Forintosítás: Rogán nagyot ígér a devizahitelesek 90 százalékának
A törlesztőrészletek 25-30 százalékos csökkenését ígéri a devizahiteleseknek a Fidesz frakcióvezetője. Ezt a tőketartozás és a kamatok csökkentésén keresztül érjük el - mondta Rogán.
A törlesztőrészletek 25-30 százalékos csökkenését ígéri a devizahiteleseknek a Fidesz frakcióvezetője. Ezt a tőketartozás és a kamatok csökkentésén keresztül érjük el - mondta Rogán.
hvg.hu
Nem változik jövőre a cafeteria adóterhe - közölte az adótörvény-javaslathoz benyújtott módosításokkal kapcsolatban Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője.
MTI
Minden jel arra mutat, hogy Balassagyarmat legyőzi Salgótarjánt – Rogán Antal ellenében. A Nógrád megyei fideszesek elvitték a közgyűlést a megyeszékhelyről, ezután más fideszesek törvényben rögzítették volna, hogy maradni kellene Salgótarjánban, de most ez az ötlet áll vesztésre.
hvg.hu
A bíróság megszüntette azt az eljárást, amelyet Rogán Antal rágalmazás címén kezdeményezett Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke ellen, mert amit Juhász művelt, az minden demokratikus társadalomban szabad és alkotmányosan védett magatartás.
hvg.hu
Közel ötórás ülés után a Fidesz-frakció több fajsúlyos döntést hozott a 2015-ös költségvetéssel, a devizahitelek forintosításával, a segélyezési rendszer átalakításával és a 2015-ös adótörvényekkel kapcsolatban.
hvg.hu
A parlament honlapján azt írták, hétfőn visszavonták az adócsomaghoz Rogán Antal által beterjesztett módosító javaslatot. Maga az "telekommunikációs adó kiterjesztését" tartalmazó adócsomag egyelőre érintetlen.
hvg.hu
Orbán Viktor az utolsó percig ragaszkodott az internetadóhoz, és csak akkor hátrált meg, amikor látta, hogy a törvénytervezet olyanokat is az utcára visz, akiket korábban nem érdekelt a politika. Információink szerint erre figyelmeztette egy közvélemény-kutatás is. Ám a miniszterelnök továbbra sem mondott le „az interneten keletkező hatalmas extraprofit” megadóztatásáról, csak azt ismerte fel, a lépést kommunikációs szempontból nem készítették elő megfelelően.
Kandrács Csabát, a monetáris tanács mostani tagját bízzák meg a hamarosan felállítandó rosszbank vezetésével, tudta meg a hvg.hu. Kandrács Matolcsy és Rogán beosztottja is volt.
Baksa Roland
Az őrizetbe vettek egyikét, egy 19 éves egyetemistát kedden napközben kiengedhetik az őrizetből védője szerint. A volt Együtt-PM-aktivista, Rózsa Milán ügyvédje pedig azt mondta, védencét rongálás miatt tartják bent a rendőrök, holott ő éppen megpróbálta lebeszélni a tüntetőket az erőszakról.
hvg.hu
A Fidesz-frakcióvezető szerint a nemzetbiztonsági bizottság keddi ülésén a pártok is megismerhetik, hogy kik azok, akiket a rendőrség őrizetbe vett a vasárnapi történések miatt: ők "nem futballhuligánok, hanem politikai aktivisták".
MTI
Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető beszámolója szerint André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője megerősítette neki, hogy politikusokat, kormánytagokat nem érint az amerikai beutazási tilalom.
MTI
Nem lesz Békemenet, miután a fideszes vezetők megkérték a szervezőket, hogy most ne szervezkedjenek, mert nem akarnak konfrontálódni a netadóra érzékeny fiatal rétegekkel. Rogán Antal pedig ugyanekkor benyújtotta a netadóra vonatkozó módosító indítványát, és azt állítja, hogy ebből a kistelepülésekre vezetik majd be az internetet.
MLF
A telefonadóhoz hasonlóan a felső korlát magánszemélyeknél havi 700 forint, üzleti előfizetőknél pedig havi 5 ezer forint lesz a javaslat szerint – mondta a beterjesztő Rogán Antal. A javaslatban szerepel, hogy az adó alanya a szolgáltató, nem pedig az előfizető – tette hozzá. November 18-án dönthet a törvényjavaslatról az Országgyűlés.
MTI
A Déli Áramlat (DÁ) meg fog épülni, de fontos lenne, hogy a magyarországi szakasz megépítéséért minél többen versenyezhessenek - mondta Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának fideszes vezetője. Szerinte ezt teszi lehetővé a legújabb módosító javaslat. Más olvasatban inkább arra lehet jó, hogy a Brüsszelből várható tiltásokat maszatolhassuk
hvg.hu
A kormánynak abba kellene hagynia jelenlegi "rossz egyensúlyi táncát" Nyugat és Kelet között, és egyértelműen el kell köteleződnie előbbi mellett - mondta Szigetvári Viktor, az Együtt-PM pártszövetség társelnöke.
MTI
Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető azt mondta, meg kell határozni egy felső korlátot az internetadó megfizetéséhez, "annak mintájára és mértékében", ahogy ez a telefonálásnál is működik.
MTI
A gazdasági bizottság módosító javaslatot nyújtott be, amely lehetővé tenné, hogy Magyarországon belekezdjenek a Déli Áramlat - hivatalosan leállított - projektjébe. A módosítás szerint olyan gázipari cég is építhetne vezetéket Magyarországon, amelynek nincs szállítási rendszerüzemeltetési engedélye. Ezzel könnyű lenne megkerülni az EU-t és minden más nemzetközi testületet.
hvg.hu
Hiába tagadják a magyar kormány tisztségviselői, dugig vagyunk korrupciógyanús ügyekkel. Áfabotrány, trafikmutyi, takarékrablás, földpályázatok az elmúltnégyév termései, és ezek csak a nagyobbak. Az külön pikáns, hogy két magyar kutató magyar korrupcióról szóló tanulmányát az USA-ban díjazták, nálunk nem tudott megjelenni.
hvg.hu
A Fidesz frakcióvezetője azt mondta az ATV esti műsorában: "mindig folynak NAV vizsgálatok", és "számtalanszor panaszkodnak neki" cégek.
hvg.hu
Egy Népszavának nyilatkozó adószakértő szerint Rogán Antal ellen vélhetően nem folytatott vagyonosodási vizsgálatot az adóhatóság, ő ugyanis csak akkor kérhetett volna maga ellen ilyet, ha maga szállítja ehhez a gyanút megalapozó bizonyítékokat. Rogán Antal erre azt közölte, hogy az adóhivatal által vizsgált időszakban minden forint eredetét igazolnia kellett.
hvg.hu