#Roman Polanski



George Clooney is esélyes Velencében

Félidőhöz érkezett a 68. velencei filmfesztivál: az idei év díjesélyesei között egyelőre George Clooney és Roman Polanski filmjét, valamint a John le Carré kémregényéből készült alkotást emlegetik a világ legrégebbi filmes seregszemléjén, ahol kedden meglepetés versenyfilmmel találkozhat a közönség.



Roman Polanski díszvendég lesz a lengyel filmfesztiválon

Roman Polanski, a lengyel származású, Oscar-díjas filmrendező lesz az idei, június 6-án kezdődő gdyniai lengyel játékfilmfesztivál díszvendége, akit egész életművéért Platina Oroszlánok-díjjal tüntetnek ki - közölte csütörtökön a Gazeta Wyborcza című lengyel napilap.





Polanski Svájcból ismeretlen helyre repült

Roman Polanski ügyvédje útján köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták, s Párizsban kiadott rövid közleményében tudatta, hogy nem kíván nyilatkozni annak kapcsán, hogy a svájci igazságügyi miniszter elutasította az Egyesült Államok kérelmét a filmrendező kiadatására.


Svájc nem adja ki Polanskit

Svájc úgy döntött, hogy nem adja ki az Egyesült Államoknak Roman Polanski filmrendezőt. A döntést a svájci igazságügyi minisztérium hétfőn hozta nyilvánosságra.



Túl jó lett Polanski új filmje

Alaposan megosztja a közvéleményt Roman Polanski most megjelent új filmje, a Szellemíró ugyanis túlságosan jóra sikerült, és sokan nem tudják eldönteni, szabad-e élvezniük egy nemi erőszaktevő alkotását.



Scorsese és DiCaprio lenyomott mindenkit a hétvégén

Martin Scorsese új filmje, a Viharsziget tarolt a hétvégén az Egyesült Államok és Kanada mozijaiban: a Leonardo DiCaprio főszereplésével forgatott misztikus thriller hétvégi bemutatóján 40,2 millió dollárt (8 milliárd forint) hozott a konyhára.



Melyik film kapja az Arany Medvét?

A szombati díjkiosztó előtt a Berlinale versenyprogramjának kritikusai az orosz vagy a román produkciót, illetve Polanski filmjét tartják a legesélyesebbnek a legjobb film Arany Medvéjére.



Polanski pert nyert egy francia lap ellen

Háromezer euró kártérítés megfizetésére ítélte magánélet megsértése miatt a párizsi legfelsőbb bíróság a Le Parisien című francia napilapot, amiért Roman Polanskiról és családjáról paparazzók által készített fotót közölt.


Polanski szétpereli a francia médiát

Valóságos támadást indított a francia média ellen a párizsi bíróságon svájci házi őrizetéből Roman Polanski: ügyvédjei kedden három olyan magazin ellen nyújtottak be magánélet megsértése miatti kártérítési kérelmet, amelyek a filmrendezőről és családjáról az elmúlt hetekben paparazzók által készített fotókat közöltek.