és a Kartel az idei EFOTT-on. A láthatóan sokkos állapotban lévő zenészeket egy marcona, szamurájkardos figura kísérte fel a színpadra aki végig velük maradt.
Megjelent a Budapest Voices Alternatívák című albuma, méghozzá egy erre az alkalomra összehozott magazin mellékleteként. De az is lehet, hogy a magazin a CD melléklete. Ami biztos, az énekkar majdnem a capella formában adja elő a jól ismert slágereket.
Ha van az a fajta fűszer és delikát, amelyet minden elektronikus zenére éhezőnek legalább egyszer meg kell kóstolnia ahhoz, hogy egyáltalán nyugodt szívvel gondolhasson a jövőre, akkor az Trentemøller zenéje. A dán varázsló szerdán ad koncertet zenekarával az Akváriumban.
Az amerikai poplegenda a Spotify-on is közzétette zenekaros- és szólólemezét.
A Radiohead-vezér délután közleményt adott ki és eddig egyedülálló módon dobta piacra új lemezét.
Nyilvánosságra hozta új lemeze fizikai változatának borítóképét az ír zenekar.
A csodás hangú izlandi énekesnő, Emilíana Torrini idén csak két-három helyen lép fel a kontinensen, ebből az egyik az A38 Hajó, ahol november 19-én vezeti elő a Jungle Drumot, a Gollam-dalt és legfőképp új albumát.
A legendás angol zenekar nyolc év után jelentetett meg friss szerzeményt, melyet itt meg is hallgathatnak.
Hét estből álló programsorozat kezdődik októberben Földes László Hobo 70. születésnapja alkalmából a Nemzeti Színházban. Jön új album, új színdarab, lesz nagy szabadtéri koncert, megjelenik egy interjúkötet, nyit a Hobo-archívum.
Szerda este Liverpoolban megkezdődött Kylie Minogue Kiss Me Once elnevezésű koncertkörútja. 23 nap múlva, október 18-án Budapestre érkezik a show.
A The Ministry of Wolves több legendás alternatív zenekar tagjaiból állt össze – eredetileg egy színházi projektre.
A zenekar 41 éves történetében az első album jelenik meg az alapító tag nélkül.
Új albumon visszatérő szintipop, decemberi dupla arénakoncert, belengetett vadonatúj nagylemez – Ákos rendesen felpörgeti az év végét.
A második dalt is bemutatta a Tankcsapda az október 14-én megjelenő albumáról. A debreceni punk and rollba becsúszott egy kis slam poetry.
Nyolcvanadik születésnapjához közel új nagylemezt jelentetett meg a búgó hangú költő-trubadúr, Leonard Cohen. Nagyon jó, hogy még mindig köztünk van - többek közt azért is, mert nagyszerű albumot készített.
Az új dal, amely alább meg is hallgatható, a december 15-én Budapesten, a Müpában fellépő énekesnő új lemezének előfutára.
A zenekar a Facebook-oldalán közölte, hogy kénytelen volt basszusgitárost váltani.
Prince két lemezt is kihoz tíz nap múlva. A most bemutatott szám szólólemezén szerepel majd.